Alice hagyatéka - 8. fejezet

8. fejezet

Düh

Jasper és Carlisle bevezette a házba Gretát, aki úgy közlekedett, mint egy zombi. Egyik vámpír sem értette, hogy a Volturi, hogy volt képes kitörölni az emlékezetét, és addig ilyen állapotban tartani, amíg ide nem értek, de nem is volt idő a töprengésre, gyorsan beültek a kocsiba, és elindultak a ház felé.

Mindketten csöndben maradtak, majd hirtelen Carlisle megveregette Jasper térdét.

- Tudod, hogy az ő döntése volt – mondta halkan.

- Igen, tudom – válaszolt Jasper kissé ingerülten. – Pont ezért tiszteletben is tartom, de nagyon fáj.

- Valahol te is hibás vagy. El kellett volna mondanod mindent, amire képes vagy.

- De azt hittem tudja – csattant fel.

Ezután csendben tették meg az út hátralévő részét. Jasper szinte kiugrott az autóból, és haragosan beviharzott a házba. Gyorsan innia kell valamit, úgy legalább a vadászással egy kis indulatot is le tud vezetni. Már a szájában érezte a kóbor kutya vérének vad ízét, mikor Rosalie az útját állta.

Jasper egy laza mozdulattal kikerülte, és közben a válluk összeütközött. Mit sem törődve Emmett morgásával, tovább ment a hátsó ajtóhoz.

- Megmondtam, hogy ne hozd ide! – csattant fel Rosalie.

Jasper úgy fordult meg, mint aki kész letépni bárkinek a fejét.

- Mit tudsz te? – kérdezte vicsorogva, forrongó dühvel.

- Annyit tudok, hogy nagy hibát követtél el!

Mire a lány kettőt pislogott, Jasper a falhoz szorította, és pár milliméterre volt csak tőle, miközben rávicsorgott. A méreg szinte csöpögött a fogáról, szemei pedig olyan sötétek voltak, mint egy téli éjszaka, habár tegnapelőtt ivott.

- Soha, de soha ne merd Lisát hibának nevezni, érted? – sziszegte a szavakat Rosalie arcába színtiszta gyűlölettel. – Ha még egyszer megteszed, esküszöm, letépem a fejed.

Ekkor Emmett karja fonódott Jasper nyakára, és hátra rántotta kedvesétől az elborult agyú vámpírt.

- Menj vadászni, testvér, és megbeszéljük, ha már tudsz gondolkozni – mondta, és igyekezett nem megfenyegetni testvérét hasonló módon.

Jasper ellökte az őt visszatartó kart, vetett egy utolsó lesújtó pillantást Rosalie-ra, majd kiment az erkélyajtón, és elindult vadászni. Szerencsére rögtön talált prédát, és addig próbálta elodázni az elkapást, ameddig csak tudta. Szerencsére a vadászás kitörölt a fejéből minden más gondolatot, és lehetett pár nyugodt perce.

Mikor visszajött, Emmett és Rosalie nem voltak ott, csak Edward és Esme ült a kanapén, halkan beszélgettek. Amint belépett, abbahagyták a társalgást, és felé néztek. Imádta őket, de sosem szerette, ha így reagálnak, mikor valami baja van. Azonnal tudni szeretnék, és persze segíteni neki.

Egyáltalán nem volt baj, csak most magányra vágyott. Átment a szobán egyenesen a konyhába, ahol felült az egyik pultra, és kinézett az ablakon. Lisa arca lebegett a szeme előtt, mikor először meglátta. Azonnal tudta, hogy beleszeretett, hiszen amint megérezte az illatát, ki akarta szívni az összes vérét.

Nem ismerte ezt az érzést, mert Alice-t akkor ismerte meg, mikor már ő is átváltozott, ezért nagyon megdöbbent a reakcióján. Az volt a terve, de ez már akkor dugába dőlt, mikor a lány mellé ült. Nem tudta figyelmen kívül hagyni, sem az illatát, sem őt. Ahogy mellette ült, és felülről megvilágította a lámpa, azonnal beleszeretett.

Ezt az érzést csak fokozta az, mikor megszólalt azon a bátortalan hangján, és közeledni próbált felé. Mikor elküldte a fenébe azt az idióta srácot, örömében legszívesebben felkapta volna, és megpörgette volna a levegőben. Legszívesebben visszament volna az időben, és megváltoztatta volna azt a napot, mikor rájött, hogy ő vámpír. Vagy minden az ő hibája? Lehet, ha nem jöttek volna Shetter Bay-be, akkor Lisa sem kerül bajba.

Felsóhajtott, és megdörzsölte a halántékát. Ha tudna fájni a feje, akkor most hasogatna. Nem bírta elviselni a gondolatot, hogy Lisa ott van azokkal a könyörtelen vámpírokkal. Legjobban Jane-től féltette. Őt még Aro is nehezen tudta kordában tartani. Ha nem tetszett neki valaki, úgy oldotta meg, hogy kiiktatta őt. Nincs más opció, vagy elfogad téged, vagy nem.

Hallotta, hogy valaki bejött a konyhába, de nem fordította felé a tekintetét, és nem foglalkozott vele. Jelen pillanatban senki sem érdekelte. Mikor közelebb ment Jasperhez, észrevette a hosszú szőke hajat, és kicsit nőtt benne az ellenséges érzés. Eddig sem kedvelte Rosalie-t, csak Emmett miatt tűrte meg, de most végképp elásta magát nála. Alig bírta ki, hogy ne ordítsa a képébe, mekkora buta liba.

Rosalie halkan megszólalt.

- Jasper, sajnálom – mondta csak félig őszintén.

Nyilvánvalóan azt sajnálta, hogy Jasperrel olyan hangon beszélt, de azt nem, hogy mit mondott Lisára. Jasper felsóhajtott. Már nagyon elege volt ebből a napból.

- Nézd, nyilvánvalóan kedveled valamiért, ezért nem kellett volna leszólnom – szögezte le valamivel őszintébb hangon. – De tudod, hogy mi a véleményem erről az egészről. Bellát sem kedveltem, valahol mélyen még mindig neheztelek a döntése miatt. Nem akarom, hogy Lisa is elszúrja.

- És neked ehhez mégis mi közöd van? – fakadt ki Jasper. Elszakadt nála az utolsó cérna is. – Fogd már fel végre, hogy ez az ő életük, és azt kezdenek vele, amit csak akarnak! Bella nem szül gyereket, helyette azzal marad, akit mindennél jobban szeret? Az ő döntése! Lisa velem akart járni? Az ő döntése volt! Ottmaradt Olaszországban? Megint az ő döntése! Mindenről csak ő dönt, és senkit sem érdekel, hogy te mit tartasz számukra a legjobbnak!

Ezzel otthagyta a konyhában a megdöbbent Rosalie-t, és elrohant az erdőbe. Nem lehet most senki közelében, mindenki csak idegesítette, és senki sem értette meg, hogy mit érez. Őket még nem hagyta el a szerelmük azért, mert rájöttek a rejtett képességére, és a világ egyik legveszélyesebb vámpírja felajánlotta, hogy lakjon vele. Ráadásul azzal a tudattal vonszolták ki a teremből, hogy át fogják változtatni, valószínűleg egy éven belül.

Elkeseredetten felüvöltött, mire az összes környékben tartózkodó madár felszállt, hogy találjon magának egy biztonságosabb helyet. Minél messzebb akart kerülni az erdő mélyében, mert tudta, hogy most nincs olyan állapotban, hogy emberek között legyen. Veszélyt jelent rájuk.

Az összes gondolata Lisa körül forgott, másra nem tudott gondolni. Mindent ő szúrt el, hiszen a jelek egyértelműek voltak. A látomásai Alice-ről, az illata, hogy pont ide költöztek. Nemrég rájött, hogy a látomások nem azért voltak, mert Lisának különleges képessége van. Alice valahogy így üzent neki, és valamiért tudta, hogy el fogja Jaspernek mondani. Ez az egész Alice műve.

Hát persze, hisz csak ő képes még a másik oldalról is szervezkedni. Erre a gondolatra halkan felnevetett. Mióta elvesztette Alice-t, azóta nem volt a régi önmaga. Ezt mindenki látta. Kénytelenek voltak elköltözni Forks-ból, mivel minden rá emlékeztette. Egy személytelen városban sokkal könnyebb.

Úgy tűnik, megint el kell költözniük. Feltámadt a szél, és belekapott a hajába. Még erről is Lisa jut eszébe. És az a borzalmas este, mikor rosszat álmodott. Igazából nem is volt olyan borzalmas, mert sikerült megnyugtatnia. Jól esett az a tudat, hogy a lány nem fél tőle. Valójában csodálkozott is.

Jasper még sétálgatott egy kicsit az erdőben, majd mikor kezdett feljönni a nap, hazament. Nem volt teljesen ura önmagának, de úgy tűnt, belátható időn belül nem lesz az. Csak remélni tudta, hogy az idegei kibírnak egy kis időt Rosalie-val. Nagy meglepetésére, mikor belépett, Rosalie volt az első, aki megkönnyebbült. Bár nem tette szóvá. Úgy látszik, hogy hatott ez a beolvasás, és nem akar mindenbe belekotnyeleskedni.

- Hol van Carlisle? – kérdezte.

- Elhívták a kórházba, de öt perc, és itthon lesz – válaszolt Esme.

A nő felállt, és odament Jasper elé. Tényleg olyan, mint egy anyuka. Lágyan átkarolta, és magához szorította fogadott fiát. Jasper is megölelte, és biztatóan megszorította. Megsimogatták egymás hátát, majd visszahúzódtak, és Esme hátra simította a fiú haját.

- Jól vagy? – kérdezte suttogva, bár teljesen felesleges volt.

Jasper bólintott, és arra gondolt, csak ő képes ennyire olvasni benne. Talán Edwardon kívül. Erre a gondolatban említett, halkan kuncogott egyet. Szerencsére ezzel egy kicsit oldódott a hangulat. Leültek a kanapéra, és Esme elkezdett mesélni arról, mi történt, míg ők elvoltak. Már majdnem a végére ért a történetnek, mikor Carlisle lépett be az ajtón. Jasper azonnal felpattant, és mindenféle kertelés nélkül megkérdezte, ami eddig nem hagyta nyugodni.

- Hogyan képes a Volturi kitörölni egy ember memóriáját? – szegezte neki a kérdést.

Carlisle halkan felsóhajtott, és megrázta a fejét.

- Nem tudom, engem is foglalkoztat a kérdés – felelte, miközben letette a táskáját az asztalra, és levette a kabátját. – Valószínűnek tartom, hogy az egyik őr képes rá. Talán Felix. De az sem kizárt, hogy van egy új tag, akiről nem tudunk.

Jasper haragosan kifújta a levegőt, ami inkább hallatszott morgásnak, mint sóhajnak. Carlisle rátette a kezét a vállára, és nyomatékosan a szemébe nézett.

- Lisa így döntött, bele kell törődnöd.

Idegesítette, hogy mindenki jobban tudta, mit kéne éreznie. Megmondják neki, hogyan élje az életét, mit érezzen, mit ne érezzen. Most először érezte azt, hogy képes lenne összeverekedni velük.

És nem csak azért, mert idegesítette, hogy olyan tudálékosak. Ezúttal tényleg úgy érezte, hogy kitépték a szívét a helyéről. Mikor Lisa halkan elsuttogta azt az egy szót, elvesztette a fejét, és képes lett volna akár a világ összes vámpírjával is megküzdeni azért, hogy megváltoztassa a döntését. Csak azért tudták kivonszolni, mert már előtte összetörte az, hogy a lány mennyire megutálta.

Pedig azon kívül, hogy nem mondta el neki, nem tett semmi rosszat. Nem manipulálta az iránta táplált érzéseit. Az igaz, hogy néha segített neki lenyugodni, de az nem számít bűnnek. Főleg olyankor, mikor halálra van rémülve.

Még mindig élénken előtte volt az a kép, ahogy ijedten menekül előle, mikor felébredt a rémálomból. Szinte szenvedett a gondolattól, hogy nem képes megvédeni őt a rossz álmoktól. Csak annyit tehetett, hogy lenyugtatta, és mellette maradt addig, amíg el nem aludt. Valószínűleg még aznap este elrabolták az anyját, de ők erről mit sem tudtak. A Cullenék is úgy szereztek róla tudomást, hogy eljött hozzájuk egy futár.

Még sosem látta azt a férfit, és valószínűleg miután visszaért Olaszországba, meg is halt. Szerencsétlen nem tudta, mire vállalkozik. Pont ezért féltette annyira Lisát. Ezek az elvetemültek a legkisebb lelkifurdalás és könyörület nélkül ölnek meg bárkit. Csak kell hozzá egy elég jó ürügy.

Megpróbálta elhessegetni a gondolataiból a Volturit, több-kevesebb sikerrel, és elindult a lépcső felé. Még így jól lakottan is mardosta belülről az üresség. Alig hitte el, hogy ennyire megviselte az elvesztése. Alig egy hete találkoztak, máris ilyen szorosan kötődött hozzá. Talán Alice elvesztésénél is jobban fájt.

A gondolatmenetet egy emeletről leszűrődő hang szakította félbe. Ketten fent voltak, és az egyikük szipogott, míg a másik halkan vigasztalta. De kik? Ekkor felismerte az egyedi, mély orgánumot, és azonnal tudta, hogy Emmett és Rosalie van odafent. Nem értette, Emmett mit mond, de azt már tisztán hallotta, hogy Rosalie mit válaszol rá.

- De én csak jót akarok nekik, nem biztos, hogy a legtapintatosabb, de én csak segíteni akarok – mondta szomorú hangon, ami kicsit olyan volt, mintha sírna. A vámpírok nem tudtak, de ha nagyon bántja őket valami, akkor a hangjuk olyanná válik.

- Tudom, kicsim – válaszolta Emmett, és még szorosabban magához ölelte kedvesét. – De meg kell értened a többieket, ők nem ismernek annyira, mint én. Ők nem tudják, hogy mindezt nem ártó szándékkal teszed.

Emmett tovább nyugtatta szíve választottját, és Jasper nem tudta elszánni magát, hogy bemenjen hozzájuk. Nagyon szégyellte magát. Tény, hogy nem ismerte Rosalie-t, és fogalma sem volt arról, mit miért tesz a lány. Lehet, hogy megint előbb cselekedett, mint gondolkozott. Nekidőlt a lépcső korlátjának, és visszagondolt, mikor beszélgetett csak úgy Rosalie-val. Halványan rémlett egy emlék, hogy Alice megfenyegette, mikor azt mondta, hogy nem akar hozzá közelebb kerülni. A szidás hatott, és odament hozzá beszélgetni. Nem volt valami tartalmas fél óra.

Csak annyi derült ki, hogy mindketten szeretik a telet, és a zenei ízlésük nem egyezik. Mikor már túl hosszúra nyúlt köztük a csend, egyszerre álltak fel valami mondva csinál ürüggyel, és kisétáltak a szobából. Alice nem volt túlságosan boldog, hogy ennyire elmentek egymás mellett, de legalább nem estek egymás torkának. Azonban Emmett annál inkább hálás volt, hogy megpróbált kijönni Rosalie-val. Azt hitte, lesz ennek folytatása, de úgy tűnik tévedett.

Ekkor kinyílt az ajtó, és a pár lépett ki rajta. Jasper felnézett, és Emmett azonnal meglátta az arcán, hogy min járt az esze. A nagydarab srác már évek óta azon volt, hogy kicsit enyhítsen a viszonyukon, így kapva kapott az alkalmon.

- Rose, nekem van egy kis dolgom, de mikor visszajövök, hozok neked valami meglepetést – fogta meg kedvese kezét, és megsimogatta. – Nem várnál itt a szobában?

- Persze – válaszolt halkan Rosalie, és miután nyomott egy csókot Emmett szájára, visszament a szobába.

Ezután Jasper felé fordult, és jelentőségteljesen, olyan „érj-hozzá-egy-ujjal-és-kinyírlak” nézett rá. Nem sokszor vette elő ezt a tekintetét, szóval most halálosan komolyan kellett venni. Jasper bólintott, és bement Rosalie után.

Becsukódott mögöttük az ajtó, a nő pedig leült az egyik fotelba. A csend súlyosan zuhant kettejük közé, és Jasper azt kívánta, bárcsak lenne itt még valaki. Mintha Rosalie is ezt kívánta volna, felsóhajtott.

Oké, ez már nevetséges, gondolta Jasper, és leült a Rosalie-val szemközti fotelba. Pár pillanatig farkasszemet néztek egymással, majd Rosalie megszólalt.

- Ha nincs kedved ehhez, nem muszáj csinálnod – mondta szenvtelen hanggal, pedig Jasper tisztán érezte, hogy nehezére esett ezt kimondani.

- Csak nem tudom, mivel kezdjem – mondta ki az igazságot. Aztán belegondolt, hogy sosincs ideális téma az elkezdésre, mindennek magától kell jönnie. Vett egy mély levegőt, és elkezdett mesélni az érzéseiről, Lisa iránt.

Vagy másfél órán keresztül beszélgettek. Nem is gondolta volna, hogy a lány ilyen jó hallgatóság. Miután mindent elmondott neki, ami a lelkét nyomta, elkezdett észérveket felsorakoztatni, amivel megpróbálta megnyugtatni a fiút. Ez a módszer be is jött. Tovább is folytatták volna a beszélgetést, de Emmett csak másfél órára volt hajlandó kettesben hagyni őket. Ismerve a tényeket, Jasper nem is csodálta.

Most a szobájában ült, és a képet nézte róla és Alice-ről. Azt kívánta, bárcsak készített volna képet Lisával együtt is. Ebből elég, muszáj valamivel elterelnie a figyelmét. Nem egyszer azon kapta magát, hogy azt tervezgeti, hogyan jut el Olaszországba anélkül, hogy a Volturi megtudná.

Hanyatt dőlt a kanapén, és a kezébe vette az asztalon heverő könyvet. Ez csak rontott a helyzeten, mivel a főszereplő nőt Lisának hívták. Dühösen eldobta a könyvet, és kezét az arcára szorította. Alice után is nehezen szedte össze magát. Most meddig fog tartani? A válasz valószínűleg, örökké.

Halk kopogást hallott, majd Edward lépett be.

- Szia – köszönt neki, majd miután becsukta az ajtót, leült a kanapéra.

- Szia – ült fel Jasper, majd Edward mellé ült. – Nyugi, már jól vagyok. Nem akarom senkinek sem letépni a fejét.

- Tudom, beszéltem Rosalie-val. – Próbálta elrejteni előle a csodálkozását, amit azóta érzett, hogy megtudta, milyen jól kijön Rosalie-val, de Jasper elől szinte képtelenség volt. – Azért jöttem, mert Lisáról akarok beszélni.

Jasper felsóhajtott, és megdörzsölte a fejét.

- Most nagyon nem alkalmas, ne haragudj – mondta kissé elgyötörten.

- Tudom, de ez fontos – erőlködött.

Pár percig csak csöndben néztek egymásra, majd Jasper újra felsóhajtott.

- Rendben, mondd!

Edward egy pillanatra elgondolkodott, mintha nem tudná, hogyan kezdje annak ellenére, hogy már százszor végiggondolta. Végül megköszörülte a torkát, kicsit feljebb ült a kanapén, és Jasper szemébe nézett.

- Van valami, amit Lisa nem mondott el neked. Testi fogyatékkal született.

Pár percnyi döbbent csend állt be, majd Jasper szólalt meg sürgetően.

- Mond már el, mi az.

Mikor meghallotta a választ, alig mert hinni a fülének.