Az álarc mögött - 14. fejezet

14. fejezet

Úgy döntöttek, kihagyják a bájitaltan órát. Draco átvezette a lányt a pincén egyenesen a mardekárosok klubhelységéig. Nem mentek be, mert Lucius kikövetelte Dumbledoretól, hogy fiának lehessen egy saját szobája. Átvezette Hermiónét a az asztal és a könyves polc mellett, és leültette a kanapéra. Leült mellé, hátra simította a haját, és maga felé fordította a fejét.

- Mio, édes. Mondd el, mi történt. – Persze ezt ő maga is jól tudta.

A lányhoz nem jutottak el a szavak. Érzékelte, hogy beszélnek hozzá, azt is, hogy Draco az, de nem értette a szavakat. Mintha víz alatt lenne, és úgy beszélnének. Érzéketlenné vált a teste, azt sem tudta, hogy hol van. Csak ment amerre a fiú vezette. Nem tudta, hogy ül-e vagy áll, és azt sem, hogy most mit kéne mondania. Pedig kéne valamit. De képtelen volt megszólalni.

Ekkor valamilyen érzelem tört a felszínre. Fájdalom. A mellkasában szorító fájdalmat érzett, mintha egy húsz tonnás követ tettek volna rá. Ettől a hirtelen rá törő fájdalomtól összegörnyedt, és nem kapott levegőt. Hallott egy ijedt hangot a füle mellől, ami egyre hangosabban hajtogatott valamit, de nem értette. Ő csak arra tudott gondolni, hogy nincs többé. Szerette. Szerette a férfit. De úgy látszik, ez mégsem kölcsönös.

Érezte, hogy felfordul a gyomra, és öklendezni kezdett. Valaki karon ragadta, kivonszolta valószínűleg a fürdőszobába, és lenyomta a fejét, hogy ne a földre hányjon.

Miután kiadta magából a reggelijét, leült a hideg padlóra, felhúzta lábait, és átölelte őket. Úgy érezte, másik pozíció túl fájdalmas lenne számára. Valaki megint beszélt hozzá. Nem tudta, mennyi ideig, feltételezte, hogy sokáig, mert elkezdte ráncigálni. De Hermione nem akart felállni. Nem akart semmit sem csinálni, csak meghalni.

Őrület. Ez jellemezte az elkövetkező napjait. Először nem bírt aludni egy szemhunyásnyit sem, egyfolytában azt várta, hogy történni fog valami, ami magyarázatot ad ezekre az eseményekre. De nem történt semmi. Utána már kissé jobban magához tért, de szólni egy szót sem szólt.

Nem tudta, mi van a barátaival, nem is érdekelte. Végig az járt a fejében, hogy nincs többé. Semmi sincs többé. A magány volt a legjobb barátja. De ezt is megzavarta néha egy hang. Egy fiú hangja, aki mindig oda ment hozzá, kitartóan kérdezgette annak ellenére, hogy egy szót sem szólt, és ételt tukmált belé. Csak neki köszönheti, hogy még nem halt éhen. A srác… de hogy is hívták? Mikor ezen, vagy egyáltalán elkezdett gondolkozni, az agya tüntetőleg kikapcsolt. Csak az életben maradáshoz szükséges funkciókat volt hajlandó végre hajtani. A fiú…

Egy újabb sötét álomból ébredt. Nem volt benne semmi, csak sötétség… sötétség és elhagyatottság. Felült a kanapén, és körbe nézett. Kissé döbbenten vette tudomásul, hogy egy számára ismeretlen szobában van. Felállt, és körbejárta a helységet, érdeklődve figyelte a berendezési tárgyakat, hátha elárulnak valamit a gazdájukról. Hatalmas könyvespolcok, giccses, ezüst dísztárgyak, és zöld. Mindenhol zöld. A fa részek feketék. Oda ment az ablakhoz, és széthúzta a kasmír függönyöket. A verőfényből ítélve délután két óra körül járhatott.

Halk nyikordulással kinyílt az ajtó, és Hermione kissé ijedten hátra fordult. Draco. Ő mit keres itt?

- Hermione! – szaladt oda a lányhoz.

