9. Fejezet
Egy lépéssel közelebb
Hermione meglepetten pislogott a tanárra, aki ijedtében megdermedt. Már éppen húzta volna vissza a karját, amikor a lány megmarkolta és közelebb húzta.
- Elnézést, professzor, vannak narglik a fejemben? – kérdezte a lány, mintha csak vendégségben lenne.
Piton nem hitt a fülének. Ez a lány nincs ébren. Alva jár! És róla álmodik, méghozzá nagyon agyament álom lehet, ha ilyeneket kérdez. Nem kéne annyi időt töltenie Lunával.
Hermione elengedte a professzor karját és közelebb húzódott hozzá.
Mi a fenéről álmodhat?! Szereplek benne én. Pár nargli. De miért fekszik mellettem ilyen szorosan? Talán fél a nargliktól. Akkor meg kéne nyugtatni, hogy nincs semmi baj. Talán.
Piton vett egy nagy levegőt, és átkarolta a lány derekát. A lány úgy bújt oda a mellkasához, mintha az élete függne tőle. Perselus elmosolyodott, de gyorsan emlékeztetnie kellett magát, hogy a lány most nincs ébren, nem tudja, mit művel. De olyan jó érzés volt neki. Megsimogatta a vállát, és az orrát megint megcsapta a kellemes eperillat. Elmosolyodott, lehunyta a szemét és mély álomba szenderült, ahol eper illatú nyuszik ugráltak.
Másnap reggel Hermione ébredt fel elsőnek. Elkerekedett szemekkel nézte a tanár békés arcát. Sikoltani szeretett volna, de a sokktól nem tudott. Csak egy mondat járt a fejében: Mi a fenét keresek a professzor karjaiban?!
Vett pár mély levegőt, hogy megnyugtassa zakatoló szívét, majd megpróbált visszaemlékezni, hogyan került a férfi karjaiba, de nem talált egyetlen emléket sem. Talán a professzor ölelte át miközben aludt? Teljes képtelenség. Hisz ő egy tanár!
Miközben Hermione azon gondolkodott, hogyan kerülhetett a tanár karjaiba, Piton felébredt, de nem nyitotta ki a szemét, kíváncsi volt, hogy a lány menekülni fog-e a karjaiból.
Fél óra múlva Hermione halkan megszólalt:
- Az nem lehet… hisz már kiskorom óta nem jött elő – suttogta alig hallhatóan.
Piton nem bírta tovább, kinyitotta a szemét és a tekintetük összetalálkozott.
- Jó reggelt – motyogta alig hallhatóan a megdermedt lánynak. – Hogy aludt?
- É… én… – Nem tudta, mit mondjon. Kérdezzen rá, miért fekszik a karjaiban? De mi van, ha azzal megsérti, mert csak azért ölelte át, hogy ne fázzon? Nem tudta, mit mondjon, ezért kibökte, ami először eszébe jutott. – Szeretem az epret.
Piton felvonta a szemöldökét.
- Úgy látom, még most sem ébredt fel egészen.
Hermione a feje búbjáig elpirult, és a párnába fúrta az arcát. A professzor elengedte diákját, és felült az ágyon.
- Még korán van. Lenne kedve elmenni, szétnézni az Abszol úton? – kérdezte csevegő hangon, mintha csak egy régi haverját hívná szórakozni.
Hermione felnézett, pislogott párat az újabb meglepetéstől, majd kissé hadarva válaszolt is.
- Persze, szeretem az Abszol utat, az a kedvenc utam.
Piton hátra nézett a válla felett.
- Egy igen is megtette volna. – Alig tudta vissza tartani a nevetését.
Hermione most is teljesen elpirult, és megfogadta, hogy csak tőmondatokban fog kommunikálni a tanárral a nap hátra levő részében.
Legelőször vettek maguknak pár ruhát, csak nem akartak abban lenni, amiben tegnap voltak. Piton a szokásos fekete gúnyáját, Hermione pedig egy másik, krémszínű, tavaszi ruhát, ami apró eprekkel volt díszítve. Piton magában elégedetten mosolygott, mert a ruha pont ott és annyira volt rövid, kivágott, hogy pont eleget mutatott a lányból.
Ezután a könyvesbolt felé vették az irányt. Amint beértek, ki jobbra, ki balra ment. Hermionét leginkább a legújabb Boszi Romanti könyvek érdekelték, Pitont természetesen a szakkönyvek. Mikor ki-ki megtalálta a számára legkedvesebb könyvet, a kassza felé menet kis híján összeütköztek. Egymásra mosolyogtak, majd egymás mellett odalépkedtek a pénztáros boszorkányhoz.
