Az álarc mögött - 8. fejezet

8. fejezet

Foltozott üst

Egy hangos csattanás törte meg egy pillanatra a Foltozott üst utcájában honoló csöndet. Két alak jelent meg a rozoga ajtó előtt, egy vékony, göndör hajú, fiatal lány, mellette pedig egy magas, jó kiállású, feketébe öltözött férfi, aki akár a lány apja is lehetett volna.

Hermione, aki eddig a férfi alkarját markolta vonakodva, de lecsúsztatta az ujjait az izmos karról, majd Piton kinyitotta előtte az ajtót, aki udvariasan megeresztett felé egy mosolyt és bement a kocsmába. Utána a professzor is bement, az ajtót halkan becsukva maguk mögött.

Szokásos hangulat uralkodott a fogadóban. Pislákoló gyertyafény mellett csak néhány vendég ült az asztaloknál, legtöbbem a meleg ellenére köpenyt húztak magukra. Hermione hangtalanul követte a professzort egy félreeső asztalhoz, majd leültek egymással szembe. Szinte azonnal ott termett egy unszimpatikus pincérlány, akit nemrég vettek fel. Szájában hanyagul csócsálta rágóját, és mikor oda ért hozzájuk csípőjét oldalra billentette.

- Mit hozhatok? – kérdezte flegmán két csámcsogás között.

- Nekem egy lángnyelv whiskyt, a hölgynek pedig… – Hermionéra nézett, aki ellenségesen méregette, a túlságosan kihívó külsejű lányt.

- Vajsört kérek – mondta, majd elszakította tekintetét a pincérlányról, aki pont ekkor pillantotta meg Piton ingbe bújtatott felsőtestét.

- Hé! – eresztett meg egy csábítónak szánt vigyort, de ezt a hatást kissé elrontotta agyon rágott rágója. – Nem maga lett tavaly az év méregkeverője?

Piton le sem vette róla a szemét úgy válaszolt.

- De igen – szinte sziszegte fogai között, miközben Hermione arcát vizsgálgatta, aki kissé elpirulva nézett egy pontot a faasztalon. – Sikerült meglepnie.

- Tényleg? – kérdezte szinte sziporkázó arccal a pincérlány.

- Tényleg – féloldalas vigyorra húzódott a szája, amit csak akkor használ, amikor megfélemlíti a diákokat. Most először a lány felé fordult, és elkezdte a mondókáját. – Meglepett, hogy ilyen IQ szinttel a kezébe vett egy szaklapot és nem kapott kiütést tőle, na meg a másik, hogy el tudta azt a pár szót olvasni, amit a képem alá írtak. Okosabb, mint gondoltam, de mégsem annyira, mint egy valamire való boszorkány, így gondolom kvibli, ugye eltaláltam? Nehogy válaszoljon, ez költői kérdés volt. Most fogja a túl rövid nadrágba bújtatott, formásnak vélt lábait, menjen oda a pulthoz, rendelje meg az italainkat és ha lehet, ne próbáljon többet cseverészni velünk. Köszönöm.

A pincérlány csak állt ott ledöbbenve, majd mikor felismerte a szavak jelentését, és azt mennyire sértőek voltak rá nézve, mérges arccal és ökölbe szorított kezekkel oda ment a csaposhoz és elpanaszolta neki, milyen udvariatlan volt vele Piton.

Hermione szintén ledöbbent. Órákon hozzá volt szokva cinikus, kissé durva megfogalmazásaihoz, válaszaihoz, de a sulin kívül még sosem hallotta így beszélni. Mit is gondolt, ha kijönnek egy másik, kedves Pitonnal fog császkálni a fogadóban? Nem Ő mindig ugyan az a Perselus Piton lesz, akit kezd egyre jobban megismerni.

- Rossz szokása kezd lenni, hogy tátott szájjal bámul rám, Granger – vonta fel a szemöldökét, mire Hermione gyorsan becsukta a száját.

- Elnézést, én csak… elgondolkodtam – Megköszörülte a torkát és megdörgölte kissé libabőrös karjait. – Szokatlanul hideg van itt.

- Igen, a tulaj nem szereti a meleget. Miért nem hozott magával kardigánt?

A pincérlány szó nélkül oda jött, letette az italokat az asztalra, majd egy szempillantás múlva el is viharzott. Szemlátomást vérig volt sértve. Hermione a meleg vajsörre szorította kezeit, szájához emelte és egy jó nagyot kortyolt belőle, mielőtt válaszolt volna.

- Mert nem hittem, hogy itt ilyen hideg lesz. A franc sem gondolta volna – Kissé jobban érezte magát a meleg italtól, de közel sem melegedett fel eléggé.

Piton forgatta a szemeit, és intett egy férfinak az egyik sarokban.

- Joe, legyél olyan szíves és hozz egy vékony kabátot a hölgynek – Igaz, halkan mondta, de mélyen csengő hangját még a kocsma másik felében is biztos jól hallottak. Hermione megborzongott a kellemes hangra, amit a férfi valószínűleg félre értett.

- Ennyire fázik? Ugye nem beteg?

- Nem, dehogy – vágta rá halkan és kissé gyorsan is, mert Piton halványan elmosolyodott.

Megérkezett a férfi a kabáttal, oda adta Pitonnak, aki egy biccentéssel meg is köszönte. Visszafordult Hermione felé, és oda nyújtotta neki.

- Remélem, megfelel a kinézete és a mérete.

A lány elvette tőle, és megnézte. Nincs is olyan rossz ízlése annak a fickónak, Joenak vagy kinek. Egyszerű, fekete kardigán, a mellrészén egyszerű patentokkal kirakva belőle egy mintázat. Határozottan tetszett neki. Felvette és összehúzta magán. Méretben kissé elnézte, mert lógott rajta egy hangyányit, de oda se neki, legalább nem volt szűk. Hátra simította a szemébe hulló hajtincseket, majd az órára nézett.

- Még csak tíz perce vagyunk itt, Granger. Vagy talán ennyire unja a társaságomat? – A tanár tudta, hogy nem erről van szó, csak szeretne minél előbb lelépni erről a barátságtalan helyről. Ő is ezt érezte, mégsem bírt a benne lakozó kisördöggel.

Hermione hirtelen felé kapta elkerekedett szemeit, majd hevesen tiltakozni kezdett.

- Nem, nem, dehogy! Nem erről van szó! Én határozottan élvezem a társaságát csak olyan hideg és… – Nem fejezte be a mondatot, mert ráébredett, mi csúszott ki a száján. Enyhén elpirult majd az asztal mocskos lapja felé fordította tekintetét.

- És? – kérdezte érdeklődően a tanár, mint aki semmit se vett észre, de a látszat csal. Még szép, hogy észrevette, hisz ez volt a célja. Valahol mélyen érezte, hogy éreznek egymás iránt valamit, de hogy mit, azt ő sem tudta. Talán csak egyfajta kötődés, ki tudja?

- Barátságtalan – fejezte be mondatát motyogva, inkább az asztalnak mondva, mint Pitonnak.

A professzor elmosolyodott a lány zavarán, aki elszalasztotta ezt. Pedig milyen mosoly volt. Még a szomszéd asztalnál ülő fagyos boszorka is felfigyelt a férfira, de hallotta, hogy hajtotta el a csinos pincérlányt. Nem volt buta, tudta mi folyik két szomszédja között, csak ők maguk nem tudták. Ő egy jóscsaládból származott, ősei egész életükben vándoroltak keresztül-kasul az országban, tarot kártyákat vetve, fillérekért piszkos tenyerekből olvasva. Neki is volt bőven ezekből a képességekből, de nem élt a lehetőséggel. Sosem jósolt senkinek sem pénzért, sem kérésre. Mindig meglátta, milyen lesz valaki jövője, milyen lesz az életminősége, akivel éppen együtt van megfelelő-e a számára, de persze az élethosszát nem tudta megmondani senkinek. Azt senki sem tudja.

Akarata ellenére feltűnt, mennyi energia, mágia sugárzik ebből a különös kettősből. Művelt asszony volt, ezért tudta, hogy a férfi a Roxfortban tanít, mint bájitalmester. Ő is olvasta a cikket. A lány fiatal, talán tizenhat-tizenhét éves lehet. Ennek ellenére körül lengte őket az a titokzatos aura. Ó, igen ezt nem lehet összetéveszteni semmivel. A szerelem aurája. De ebbe a tiszta, őszinte érzésbe keveredett valami sötét, tisztátlan erő. A szerelmük nagy, de vajon meg tudnak-e birkózni az előttük álló sok szenvedéssel? Ezt még ő sem látta előre.

Egész este ott ültek a kocsmában, de a férfi nem jött el. Az elején még mindig az ajtóra pillantottak, ha az kinyílt, de egy kis idő után elkezdtek beszélgetni. Beszéltek az iskoláról, állatokról, bájitalokról és a legtöbbet a varázslásról. Mind ketten meglepődtek, milyen jól kijönnek a másikkal, és milyen könnyű beszélgetésbe elegyedni. Teltek az órák, de sehol senki. Amikor éjfélt ütött az óra, mindketten felkapták a fejüket.

- Még mindig nincs itt – sóhajtott fel Hermione. – Szerintem már nem is fog jönni.

Belekortyolt az almalevébe, és várakozón nézett a professzorra, mi tévők legyenek most.

- Nem tudom, mi történhetett. Talán rosszul jegyeztem meg a dátumot – volta fel a szemöldökét, de magában vigyorgott. Szándékosan jött rossz napon. – Biztos holnapra fog jönni.

- Nos, akkor úgy hiszem ideje haza indulnunk.

Hermione éppen levette volna a kardigánt, de Piton megfogta a karját, és megállította.

- Szerintem van egy másik megoldás is – duruzsolta azon a megnyerő, mély, bariton hangján, amitől Hermione mindig majd elolvadt.

- Igen? Mi? – Csak ennyit tudott értelmesen kinyögni, ezt is kissé furcsa hangnemben.

- Aludhatnánk itt is, a Foltozott Üstben. – A bejelentést egy apró mosollyal koronázta meg.

Hermione kissé elkerekedett szemekkel nézett rá.

- Itt? Aludni? Minek? – kérdezgette értetlenül.

- Nos, gondoljon csak bele – kezdte lágy hangon. – Már éjfél is elmúlt. Bizonyára furcsán néznének ránk a tanárok, ha meglátnának, plusz, eléggé fáradtnak tűnik, nem hiszem, hogy szeretne gyalogolni.

- Eddig logikus – bólogatott elismerően.

- A másik ok, ha hazamegyünk, másnap megint el kell ide jönnünk elég korán, mert már emlékszem az időpontra. Reggel nyolc óra, vagyis a reggeli közben kéne elosonnunk, az pedig megint nagyon feltűnő lenne. Az lenne a leglogikusabb, ha itt maradnánk. – A lány hezitálása láttán elvigyorodott. Győzelem!

Kikérték a szoba kulcsát, és felballagtak. Kissé poros, de lakható. Az egész „lakosztály” egyetlen szobából állt, a fürdőn kívül, aminek a legnagyobb részét egy baldachinos ágy foglalta el.

Hermione leült az ágyra, mire a takaróról porfelhő szállt fel. A professzor kuncogott egy kicsit, majd ő is leült Hermione mellé.

- Hölgyeké az elsőbbség.

- Tessék? – nézett értetlenül a férfira.

- A fürdő…

- ja! Fürdő! Öhm… – pirult el egy kicsit a lány. – Tudja nem hoztam magammal semmit. Se törülköző… se tusfürdő…

Még ki sem mondta az utolsó szót, de Piton máris oda varázsolta az említett tárgyakat az éjjeli szekrényre.

- Hogy is mondta? – mosolygott kedvesen Hermionéra, akinek ettől a torkában dobogott a szíve.

- K… köszönöm.

Felkapta a türcsit és a tusfürdőt, és elvonult, hogy jó alaposan lezuhanyozzon.

Legalább egy óráig állt a zuhany alatt, majd kilépett, és gyümölcsösen illatozó teste köré csavarta a törülközőt. A fáradtságtól kissé lassú léptekkel kilépett a fürdőből, és az ágyon megpillantotta a hanyatt fekvő, lehunyt szemű professzort. A látványtól a lélegzete is elállt. A párnára omló hajzuhatag, az enyhén szétnyíló ajkak és az ütemesen mozgó mellkas szinte elbűvölték. Szerette volna megérinteni a férfit, megsimogatni, megízlelni, milyen íze van azoknak a puha, vékony ajkaknak.

Tett pár bátortalan lépést az ágy felé, de megtorpant, mert Piton megszólalt.

- Pizsamának nyugodtan használhatja a kardigánt. Nem kell visszaadnunk. – Mély hangja álmosan zengett.

Hermione mintha álomból ébredt volna megrázta a fejét, és magára is öltötte „pizsamáját”. Leült az ágy szélére, felemelte a takarót és becsúsztatta a lábait alá. Hideg volt az ágy, érezni lehetett, hogy jó hosszú ideje nem aludt itt senki.

A lány az álláig felhúzta a takarót, és az oldalára fordult. Tekintete összetalálkozott Piton kutató szemeivel. Pislogott párat, majd lesütötte a szemét, mert nagyon zavarba hozta a helyzet. Nem volt hozzá szokva, hogy egy férfival együtt aludjon egy ágyban. Eddig csak Ginnyvel osztotta meg az ágyát, amikor Ronéknál töltötte a szünetet. Hogy ne érezze magát még kényelmetlenebbül lehunyta a szemeit, és próbált a fejében ugráló nyuszikákra koncentrálni, hátha elalszik. De nem ment. A nyusziknak arcszesz illatuk volt. Őrjítően férfias arcszesz illatuk.

Piton csak nézte a lány nyugodt arcár, és közben azon merengett mi fogta őt meg benne. Talán a haja? A szeme? Vagy esetleg a tudásszomja? Nem. Egyik sem a helyes válasz. Hermione. A személyisége, a kisugárzása, a külseje és mindene egyszerűen elragadó volt. és Pitont el is ragadta.

Nem bírta ki. Ott feküdt a lány mellette, egy szál kardigánban, fehérneműben, nadrág nélkül. Látnia kellett azokat a hosszú lábakat, és a tökéletesen gömbölyded csípőt. Egy gyors bűbájjal ellenőrizte a lány tudatállapotát, majd elégedetten vette tudomásul, hogy alszik. Óvatosan le emelete róla a takarót, és rögtön epres illat csapta meg az orrát. Imádta az epret.

Végig nézett Hermione testén. Ahogy képzelte. Szép, kecses hosszú lábak, gömbölyű csípő. Amilyennek minden lánynak lennie kéne. Tökéletes. A kardigánt nem húzta össze magán, így a férfi a lapos, feszes hasát is jól szemügyre tudta venni. A mellét nem látta, mert karjait összefonta a mellkasa előtt, és így aludt. Biztos fázott. Az egyik válláról lecsúszott a kardigán, és kivillant a fehér bőr. Vajon milyen lehet a tapintása? Csak ez az egy kérdés járt Piton fejében. Meg kell érintenie, kerül, amibe kerül. Kinyújtotta felé a kezét, hogy megsimogassa a hamvas bőrt, de ekkor Hermione felébredt.