Hisz ez az ő hangja! Ő volt az, aki az elmúlt időben… ápolta? Igen, ez a legmegfelelőbb kifejezés rá. Egy lelki rokkantat ápolt. Mennyi ideig? Hányadika van? Hány nap telt el azóta, hogy… nem, ezt képtelen volt kimondani. Még nem. Biztos már a fiú idegeire megy, sőt már biztos előbb elege lett belőle, de nem hagyta egyedül. Végig vele volt. Támogatta. Segítette. Csak most ébredt rá, milyen jó barát ő.

- Hé, kislány, minden rendben? – rázogatta meg szelíden az elbambult lányt.

Hermione felnézett a fiú szemébe, akinek ettől a lélegzete is elállt.

Az elmúlt napokban szinte meg se moccant, és most itt áll az ablak előtt, miközben egymás szemébe néznek. Az elmúlt napok borzalma után ez volt maga a mennyország a fiú számára. Már azt hitte, nem fog rendbe jönni, és ez az ő hibája lesz. Azt pedig csak remélni tudta, hogy Piton nem jön rá a turpisságra.

- Persze, jól vagyok – motyogta Hermione kissé zavartan, majd körbe nézett még egyszer. – Ez a te szobád? – kérdezte álmélkodva.

- Igen, az enyém. – Megfogta a kezét, a kanapéhoz vezette és leültek egymás mellé. – Még apám harcolta ki Dumbledore-tól a tanév elején.

A lány kurtán bólintott és szemei ide-oda pattogtak a szebbnél szebb berendezési tárgyak között.

- Mondd… – fordult hirtelen a fiú felé. – Tulajdonképpen hány napig voltam…

- Tudat nélkül létező test? – segítette ki könnyed hangsúllyal.

- Igen, szóval az, amit mondtál – fintorgott a lány, hisz el sem tudta képzelni, hogy valaha is ilyen szörnyű állapotban legyen, szerinte túlzás volt.

- Két hétig.

- Hogy MI?! – fakadt ki a lány, és még fel is ugrott ültéből, annyira váratlanul érte ez a válasz.

- Jesszus, Mio, azért ennyire nem rossz… Na jó, nagyon rossz volt, de figyelj, ülj le és szépen, nyugodtan beszéljük meg, oké? Ne izgasd fel magad – húzta vissza finoman a kanapéra, ahova a lány, grimaszokat vágva, de visszaült.

- Nos, rendben. Ebben a két hétben… mit csináltam?

- Leginkább ültél és néztél ki a fejedből – válaszolt a fiú elmerengve.

- De most komolyan… biztos nem mert nem emlékszem semmi ilyesmire.

- Tulajdonképpen, mire emlékszem? – kérdezte összehúzott szemöldökkel, és közelebb húzódott a lányhoz.

- Nem sok mindenre. Leginkább egy idegesítő hangra, és valaki mindig kaját nyomott a kezembe, olykor a számba… várjunk… az te voltál?

- Hát persze, hogy én voltam. Senkinek sincs olyan tökéletes hangja, mint nekem. Nem értem, hogy nem ismertél rögtön rám – mondta tettetett sértődöttséggel.

Ezen a lány kissé elmosolyodott, de ez még nem volt igazi, szívből jövő mosoly. Minden mozdulatában, lélegzetvételében, pillantásában ott volt valami keserűség, ami örökre beleégett. Többé senki és semmi sem hozhatja vissza a régi Hermiónét. Ő már nincs többé. A régi énje hamvaiból kell valami újat építenie, ami hasonlít az előzőre.

- Ha nem haragszol, lezuhanyoznék – motyogta halkan.

Választ sem várva felállt, és elindult az ajtó felé, amit a fürdőnek sejtett.

Eltalálta. Oda ment a tükörhöz, hogy megnézze magát benne, de a látvány olyan borzalmas volt, hogy fájdalmasan felnyögött. Beesett az arca, szeme alatt óriási sötét karikák éktelenkedtek, és a szeme szinte vér vörös volt. Gyorsan megmosta az arcát, de semmit se javított a látványon. Beletúrt a hajába, és majdnem felsikkantott, mikor beleakadt az ujja egy csomóba, és erősen megrántotta.

Levette a ruháit, és látta, hogy azok legalább jobb állapotban vannak. Draco biztos hozott neki ruhákat, és ha nem is emlékszik rá, hogy felvette őket, hálás volt neki.