- Szóval hat könyv a kisasszonynak – ütötte be a kasszába az összeget –, és nyolc könyv a barátjának – villantott egy jelentőségteljes pillantást Hermionéra.
A lány zavartan lesütötte a szemét, és a füle mögé söpört egy kósza tincset.
- Ő nem… – Felnézett Pitonra, aki szintén kissé zavartan bámult rá. – Ő nem a barátom – motyogta alig halhatóan. – Csak egy… barát.
Piton elmosolyodott.
- Igen, barát – mosolygott halványan a lányra. – Nos, mennyi?
- Egybe vagy külön?
- Egybe – mondta Piton.
- Külön! – vágta rá azonnal Hermione.
Összenéztek, és felnevettek.
- Engedje meg, hogy kifizessem – duruzsolta lágy hangon a férfi. – Vegye ezt kárpótlásnak, a tegnap estéért.
A pénztáros boszorkány halkan felkuncogott.
- Öt galleon, tizenhét sarló.
Piton a nő kezébe szórta az érméket, lovagiasan a saját szatyrába tette Hermione könyveit is, és kifelé menet lelkesen cáfolgatták Bohók Bertalan legújabb felfedezéseit.
Úgy repült az idő, hogy észre sem vették, már egy órája voltak az Abszol úton. Végig járták a boltokat, megnézték mindegyik kirakatát, végül beültek egy csendes kis kávézóba. Csöndben beszélgettek, először a bájitalokról, aztán áttértek a gyógyításra, végül egymást kérdezgették a magánéletükről.
- Mondja, volt valaha házas? – kérdezte Hermione, és beleszürcsölt a kávéjába.
- Tényleg érdekli? – nézett bele a lány szemeibe, aki erre elpirult.
- Igen, érdekel. – Nem hagyta magát eltántorítani.
- Rendben – sóhajtott. – Egy feltétellel elmondom.
- És mi lenne az a feltétel? – kérdezte félénken.
Piton elmosolyodott, és hátra dőlt a székében.
- Tegezzen, Miss Granger.
Hermione először ledöbbent, de utána ő is elmosolyodott, és hátra dőlt a székében.
- Csak akkor, ha maga – nyomta meg ezt a szót – teljesíti az én egyik feltételemet.
- És mi lenne az? – vonta fel a szemöldökét.
- Ne hívjon Miss Grangernek. Az kissé furcsa lenne, ha én tegezném, maga pedig Grangerezne.
- Rendben – dőlt Piton előre a székében, és az asztalra könyökölt. – Nos, Hermione – ízlelgette a számára oly kedves nevet –, nem, még nem voltam házas.
- Oh – felelte frappánsan a lány. – Nos, Perselus – könyökölt ő is az asztal felé –, nem maradtál le semmiről.
- Honnan tudod? Talán már voltál férjnél? – vonta föl az egyik szemöldökét.
- Oh, dehogy! – vágta rá, talán kissé túl hamar. – Csak látom anyáékat, ahogy az évek során egyfolytában veszekedtek, hol erről, hol arról a csekélységről. Sajnos ennek meg is fizették az árát – mondta halkan a lány. – Két évvel ezelőtt elváltak.
- Negyedik év vége. Akkor volt egy időszak, amikor nem járt be az óráimra – szürcsölt bele a kávéjába.
- Igen, nagyon megviselt a válásuk. Sokszor volt sírógörcsöm, és – bár szégyellem – mély depresszióba zuhantam. – Miközben beszélt, végig az asztalterítőt nézte.
- És hogy sikerült kilábalnod belőle? – kérdezte lágy hangon a férfi.
Hermione felnézett azokba a csillogó, meleg, fekete szemekbe, amik az ő arcát figyelték érdeklődve.
- Én… öhm… Ginny megtudta Harrytől, hogy mi a helyzet, feljött hozzám, beszélgetett velem, és megpróbált jó kedvre deríteni. Először azt gondoltam, nem fog neki sikerülni, csak vesztegeti az idejét. Ezt meg is mondtam neki. Aztán jól leteremtett, és kijelentette, hogy nem azért csinálja, mert sok a szabadideje. Ő tényleg segíteni szeretne, és, mint barát, ki akar húzni abból a mély gödörből, ahova estem. – A lány elmosolyodott, és kihúzta magát, mintha kiemelkedne a szomorú emlékek vizéből. – Így lettünk a legjobb barátnők.
Piton csak csendesen figyelte a lányt. Depresszió. Nehezen tudta elképzelni, hogy mély depresszióba tud zuhanni, egy ilyen erős lány. De mégis megtörtént vele.
