Mugli varázslat
Egy újabb papírhalommal a kezemben sétáltam az irodám felé. A háború idején egy napra jutott ennyi papírmunka, ez most a heti adag. Miután elvégeztem az Aurorképző főiskolát, egyből felvettek ide, de nem az apám hírneve miatt.
Végre valamit egyedül sikerült kiérdemelnem, a Malfoy hírnév nélkül. Az évek teltével, felépítettem egy saját kúriát, és Potterrel meg a kis csapatával is zöld ágra vergődtem. Csak egy valami rontotta el a tökéletes képet. Az pedig egy emeletem dolgozott velem, alig pár ajtóval arrébb.
Ronald Weasley, apja nyomdokaiba lépve, a Mugli Tárgyakkal való Visszaélési Ügyosztályon dolgozik. Mugli technológia egymás hegyén-hátán. Milyen sok elfecsérelt idő, mekkora badarság ez az egész.
Letettem a papírokat az asztalomra és sorra kezdtem őket átnézni. Bosszankodva láttam, hogy hozzám küldték a „Muglisok” teendőit is. Pár percig szitkozódtam, majd felálltam és elindultam a folyosón Ron irodája felé.
A sors furcsa fintora, hogy mi egymás mellé kerültünk, mert semmit sem szeretnék jobban, mint távol tartani magam tőle. Az iskola első éveiben szívből gyűlöltem, de leginkább az apám befolyása miatt. Negyedévben, mikor a bálon megláttam egyedül üldögélni Potter mellett, furcsa gondolat suhant át a fejemen, konkrétan az, hogy szeretném felkérni táncolni. Akkor még elhessegettem ezt a gondolatot, de ötödikben már nem volt ilyen könnyű dolgom. Főleg, mert Umbridge ráállított, mondván, Potter simán kiszúrna.
Megérkeztem az ajtó elé, pár pillanatig bámultam rá, aztán felvettem a Malfoy maszkot és bekopogtam.
- Szabad! – kiáltott ki Ron.
Benyitottam, és mint mindig, most is hatalmas káosz fogadott. Az égen repülőnek nevezett kis fadarabok lógtak, de nem varázslattal, hanem madzagon, a földön pedig egy zakatoló vonat ment, szintén nem varázslattal, hanem elektromossággal. A többi dolgot már meg sem néztem, egyenesen Ron asztalához mentem és leraktam rá a papírokat.
- Hozzám dobták be a munkádat.
Már fordultam is, hogy menjek ki, de egy asztal felől hangzó robbanás megállított. Megpördültem, és csak a Malfoy vér tartott vissza attól, hogy hangosan felnevessek. Ron arca tiszta zöld trutyi, az előtte fekvő doboz pedig teljesen elszenesedett.
- Nem áll jól ez az árnyalat, Weasley. – Csak ennyit mondtam és felé nyújtottam egy zsebkendőt.
Ő letörölte az arcát.
- Kösz, Draco.
Miért csinálja ezt? Tudja, hogy csak a szüleimnek meg Pitonnak engedem, hogy a keresztnevemen szólítsanak.
- Ugyan – mondtam, és ahelyett, hogy zsebre tenném a zsebkendőt, a szemétbe dobtam. – További jó… munkát.
Hiba volt hezitálnom ennél a szónál, mert bármennyire is lágyagyú volt a Roxfortban, itt kiélesedtek az érzékei. Felállt és átlépve egy doboznyi tévéantennán egyenesen elém áll.
- Mégis mit gondolsz, Malfoy, ez csupa vacak? – kérdezte alig pár centire tőlem. – Ezek azok a dolgok, amikkel a muglik élnek, pontosan olyan színvonalon, mint bármelyik varázsló.
Ezt a kijelentést nem tudtam megállni egy gúnyos horkantás nélkül. Ő csak higgadtan felvonta az egyik szemöldökét, és én átkoztam magam, amiért nem tudok hátrébb lépni a hülye íróasztal miatt. Olyan közel van, szinte érzem a leheletét az arcomon. Egy Malfoy nem pirul el! Nem, semmilyen körülmények között.
- Mit csinálsz munka után – jött a hirtelen kérdés.
Csak meglepetten pislogtam, és bekövetkezett, amitől féltem. Egy pillanat alatt rákvörös lettem.
- Hazamegyek, Weasley, mégis mit kéne? – kérdeztem ingerülten.
Ő csak elmosolyodott, és megkönyörülve húzódott hátrébb.
- Akkor ugorj be hozzám munka után. Szeretnék mutatni neked valamit.
Újfent sikerült meglepnie. Mégis mit akarhat tőlem? Biztos csak a bolondját járatja velem. De mi van, ha mégsem? Lehetséges, hogy észrevette azt, ami számomra olyan nyilvánvaló volt az iskola alatt? És ha tudja, hogy vonzódom hozzá, vajon mit akar velem tenni?
Elhessegettem ezeket a gondolatokat, és megint előhúztam a zsákomból egy tipikus Malfoy álarcot, a fölényes pillantást.
- Mintha nem lenne jobb dolgom, mint munka után egy Mugli tárgyakkal teli szobába jönni – köptem, majd az ajtóhoz sétáltam, megfogtam a gombot és hátra néztem. – Ne röhögtess, Weasley, ne is fáradozz azzal, hogy bent maradsz!
- Este tizenegyig fogok várni, Draco – kiáltotta utánam, mielőtt becsaptam volna magam mögött az ajtót.
Mégis mit képzel magáról az a vörös hajú idióta? Hogy este tizenegykor nincs semmi jobb dolgom, mint az ő bolond szenvedélyével szórakozni? Ugyan, hétfő este van, ilyenkor szoktak lent lenni a legjobb kapások a bárokban. Nem mintha egy Malfoynak sokat kellene törnie magát egy jó estéért, sőt, szinte tapadnak rám a lányok, bárhova megy.
És ez az egész mugli dolog, Ron ugyan olyan megszállottjuk lett, mint az apja volt. Már Arthurt is bolondnak tartottam, most sincs máshogy. De akkor miért állok este tíz óra ötvenkilenckor Ron irodájának ajtaja előtt?
Már öt perce ott toporogtam, mert előtte a saját irodámban hezitáltam. Éppen megfordultam volna, hogy hazamenjek, de akkor kinyílt az ajtó és Ron a karomnál fogva behúzott rajta.
- Ne haragudj, nem tudtam tovább nézni, ahogy szerencsétlenkedsz.
Bosszúsan lezártam a kezét.
- Egy Malfoy nem szerencsétlenkedik! – mondtam miközben lesimítottam a taláromat.
- Persze, persze – mondta beletörődően.
Megköszörültem a torkomat és minden érzelmet hanyagolva ránéztem.
- Mit akarsz tőlem, Weasley?
- Mégis meddig akarod ezt játszani Draco?
Tekintete szinte megbéklyózta az enyémet. Az nem volt kérdés, hogy tudja, mi történt velem egészen negyediktől fogva. Csak az volt a kérdés, hogy mit akar tenni ezzel az információval.
- Ha lehet, a végtelenségig – suttogtam.
Már nem volt értelme semmilyen maszknak, ő is kiterítette a kártyáit, most rajtam a sor. De mielőtt belekezdhettem volna a monológba, Ő egy pálcaintéssel lekapcsolta a lámpákat, mögém sétált és a vállamnál fogva a szoba közepe felé fordított.
- Most először próbáld csak nézni a dolgokat és nem ítélkezni felettük, rendben? – kérdezte a fülembe suttogva. Enyhén megborzongtam és bólintottam.
Megnyomott egy gombot valami távirányítón és a látványtól tátva maradt a szám. Sötétben világító festékkel lefestett forgó gömbök emelkedtek fel magukkal húzva egy nagy vásznat, ami alól egy csobogó szökőkút bukkant elő. Azon kék fénnyel égő gyertyák úsztak, amit kristályokat világítottak meg, és élethű mini delfinek úszkáltak, sőt, ugrándoztak benne. Még mindig tátott szájjal fordultam meg.
- Ez varázslat.
De Ron csak mosolyogva rázta a fejét.
- Ez mind mugli cucc, esküszöm, hogy nem használtam semmiféle mágiát.
Visszafordultam, hogy még egy kicsit gyönyörködhessek a látványban, amiben annyira elmerültem, hogy nem is éreztem, mikor fonódtak körém az erős karok, csak éreztem, hogy ott vannak.
- Miért csináltad ezt?
Ron megvonta a vállát és a vállamra támasztotta az állát.
- Talán meg akartam mutatni, hogy a muglik is képesek varázslatra.
Ekkor tudatosult, hogy ez tökéletes hasonlat ránk. Mindketten aranyvérűek vagyunk, képesek vagyunk ugyanarra, a módszereink mégis másmilyenek. Én vagyon a mágia, ő pedig ez, amit most látok. És nagyon tetszett az, amit most látok.
- Tudod, Weasley, nem is olyan rossz – mondtam és hátamat a mellkasának támasztottam.
- Ron.
Kérdőn néztem rá.
- Mostantól hívj Ronnak, Draco – mondta és nyomott egy leheletnyi csókot a számra.
És most először nem bántam, ha a rokonaimon kívül más is Dracónak szólít.