Beállította a vízmelegséget, majd belépett alá, arra számítva, hogy a teste és a lelke kissé még jobban megélénkül tőle, de nem így lett. Olyan volt, mintha olyannak akartak volna fájdalmat okozni, aki nem rendelkezik fájdalomközponttal.

Bevizezte a haját, és kissé meglepődött, mikor látta, hogy női pipere cuccok is vannak ott, de ez az érzés sem tartott sokáig. Jó alaposan bedörzsölte a haját samponnal, és érezte, hogy megint süllyedni kezd, az öntudatlanság felé.

A következő öt percben nem tudta hogyan, de lezuhanyozott, megtörölközött, kifésülte a haját, és felvett egy melegítő együttest. De most hirtelen miért tért magához?

Ekkor tudatosult benne, hogy valami furcsa hangot hall kintről.

Kinyitotta az ajtót, és szinte azonnal beszűrődött egy gitárszóló dobhártyaszaggatóan gyönyörű dallama. Kilépett, de a zene abba maradt. Kérdően nézett fel.

- Bocs, tudom, nem szereted a rockot – nézett bocsánatkérően a fiú.

- Nem, nem – ment oda a hangfalhoz a lány, és visszacsavarta a hangerőt. – Nekem nagyon megfelel ez a zene.

- Nocsak… úgy látom, jó irányba változik az ízlésed – bólogatott elégedetten Draco.

- Esetleg – mondta elgondolkozva, és még feljebb tekerte a hangerőt.

- Jesszus, Mio, mindjárt beszakad a dobhártyám! – kiabálta a fiú, de ezt a lány már nem hallotta.

Valahol egy másik világban járt, ahol pár húrral és egy pengetővel ki lehet fejezni, hogy mit érez az ember egyetlen szó nélkül. Egyetlen szó nélkül…

- Szereznem kell egy gitárt – motyogta halkan.

- Tessék?

A lány felemelte a fejét, és Draco döbbent arcával találta szembe magát. Már lejjebb vette a hangerőt, így hallotta minden szavát.

Más őrültségnek tartotta volna, de ő nem nevette ki, és nem látott semmi olyanra jelet az arcán, hogy hülyének nézte volna. Úgy érezte, neki elmondhatja, meg fogja érteni. Vagy ha nem, akkor sem kérdez feleslegesen.

- Szeretnék megtanulni gitározni – közölte ellenmondást nem tűrő hangon.

- Jó, nyugi, azért nem kell megperzselned a szemeddel. – A lány szeme elé tette a kezét. – Fogadok, hogy már le is égtem.

Hermione megforgatta a szemeit, és elhúzta a kezét.

- Mondd… tudsz nekem szerezni egy gitárt?

- És most fogd le ezt a húrt itt… nagyon jó.

Két napjába telt, de szerzett a lánynak egy gitárt. Persze nem engedte kifizetni, azt mondta, hogy ez az ő későszülinapi ajándéka. Még szerencse, hogy kicsiként annyira ragaszkodott az álmához, hogy egy rock banda gitárosa lesz, így most tudta tanítani a lányt.

Miközben mögötte ült, és törékeny ujjait rászorította a megfelelő húrra, mélyen beszívta a lány illatát. Most nem olyan volt, mint szokott. Füge. Ez illett rá a legjobban.

- Most fogd a pengetőt, és egy határozott mozdulattal húzd végig rajta. – A lány meg is tette. – Remek. Született tehetség vagy.

- Na ne, hogy ennyiből meg tudod mondani – fordult a fiú felé felvont szemöldökkel.

- Érzem, hogy úgy van. – Elvette kezét a gitár nyakáról, és Hermione nyakára simította.

- Tudod mit? Igazad van! – felelte könnyedén. – Született tehetség vagyok… folytassuk.

Visszafordult, hogy Dracónak háttal legyen, így folytatták tovább a tanulgatást. Észre vette, hogy a fiú még mindig ugyan úgy érez iránta. Ez vicces, mert ő nem csak iránta, de semmi iránt nem érzett semmit, kivéve a gitárját. Órákon át tudta a kezében tartani, simogatni, csodálni, és lágyan pengetni a húrokat az ujjai között, habár még nem is tudott rajta játszani. Olyan volt, mintha az üresség megszűnne létezni.

Elég gyorsan tanult. Nem csak a gitárt, hanem a lemaradt anyagrészeket is. Draco volt olyan kedves és figyelmes, hogy oda adta a kivételes gondossággal készített jegyzeteit, a nem közös tananyagot, pedig elkérte más diákoktól. Így anélkül tudott tanulni, hogy bejárt volna órákra. Nem bírta volna elviselni más ember közelségét, főleg olyan sok diákét egyszerre. Még étkezni sem járt ki. Mindent felhozatott a szobába.

Nem tudta, és nem is akarta tudni, hogy mi van a barátaival, jelen pillanatban még őket sem tűrte volna meg, sőt még beszélni sem tudott volna velük. Valamiért a régi időkre emlékeztetné őt, amikor még minden jól ment… vele. Az ő nevét ki tudta volna ejteni, de olyan megvetéssel, fájdalommal és haraggal, hogy szétmarná a torkát. Soha többet nem akart rá gondolni. Soha többet.

Már egy hónap telt el az incidens óta. Nemsokára itt volt az év vége, de Hermiónét ez sem tudta rávenni, hogy kimozduljon a biztonságos vackából. Inkább elment a tanárokhoz késő este, és megbeszélte velük, hogy soron kívül megírja a dolgozatokat. Mikor kérdezték, mi baja, csak azt felelte, hogy ezt Dumbledore professzorral akarja megbeszélni.

Persze nem beszélt vele, de a tanárok nem zargatták. Még az új külsőjével sem.

Legújabban előnyben részesítette a fekete ruhákat, mivel nem kellett kötelezően hordania az iskolai egyenruhát, csak nagyritkán. Haját egyenesen hordta, és különösen sok időt kezdett fordítani a külsejére. Fekete szemceruza, vérvörös ajkak, ezüst ékszerek. Ezek kötelezően mindig rajta voltak.

Könnyed nyári ruhákat fekete csőgatyára cserélte, virágos blúzait pedig fekete, szatén, női ingekre, olykor, ha nagyon melege volt, felvett egy fekete, kivágott toppot.

Draco teljesen meg volt döbbenve a lányon, de harmadik nap már kezdte megszokni. Sőt. Nagyon is tetszett neki az új Hermione egyénisége. Bár az nem, hogy, a látszat ellenére, egyáltalán nem kerültek közelebb, mint férfi és nő. Nagyon jó barátok lettek, és sokat beszélgettek, viccelődtek, de nem lobbant fel az a nagy szerelem, amire a fiú számított. Pedig nem így tervezte.

Már el tudott játszani egy gitárszólót is. Igaz, nem volt túl bonyolult, de újonnan beszerzett elektromos gitárján ez is nagyon jól hangzott.

Már harmadjára játszotta le ugyan azt a dallamot, mégsem tudta megunni. Ha így folytatja, beléphet egy bandába gitárosnak.

Jobb kezével sebesen pengette a húrokat, miközben bal keze néha-néha, görcsösen szorítva a gitár nyakát, pozíciót váltott. Ekkor hirtelen nem mozdult egyetlen végtagja sem. De miért? Megpróbálta felemelni a fejét, ez ment, de azonnal elfogta a rosszullét. Beletelt pár másodpercbe, míg újra mozogni tudott.

Letette a kanapéra a gitárt, és leült mellé. Arcát a jéghideg kezébe temette, ami jót tett iszonyatos émelygésének. Még sosem érezte magát ennyire rosszul. Hirtelen összezsugorodott a gyomra, és érezte, hogy ezt nem ússza meg róka nélkül. Kiszaladt a fürdőbe, és kiadta magából a reggelijét.

Lihegve mosta meg a száját, és, miután remegve leült a padlóra, homlokát a hideg kád széléhez nyomta. Még sosem érezte magát ilyen rosszul. Még akkor sem, amikor gyerekként elkapta a gyomorinfluenzát.

Újra a wc fölé hajolt, és kipakolt magából egy adagot. Oldalra nézett, és megpillantotta, hogy Draco megint szerzett be neki pár új cuccot. Komolyan, ez a fiú mindenre gondolt.

Elvett egy hajkefét, és ezzel a mozdulattal lelökött a földre egy darab papírt. Letette a hajkefét, mert a másik kezét nem merte elvenni a földről, nehogy elboruljon. Felvette, és széthajtotta.

Egy zsebnaptár. Amiben be vannak keretezve a napok. A menzesznaptára. Kissé homályosan látott, de megpróbált fókuszálni. Az utolsó nap, ami be van keretezve… 15… 20… 35 nappal ezelőtt volt. Már majdnem egy hete késett.

Hirtelen kifutott az összes vér az arcából, és közel került hozzá, hogy elájuljon. Most ő tényleg… terhes?

Három marék rizspor elkeverve négy evőkanál gránátalma ecettel, és megszórva nyolc hóvirágszirommal. Állni kell hagyni még tíz percig, és kész a terhességi teszt főzet formája.

Miután megfőzte az italt, az ablakhoz rakta hűlni. Már korábban is olvasott erről a bájitalról, de akkor hülyeségnek tartotta, hogy valaha is szüksége lehet rá. Hát most itt volt az a nap. Nevetnie kellett saját magán. Hogy lehet ilyen szánalmas? Az addig még nagyjából oké, hogy lefekszik egy férfival, akivel csak pár hónapja van együtt. De az, hogy nem védekeztek? Na EZ szánalmas!

Tíz perc múlva elolvasta, hogy mi a következő lépés.

Tépjen ki egy hajszálat, és dobja bele a már kihűlt főzetbe. Ismét várjon tíz percet, és ha az ital kékre változik, az eredmény pozitív, ha nem változik, akkor negatív.

Kitépte az egyik hajszálát, és lélegzetvisszafojtva dobta bele a kis lombikba.

Tíz perc. Egy örökkévalóság. Várakozás közben végiggondolta a lehetőségeket.

Első:

Eltévesztette a napot, amikor karikázott, és nem is késik, csak ő a béna.

Második:

Ez az egész egy nagyon rossz álom. Nagyon, nagyon rossz álom.

Harmadik:

Tényleg terhes…

És akkor mi lesz? Erre is csak két lehetőség volt: visszamegy… hozzá, vagy nem. Nem akarta ezt az egészet. Nem akarta a hatalmas követ a gyomrába, a kést a szívébe, és a szúró fájdalmat a fejébe. És mi lesz, ha nem mondja el neki? Egyedül is felnevelhetné a gyereket. Egyedül, vagy… Dracóval.

Nem, ez őrültség. Ő sosem menne bele, főleg így, hogy tudja, nem szerelmes belé. Pedig ő próbálkozott, de a szerelem nem parancsszóra alakul ki. Sajnos.

Az órára nézett, és csekkolta, hogy már csak fél percet kell várnia.

Lehunyta a szemét, de ezt rögtön meg is bánta, mert a férfi arca villant be előtte. Mielőtt még a fájdalom még jobban belehasít a szívébe ki akarta nyitni a szemét, de valamiért nem tette. Úgy érezte, most jött el az a pont, mikor tisztáznia kell a dolgokat. Továbbra is csukva tartotta a szemét, és képzeletében gunyoros vigyorra húzta a professzor a száját. A szája azt sugallta, jól szórakozik a lány fájdalmán, de a szemei másképp csillogtak. Azt sugározták, hogy azt, akit néz, nagyon szereti. Csak ez volt a bökkenő. Hermione nem tudta, hogy a képzeletbeli professzor kit lát.

De ő tudta, hogy mit akar. Most, hogy nem futott el a problémái elől biztossá vált a számára. Még mindig szerette a férfit. Még mindig szerette… Perselust.

A név, mintha egy láthatatlan falat tört volna át, mert a lány zokogni kezdett. Megállíthatatlanul zokogott. Egy részt a felismeréstől, más részről pedig, mert tudta, többé már nem fogja vissza kapni a régi, ehhez képest gondtalan életét.

Kinyitotta a szemeit, és sűrűn potyogó könnyei mögül megpillantotta, a kékké változott bájitalt.

Harry Potter 7/1 előzetes

Az álarc mögött - 13. fejezet

Sziasztok! Mivel véget értek a vizsgáim, életjelet is adok magamról, bár próbáltam nem elhanyagolni a blogot :D. Új a dizi, jó lenne, ha arról is írnátok véleményt, de persze a történetről se feledkezzetek meg! :)

13. fejezet

Hermione arcán egyszerre több érzelem volt felfedezhető: szeretet, elkápráztatottság, félelem, és vágyakozás. Nagyra értékelte, hogy a férfi ilyen sokat fáradozott azért, hogy csodálatossá tegye a születésnapját. Más felől nagyon nagy dolgot ajánlott fel, amire érdekes módon hajlik is. Végül is már nagykorú, ő sem kerülhet bajba, ráadásul nem halhat meg szűzlányként. És a legfontosabb ok: szerette annyira, hogy ezt megtegye vele.

Felnézett a rózsáról a férfi arcára, majd vett egy mély lélegzetet. Piton arcára csalódottság ült ki.

- Nem tetszik? – kérdezte szomorú hangon, mire a lány a karjára tette a kezét, és közelebb lépett hozzá, hogy mélyebben a szemébe tudjon nézni.

- Nagyon tetszik – felelte komolyan, majd a szájára nyomott egy csókot.

- Csak? – kérdezett vissza fancsali képpel a férfi.

- Csak nem tudom, hogy pont ma este szeretném-e – pirult el.

Piton elmosolyodott, a lány álla alá nyúlt, megemelte a fejét, majd csókot lehelt az ajkaira. Majd még egy csókot nyomott rá, de ez már kissé követelőzőbb volt, a végén már vadul falták egymás ajkait. Átkarolja a lány törékeny derekát, és lassan az ágy felé araszoltak. Feltérdeltek az ágy szélére, és térden haladtak az ágy közepe felé, ahol Piton finoman hanyatt döntötte a lányt. Kissé elhúzódott tőle, végig simított pihegő testén, és csodálta kedvese minden porcikáját.

Visszahajolt rá, hogy száját csókokkal kényeztesse, miközben lassan kigombolta a lány blúzának gombjait. Szétnyitotta az anyagot, és szeme elé tárult az eperszínű melltartó. Halkan felkuncogott.

- Mi az? – A lány ijedten fogta össze magán a blúzt. – Annyira tudtam! Tudtam, hogy nem fog neked tetszeni a látvány – darálta egyre kétségbeesettebben. – Biztos nem ilyen kislányokhoz vagy szokva…

Mielőtt a pánik teljesen eluralkodott volna rajta a férfi finoman lefogta, és egy csókkal elhallgattatta. Végig csókolt a nyakán minden egyes pontot érintve, hogy feltérképezze a lány érzékeny területeit. Miután a kivételesen érzékeny részeket finoman megharapta, figyelmét a halmokra irányította. Először csak melltartón keresztül markolta őket, majd elöl kikapcsolta a csattját, és két tenyerével betakarta őket. Hermione felsóhajtott, amitől a mellei csak még jobban a férfi kezéhez nyomódtak.

A külső élére fordította kezeit, hogy vethessen egy pillantást a csodás dombokra, mielőtt elkezdi kényeztetni. Ráhajolt, és lágyan az ajkai közé vette az egyik meredező mellbimbót. Halk, megdöbbent sóhajt hallott, de mihelyt nyelve elkezdte nyalogatni, a lányban minden gátlás feloldódott. Mindkét mellet végigbecézgette, majd lassan elindult a szája lefelé, a hőn áhított cél felé.

Végig nyalta a melle közétől a hasát, körbe nyalta a köldökét, kezeivel simogatta az oldalát, egészen a bugyi széléig, majd kezeit a vékony anyag alá csúsztatta oldalt. Felnézett Hermione kissé ködös szemeibe, hogy engedélyt kérjen a tovább lépéshez. Alig észrevehetően bólintott, és egy határozott mozdulat után lekerült róla a fehérnemű.

Végig simított a vénuszdombon szépen, lassan; semmit sem akart elsietni. Elért, a már édes nedűtől nedves helyre, és leheletkönnyedén végig simított rajta. Reszketeg sóhaj jutalmazta ügyködését. Két ujját mélyebbre tolta, és simító mozdulatokkal kényeztette az egyre melegebb testrészt. Mikor hozzáért a csiklójához, a lány háta ívbe feszült, szemei kipattantak, és hallatott egy nyögést. Tovább folytatta az érzékeny terület simogatását, egészen addig, míg a lány a lepedőt nem kezdte markolászni.

Becsúsztatta két ujját a szűk nyílásba, és óvatosan mozgatni kezdte őket ki-be. Egymás szemébe néztek, és a lány a férfi karjába kapaszkodott, hogy még jobban valósnak érezze ezt a pillanatot.

A ujjak kikerültek, és helyére valami vastagabb, és keményebb csúszott. A lány teste megfeszült, mire Piton azonnal megállt.

- Ha nem lazítod el magad, fájni fog – simított végig a lány testén, majd megint a mellét kezdte cirógatni, hogy minél könnyebben tudja teljesíteni kérését.

Mikor ellazult, mélyebbre tolta magát, míg meg nem érezte, hogy a szűzhártya átszakad. Hermione összerándult a hirtelen belé nyilalló fájdalomra, és körmét a férfi felkarjába mélyesztette. Kissé eltorzult arcán egy könnycsepp csordult le, amit szerelme keze azonnal le is törölt. Egy ideig egyikük sem mozdult, de mikor Piton látta, hogy a fájdalom alább hagyott, lassan mozogni kezdett.

A lány lehunyta szemét, és száját néma nyögésre nyitotta. Gyorsabban mozgott, váltogatta a szögeket, hátha eltalálja a lány érzékeny pontját, vagy ahogy magában nevezte, A pontot.

Hatodszori lökésre sikerült eltalálnia, mire a lány szemei kipattantak, és hangosan felnyögött. Fokozta a tempót arra az egy pontra koncentrálva, és pár perc múlva mindketten a gyönyör végtelennek tűnő hullámait élték át.

Egymás mellett, a másik haját simogatva feküdtek egymás mellett. Nem tudtak mit mondani, nem tudták szavakkal kifejezni a másiknak, milyen sokat jelent számukra. Így nem törték meg a csönd meghittségét.

Lucius Malfoy az íróasztala mellett üldögélve nézte fia levelét. Már sokszor átfutotta, de még mindig nem tudta ép ésszel felfogni, milyen lány lehet rá ilyen hatással. Töltött még egy pohár bort magának, majd egy korty után felállt, és járkálni kezdett föl-alá a dolgozószobában.

Ezen felül még maradt megválaszolatlan kérdés. Melyik lány választana más férfit, mint Draco? Kit választana a lány Draco helyett? Ezek zsongtak a fejében szüntelenül.

De neki nem a dolgok miértjére kellett koncentrálnia, hanem magára a problémára. Ekkor bevillant, hogy az egyik család tartozik nekik. Valami John, még egy évvel ezelőtt mentette meg a bőrét a nagyúr előtt. Azt mondta, nem akarja, hogy a felesége és a lánya…

Itt megállt a gondolatmenetben. Lánya. Ráadásul nem is kislány. Idén végez a Roxfortban. Ha jól tudta, ő is a Mardekárba járt.

Visszasietett az asztalához, elővett egy pergament és egy pennát, majd szélsebesen kanyarította a betűket.

Másnap a boldog pár egymás karjaiban ébredt. Mindent együtt csináltak. Együtt mostak fogat, együtt zuhanyoztak, együtt reggeliztek, sőt, még egymás haját is megfésülték. Se Hermionének, se Perselusnak nem volt első órája, így kicsit maradt idejük beszélgetni is.

- Első csók? – kérdezte Piton, miközben bekapta a villájára szúrt répát.

- Mike Louis, tíz évesen. Várj – nézett fel az omlettjéből. – Nyelves, vagy csak puszi?

- Nyelves – kortyolt bele az almalébe.

- Mike Louis, tíz évesen.

Perselus megcsikizte az oldalát, mire kissé megugrott, és felnevetett.

- Na jó, nem. Neil Orson, tizenöt évesen.

- Így már jobban tetszik, de mondd csak. – Közelebb hajolt a lányhoz. – Griffendéles?

A lány a szájába nyomott egy falat paradicsomot.

- Ne legyél már olyan kíváncsi! – bökte meg az oldalát. – Nem akarok a májaddal szemezni.

- Ha ha – morogta két rágás között.

- És neked az első? – harapott bele a kenyerébe.

- Gina Martin, ötödikben.

Bekapták az utolsó falatokat, és elküldték a konyhára az üres edényeket.

- És most essen szó az egyéb elsőségekről is – vigyorodott el a professzor, és derekánál fogva magához ölelte a lányt, miközben egy csókot nyomott az ajkaira.