Oda jött a pincér, és letette az asztalukra a számlát. Hermione már elő is vette a pénztárcáját, de Piton a pénz után kotró kezére tette a kezét.
- Hagyd csak. Majd én…
- Nem – tiltakozott a lány, kissé kábultan a férfi meleg érintésétől. – Ezt már igazán szeretném én kifizetni.
Piton vágott egy grimaszt, és elvette a kezét.
- De csak a saját részed – mondta megjátszott szigorral, és az asztalra ejtett pár érmét.
Visszamentek a kocsmába, és felmentek a szobájukba, hogy még egyszer szemügyre vegyék a zsákmányt, amit a könyvesboltban szereztek. Hermione belekezdett az egyik, szinte már sablonos, romantikus novellájába, Piton pedig egy régebbi történetű könyvet tanulmányozott.
- Isteni színjáték? Ez meg hogy került ide? – kérdezte értetlenkedve.
Hermione felpillantott a könyvből.
- A nő említett valami ház ajándékát. Azt hiszem, ez a könyv volt az. Mugli iromány, biztos a nyakán maradt.
- Valamilyen Dante írta – vizsgálta meg a könyvet tüzetesebben.
- Durante Alighieri – segítette ki a lány. – Firenzei költő, illetve filozófus.
Piton kinyitotta a könyvet, és beleolvasott a tartalmába.
- Pokol, Purgatórium és Paradicsom? – kérdezte értetlenül. – Elég furcsa dolgokról írhatott.
Hermione felállt a fotelből, amibe kuporodott, oda sétált Piton elé, és lehuppant mellé, a kanapéra.
- Dante vallásos ember volt – kezdte el a magyarázatát – annak ellenére, hogy nem értett egyet a pápasággal. Ő az úgy nevezett Guelfek pártjához tartozott. Ezért később száműzték is.
Piton szinte megbabonázva figyelte Hermione lelkes, érthető, és megítélése szerint valószínűleg pontos magyarázatát.
- Még kis korában, 9 évesen, találkozott élete szerelmével, Beatricével. Sajnos az ő szerelmük nem válhatott valóra – fejezte be a mondatát halkan, és hosszan összenéztek Pitonnal.
- Ez mind szép és jó – húzódott egész közel a lányhoz –, de még mindig nem tudom, miről szól a mű. – Szinte suttogva mondta el ezt a mondatot.
Hermione arca kissé kipirult a férfi közelsége miatt, de igyekezte figyelmen kívül hagyni.
- Az eredeti címe Commedia, vagyis komédia volt, csak később adtak neki megfelelő címet. Ebben a művében a Poklot, a Purgatóriumot és a Paradicsomot úgy írja le, mint egy útikönyv Olaszország nagyobb városait. Komolyan hallani akarsz mindent erről a könyvről? – ráncolta össze a szemöldökét a lány, és kissé hitetlenkedő szemeket meresztett a tanárra.
- Igen. Meglehetősen érdekel a téma – mosolygott a lányra.
- Rendben – mosolygott vissza. – Akkor igyekszem rövidre fogni. A lényeg, hogy mindegyik helyre bepillantást nyer.
Piton tekintete Hermione cseresznyeszín ajkait nézte, miközben magyarázott.
- Először a Pokolban van, ahol, egy már elhunyt költő, Vergilius kíséri. Megismeri az összes bugyrát, és, hogy milyen szenvedések várnak azokra, akik oda kerülnek.
Rácsúsztatja a kezét a lányéra, és megsimítja a kézfejét.
- Ezután megy a Purgatóriumba – mondta kissé gyengébb hangon. – A… azt nem annyira ismerem. Oda azok a lelkek kerülnek, akik hajlamosak elkövetni mind a hét főbűnt.
- Pontosan, milyen sorrendben helyezkednek el a bűnök? – vágott közbe lágy, suttogó hangon Perselus.
- Az első kör a kevélység – nézett fel egyenesen Piton szemeibe. – A második az irigység, és a harmadik a haragosság. – Hátra vetette a válla fölött pár tincsét. – Utána jön a jóra való restség, a fösvénység és a torkosság.
Piton már nem csak a kézfejét, hanem a karját is simogatta.
- És mi az utolsó? – lehelte, szinte alig hallhatóan a szavakat.
Hermione oda hajolt a füléhez, és belesuttogott:
- A bujaság.
Elhúzódott a férfitól, és bár maga sem tudta mire, de várt. Nem is kellett sokáig. Piton a nyakára csúsztatta a kezét, megfogta a tarkójánál, és oda húzta magához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése