10. Fejezet
Váratlan fordulat
Ajkaik súrolták egymást, de mielőtt összeérhettek volna, Piton megállt, és elvigyorodott.
- Ugye nem akarunk a bujaság bűnébe esni? – suttogta hihetetlenül lágy hangon.
Hermione nem hitte el, hogy a férfi pont ilyenkor akar kiselőadást tartani az erkölcsről. Most már tudta, akarja a férfit minden porcikájával. A száján akarta érezni az ő, puha ajkait. Elhatározta, hogy most meg csókolja, senki sem tarthatja vissza, de ekkor benyitottak.
- Mr. Piton! Mr. Piton! – szaladt be az ajtón Tom lelkesen. – Itt van az a fickó, akit annyira várt!
- Köszönöm Tom – engedte el Hermione nyakát és elhúzódott tőle. – Mondja meg neki, hogy pár perc, és ott leszek.
Tom kiviharzott, és Piton felállt.
- Mindjárt jövök. Csak pár perc az egész – eresztett meg egy mosolyt Hermione felé, majd magára kapta a köpenyét, és leviharzott a fogadó részbe.
Hermione úgy ült, mint aki jéggé dermedt. Már majdnem sikerült. Majdnem megtörték a jeget, de úgy látszik, Fortunának más tervei vannak vele. Csalódottan felsóhajtott, és nyújtózott. Szinte már érezte, ahogy azok a vékony, puha ajkak durván, a szájára tapadnak.
Felállt, és körül nézett. Dohos és piszkos, mint eddig. Nem akart itt üldögélni, és várni Pitonra. Bement a fürdőbe, gyorsan átfésülte a haját, majd felfedezőútra indult.
Jó sokan szálltak meg a fogadóban ma este. A legtöbben furcsa alakok, de vannak itt egészen hétköznapi, akár muglinak is nevezhető személyek.
Vajon mi lett volna, ha Piton megcsókolja, és nem húzza tovább az időt? Akkor most még mindig egymást csókolnák? Vagy ráébredt-e a tanár, hogy óriási hibát követ el? Ezt sajnos senki sem tudta megmondani. Hermione tudta, hogy ma egy nagyot léptek előre a kapcsolatukban… igen, már lehetett kapcsolatról beszélni. Ez határozottan egy kapcsolat. De, hogy milyen, abban senki sem volt biztos. Barátságon alapul? Tiszteleten vagy talán szerelmen? Ezt talán maga Merlin sem tudta megmondani.
Az elmélkedésében egy furcsa, nyikorgó hang zavarta meg. Jobbra nézett, és tekintete találkozott egy szürke szempárral.
- Draco! – kapkodott Hermione levegő után.
- Igen, én – mosolygott a lányra a fiú. – Talán baj? – vonta fel a szemöldökét.
- Dehogy! – vágta rá még mindig a mellkasát markolászva. – Csak halálra ijesztettél.
- Nem állt szándékomban – simogatta meg a lány hátát. – Ennyire ronda vagyok? – nézett kételkedve.
- Nagyon vicces, egó bajnok – forgatta a szemeit.
- Hé, ez gonosz volt – játszotta meg a sértődöttet Draco. – Én is csinálhatok gonosz dolgot, de az nem fog tetszeni – vigyorodott el.
- Igen? Mégis mit? – kérdezte kissé kétkedve.
- Ezt! – mondta, majd belecsípett a lány oldalába.
- Áucs! Ez fáj! – Karon ütötte Dracót, és durci arcot vágott hozzá.
Malfoy felnevetett, mire Hermionéból is kitört a nevetés. Mindketten nagyon örültek, hogy találkoztak egymással. Még vagy egy órát töltöttek egymástársaságában, meglehetősen kellemes hangulatban. Beszélgettek a silány kiszolgálásról a Foltozott Üstben, az iskoláról, és a családról. Mindenről, ami eszükbe jutott. Végül Hermione kapott észbe.
- Ohh, már ennyi az idő? Nekem mennem kell – pattant fel a padról, amire idő közben lekuporodtak.
- Máris? – kérdezte kissé csalódottan Draco. – Hisz még csak most jöttünk bele.
- Tudom, tudom – mentegetőzött a lány. – De még bőven lesz időnk beszélgetni a suliban, igaz?
- Igaz – vallotta be Malfoy. – Akkor a suliban?
- A suliban – mosolygott a fiúra, majd elviharzott a szobája felé.
Mikor oda ért, Piton már javában elmerült az egyik könyvében. Hermionéra mintha hideg vizet öntöttek volna. Ennyi? Azok után, hogy majdnem megcsókolta ennyire érdeklődik utána? Ennyire érdekli, hogy amíg ő lent tárgyalt, addig ő elment, és nem várta itt? Hát szép!
Hermione kissé durcásan becsukta maga mögött az ajtót, mire Piton felnézett.
- Áh, Hermione – tette le a könyvet az asztalra. – Már azt hittem, hazamentél, és engem itt hagytál.
- Csak szívtam egy kis friss levegőt – mondta könnyedén a lány.
- Remek. Nos, akkor szedd össze a holmidat – állt fel a székéből, és letette a könyvét, a többi tetejére.
- Hazamegyünk? – kérdezte szemöldök ráncolva a lány.
- Igen. – Betette a könyveit egy zacskóba, és bűbájjal összezsugorította. – Hisz ez a Foltozott Üst. De, ha itt szeretnél maradni, akkor maradj csak…
- Nem – vágta rá a lány. – Csak annyira megszoktam ezt a… környezetet – mosolygott kissé szégyenlősen a tanárra.
- Értem.
- Akkor, megyek pakolni – mondta, és máris hozzá látott.
Tíz perc múlva mindketten ott álltak útra készen. Leadták a szobakulcsot, kissé rendbe szedték az amúgy is romos utat, és Piton zsebében végre ott lapult, amiért jöttek.
A férfi Hermione kezéért nyúlt. A lány nem húzta el, sőt, szinte lelkesen markolt bele a professzoréba. Piton elmosolyodott, és körbe fordult.
A Roxfort udvarán harmatos volt a fű. Egy éles csattanást követően két alak tűnt fel kézen fogva. Egymásra néztek, elmosolyodtak, és elindultak a kastély felé, de nem engedték el egymás kezét.
A kastély egyik tornyában, egy hosszú szakállú, horgas orrú, szemüveges varázsló nézte őket, és mosolygott hosszú szakálla alatt.
- Szereted a kviddicset? – kérdezte a lány váratlanul.
- Isten ments! – vágta rá azonnal a tanár. – Elég bugyuta sportnak tartom… ezért megyek ki csak akkor, ha a Mardekár is játszik.
Hermione elmosolyodott.
- Akkor egyezik a véleményünk.
Piton is elmosolyodott.
- Milyen sportokat szeretsz? – kérdezte Perselus a lánytól.
- Szeretem a műkorcsolyát, a snookert, és természetesen a teniszt – sorolta lelkesen. Eddig senkit sem érdekelt ez a téma.
- Csupa mugli sport – simogatta meg hüvelykujjával Hermione kézfejét.
- Bizony. A varázsló sportok mind durvák. Igaz, néha a műkori és a tenisz is eléggé kiborító, de még mindig jobb, mint a sárkánylovaglás.
Elértek a bejárati kapuhoz, és ott megálltak. Nem akartak kéz a kézben bemenni, de nem volt olyan könnyű elengedni egymást.
- Hogyan tovább? – kérdezte Hermione. – Ha meglátják, hogy együtt megyünk be, gyanút fognak.
Piton varázslattal letapogatta, hogy van-e bent valaki. Nem volt senki.
- Már ezt is kiterveltem – vigyorodott el a tanár.
- Oh, a Mardekárosok mindent előre megterveznek? – kérdezte kissé pajkosan a lány.
- Csak az esetek nagy többségét – válaszolt. – Szóval. Bemegyünk, és mivel most ebédidő van, bemész és megebédelsz. A reggeliről találj ki valamilyen rosszullétes szöveget. Miattam nem kell törnöd a fejed, nem szoktam szünetekben a többiekkel reggelizni. – Elengedte Hermione kezét. – Miután megebédeltél, lesz egy kis szabadidőd, de négykor gyere le a pincébe. Van egy kutatás, amihez jól jönne egy segítő kéz.
Hermione elmosolyodott, és kinyitotta a tölgyfaajtót.
- Számíthatsz rám – simította meg a férfi karját, és bement az előcsarnokba.
Piton is belépett mögötte, és nézte, ahogy a lány eltűnik az ebédlő ajtaja mögött.
Hermione a középen lévő asztal felé ment, ahol Harry is ült. Egymásra mosolyogtak, és leült mellé.
- Hé, Mio, merre voltál reggel? – kérdezte Harry, kikerülve mindenféle köszönési formát.
- Én… nem éreztem jól magam, mert… fájt a hasam – döntött végül a betegségéről.
- Oh… mitől? Ettél valami rosszat, vagy talán valami vírus? – kérdezte aggodalmasan a fiú.
- Nem, nem – rázta meg a fejét. – Tudod, Harry, ez női ügy. – Szedett magának a tányérjára egy kis krumplit, és karfiolt, majd magában mosolyogva remek ötletén, hogy női bajokkal huzakodott elő, enni kezdett.
- Ohh… – Harry csak ennyit tudott kinyögni. Tudta, jobb ezt nem firtatni.
Harry és Hermione gyorsan megebédeltek, és mikor elindultak a klubhelység fele, Piton belépett az étkezőbe. Egy pillanatra összenézett a lány és a tanár, és már mentek is tovább, ki-ki a saját dolgára.
Harry meg mert volna esküdni az életére is, hogy Piton egy másodpercre elmosolyodott. Nem tudta mi folyik itt, de ki fogja deríteni, az biztos.
A délután nagy részét beszélgetéssel, és házi dolgozatok írásával töltötték.
- Hermione! Én akkor is azt mondom, hogy mára fejezzük be. Teljesen ki van készülve az agyam! – hisztizett a fiú, aki már órákkal ezelőtt abba hagyta volna, de Hermione nem engedte.
- De Harry, még maradt három dolgozat! És az egyik gyógynövénytan. Tudod te is, hogy azt a legnehezebb megírni, mert kevés könyvben van benne a megfelelő válasz – érvelt a folytatás mellett Hermione.
- Nem érdekel, kész, ennyi, befejeztem! – dobta le a pennát az asztalra, és karba tette a kezét, mint egy durcás kisgyerek.
Hermione nem állta meg mosolygás nélkül.
- Rendben, akkor mára ennyi – csukta össze a tankönyveit, és az órára pillantott. – Oh, máris négy óra? Hogy repül az idő. Én most megyek… könyvtárba.
- Miért kell pontban négykor könyvtárba menned? – kérdezte még mindig kissé durcásan a fiú.
- Mert… meg kell etetni a narglikat – állt fel az asztaltól, és mit sem törődve Harry értetlen arcával, elindult a pince felé.
- Ha Ginny is ilyen hülye lesz azokon a napokon, felkötöm magam – mondta Harry, és felment a hálókörletébe.
Hermione szinte rohant a pince felé, de az iroda ajtaja előtt pár méterrel megállt, nem akart kifulladva érkezni. Pár pillanatig állt, kifújta magát, majd lassan oda sétált az ajtóhoz, és bekopogott. Piton szinte azonnal kinyitotta, és rámosolygott.
- Pontosan, mint mindig – állt félre az ajtóból, és Hermione belépett rajta.
- Ma mivel fogunk foglalkozni, professzor? – kérdezte miközben körbe nézett, hátha van egy árulkodó jel.
- Főleg elmélettel – felelt halkan, majd a kanapéra tessékelte a lányt. – Főleg a RAVASZ vizsgán előforduló főzeteket fogjuk tanulmányozni – ült ő is le, Hermione mellé.
- Rendben. Mivel kezdünk? – kérdezte élénken, tudásra szomjazva a lány.
Piton kuncogott halkan, majd elő vett egy vastag, kopott borítójú könyvet.
- Harmincnegyedik oldal.
Hermione oda lapozott és kissé megdöbbenten olvasta.
- Amortentia? – kérdezte kissé hitetlenkedve.
- Pontosan – mondta Piton, és magában vigyorgott. – Miután visszaértünk azonnal el kezdtem főzni. De először mondd el, mik a jellemzői – vette ki a lány kezéből a könyvet.
- Legfőbb jellemzője, hogy gyöngyházszínű, mikor elkészül. Főzés közben mindig változik a színe. Ha jó lett a főzet, akkor a gőz spirál alakban száll fel, de ha elrontják, akkor csak egyenesen száll felfelé. Aki nem ismeri ezt a tulajdonságát, az könnyen megmérgezheti azt, akinek beadja – darálta, mintha olvasta volna. – Mindenki olyan illatúnak érzi, amihez vonzódik – folytatta kissé elpirulva.
Piton elővett a zsebéből egy kis fiolát, amiben a főzet volt. Kivette belőle a dugót, Hermione kezébe nyomta, és az orrához emelte a kezét.
- Mondd, te milyennek érzed?
A lány még jobban elpirult, de mély levegőt vett a bájital gőzét beszívva.
- Friss pergamen – mondta csukott szemmel. – édes csokoládé és… arcszesz.
Kinyitotta a szemeit, és a tanár tekintetével találta magát szembe. Bátortalanul elmosolyodott, és visszaadta a tanárnak a fiolát.
- És te milyennek érzed? – kérdezte bujkáló kíváncsisággal.
Piton elmosolyodott, és az orrához emelte a fiolát.
- Én csak egy illatot érzek. – Bedugaszolta a fiolát, az asztalra tette és közelebb húzódott a lányhoz.
- Milyen illatot? – húzódott ő is közelebb a professzorhoz, és a lábuk egymásnak simult.
Piton végig simított Hermione nyakán, a kulcscsontjától, az álláig, majd az arcára simította tenyerét. Mélyen a lány szemébe nézett, és halkan suttogta:
- Eper.
Hermione elveszett a férfi szemében, és férfias illatában. Forgott körülötte az egész világ, majd később már nem forgott, mert megszűnt számára létezni.
Piton, a másik kezét a lány hajába fúrta, és az ajkait a szájára tapasztotta.
Sokkal lágyabb volt, mint amilyennek képzelte. Eper illatú szájfénye szinte megrészegítette. Finoman ízlelgette a lágy ajkakat.
Hermione majdnem elájult, annyira élvezte. Egy halk, elégedett nyögés hagyta el a torkát, hisz már olyan rég várt erre a pillanatra. Karjait a férfi mellkasára fektette, majd a nyaka köré fonta. Minél többet akart a férfiból, és minél közelebb akarta magához érezni. Kissé szétnyitotta az ajkait, hogy teret engedjen a férfi nyelvének is.
Piton észrevette, és ő is így cselekedett, hogy belülről is megízlelje a számára oly kedves szájat, de valami félbe szakította őket. Piton úgy húzódott el a lánytól, mint akit megrázott az áram.
Hermione értetlen szemeket meresztett rá.
- Én… sajnálom, de most mennem kell.
A lány olyan képet vágott, mint akit gyomorszájon vágtak.
Piton elhúzta a kezeit Hermionéról, majd jobb kezével a bal alkarját kezdte el masszírozni, mire a lány mindent megértett. Voldemort szólította.
- Menj csak – csúsztatta kezét a férfi térdére, és megsimogatta azt.
Piton hálásan mosolygott, majd megígérte, hogy hamarosan visszajön, és folytatják. Hermione csöndben kilépett, és felsétált az üres folyosókon egészen a bagolyházig, ahonnan a férfi távolodó alakját nézte.
Hermione nem aludt túl sokat, aggódott a férfiért. Amikor elaludt csak Piton arcát látta, ahogy Voldemort kínozza. Hajnalban feladta a próbálkozást, és inkább a tankönyvek mellett tette le a voksát. Ezzel sikeresen elterelte a figyelmét, és tudott aludni pár órát nyugodtan.
Délelőtt, a reggeli után, sétálni indult. Kiment az udvarra, lesétált a tó partjára, hátha ott kevesebbet gondol a férfire. De csak több emlékkép ugrott be róla. A keze, ahogy az övére simul, az ajkai, ahogy csókolják, ízlelik az ő száját. Nem tudta kiverni a fejéből sehogy sem. Még egy dolog szöget ütött a fejében. Mi lett volna, ha nem izzik fel a jegy? Mit tettek volna még? És egyáltalán ez, amit tesznek, nem rúg fel minden szabályt?
Jól tudta a választ. Legalább tíz ponton megsértették a házirendet. Nem tudta, mi tévő legyen. Az egyik oldalon ott állt a józan esze, vele szemben, pedig az érzései. Melyikre hallgasson? Mi a legjobb megoldás?
Sokáig töprengett ezen. Csak arra eszmélt fel, hogy a nap már magasan jár. Valószínűleg délután egy óra körül járhatott az idő. Hermione felállt, eligazgatta a ruháját, ami ezúttal is egy tavaszi kis ruhácska volt, és megfordult, hogy bemenjen a kastélyba, ám beleütközött egy mellkasba.
Ismerős illat csapta meg, de nem az, amire annyira vágyott. Felnézett, és Draco szürke szemeivel találta magát szembe.
- Hé, Mio! – fogta meg a lány karjait. – Óvatosan.
- Bocs… nem számítottam, hogy pont a Mardekárosok igazgyöngye fog itt állni, egy lépéssel mögöttem – felelte gúnyos vigyorra húzva a száját, majd elhúzódott Malfoy kezei közül.
- Ha-ha. Nagyon vicces, Granger. – Két ujja közé fogta a lány orrát, és finoman megtekerte, mire mindketten halkan elnevették magukat.
- Hova mész? – kérdezte a lány, miközben hátra dobta a válla fölött a haját.
- Edzeni – felelte mosolyogva a fiú.
- Edzeni? Hisz nincs nálad a seprűd, és be sem vagy öltözve – mondta kissé értetlenül Hermione.
- Azért, mert a Mardekár egy külön tárolóban tartja a seprűket, és mindenkinek az öltözőszekrényében van a ruha, de ez titok. – Az ujját a lány szájára tette, és kedvesen rámosolygott.
Hermione is elmosolyodott.
- Hallgatok róla, mint a sír.
- Nincs kedved velem jönni? – kérdezte, miközben elvette az ujját a szájáról.
- Nekem? Hisz én Griffendéles vagyok, nem félsz, hogy elárulom a taktikátokat? – kérdezte vigyorogva a lány.
- Ha a seprűket nem mondod el, akkor a stratégiát sem fogod… amúgy sem konyítasz túl sokat a kviddicshez – borzolta meg a lány haját, mire az durci képet vágott.
- Utálom, ha igazad van.
Draco felnevetett, majd Hermione társaságában lement a pályára, edzeni.
Mikor kirepült először tényleg az edzésre koncentrált, de a végén már csak a lányt szerette volna szórakoztatni, ami, a lány mosolyából ítélve, sikerült.
Edzés után lement a pályára, ahova a lány is leszaladt, és őrült pom-pom lányt alakítva, ujjongva ugrált párat. Sajnos az egyik ugrását elszámította, mert egyenesen Draco elé érkezett, megcsúszott, egy nedves fűcsomón. Malfoy eldobta a seprűt, és karjait a lány dereka köré fonta, hogy megmentse az eséstől.
Hermione belekapaszkodott a széles vállakba, és felnézett megmentője szürke íriszébe.
- Jobban kéne vigyáznod – dorgálta meg a fiú mindenféle indulattól mentes hangon.
Hermione nyelt egyet.
- Majd legközelebb… jobban vigyázok – engedett meg magának egy bátortalan mosolyt.
Draco nem tudta levenni a szemét a cseresznyeszín ajkakról. Hermione pontosan tudta, mire készül, de nem próbálta megelőzni a bajt. A fiú a lány hajába túrt, és olyan közel húzta magához, hogy már majdnem összeért az ajkuk.