- Ejnye – ingatta tettetett szigorúsággal az ujját. – Ilyenről nem illik beszélni.

- Igaz – csókolt bele a nyakába. – Inkább csinálni kell.

Erre mindketten elnevették magukat.

- Nekem viszont órám lesz, és még nem javítottam ki a dogákat – húzta el a száját.

- Nos, ha szeretnéd, segíthetek.

- Az kissé furcsa lenne. Mit gondolnának rólam, ha nem írnék oda minimum nyolc sértő mondatot? – csókolta meg szerelme feje búbját, és végig simított a hátán.

- Azt hinnék, kifordult a világ önmagából.

- Így igaz. És amúgy is, a negyedik órám veletek lesz. Erről jut eszembe – nézett mélyen, komoly szemekkel a lány tekintetébe. – Mi van Weasleyvel?

- Úgy érted, Ronnal? – vonta fel a szemöldökét.

- Nem, úgy értem Weasleyvel – ragaszkodott továbbra is ehhez a megszólításhoz.

Hermione forgatta a szemeit, majd belátta, hogy ez a vita értelmetlen.

- Mégis mi lenne? Még mindig jól megvagyunk. Ennyi – nyomott egy csókot a férfi szájára, majd bement a hálóba, hogy Perselus köntöse helyett, saját ruháiba bújjon vissza.

- Mert az egyik órán úgy láttam, túlságosan is nagy érdeklődést mutat irántad! – kiáltotta a lány után, minden féle köntörfalazás nélkül.

A lány kijött; épp gombolta a blúzát, és fejét kissé balra biccentve gondolkozott a tegnapi napon. Az igaz, neki is feltűnt, hogy másképp viselkedik, de saját magának nem akarta bevallani, hogy mi folyik itt. Túlságosan is féltette a barátságukat.

Oda ment a férfihoz, és kezét a karjára simította.

- Perselus, ne aggódj. Én pusztán csak barátilag érzek iránta bármit is. – Gyengéden nézett a férfire.

- Én tudom, Mio. – Megfogta kezét, és adott egy puszit a kézfejére. – Én inkább attól félek, mire képes. A háború alatt megtanultam, egy Weasleyt nem szabad leírni.

A lány döbbenten nézett. Még hogy Ron mire lenne képes! Maximum arra, hogy összekócolja a haját. De mindegy, ha Piton így lesz nyugodt, vigyázni fog.

Váltottak egy gyors búcsúcsókot, majd Hermione felsietett a hálókörletébe.

Perselus első órája unalmasan telt, mivel ötödikeseket kellett tanítania. Ők már megtanulták, mire figyeljenek oda, mikor kell csöndben maradni, és mikor kel meghúzniuk magukat. Így kissé feszülten vetett véget az órának.

A második már érdekesebb volt. Hetedikesek, akik a kialvatlanságtól pontatlanok, figyelmetlenek, és néha állva is elbóbiskolnak. Igazi csemegék. Ráadásul ez a csoport Hugrabugosokból, és Mardekárosokból állt.

Végig sétált a padsorok között, és pár leíró szóval véleményezte az egyik lány egész órai munkáját, mikor észre vette, hogy az egyik mardekáros lány bámulja. Nem egyszerűen nézi, hanem csillogó szemekkel, kihívóan bámulja. Egy percig sem maradt előtte titok, mi járhat a fejében.

Óra után mindenki kirohant a teremből, csak az a lány maradt. Piton felé fordult, és leghidegebb pillantását vette elő.

- Mit keres még itt, Demelza? – szűrte összeszorított fogai között.

- Professzor, kérem, elmagyarázna nekem valamit? – sétált csábosan a férfi felé, és közben a hajával játszott. – Nem értek egy-két… dolgot.

Széles vigyorral Piton elé ért, és kidomborította a melleit. A férfi még csak rá sem pillantott.

- Akkor jobban kéne figyelnie az órán, kisasszony. – mondta kemény éllel a hangjában.

- De már nem azt vesszük. – Közel hajolt a férfihez, átkarolta a nyakát, és nyelvével megnyalta a saját ajkait. – És különben is… maga jobban el tudja magyarázni, mint a könyvek.

Hermione, mikor felért a hálókörletébe, minden köszönést maga mögött hagyott, és felrohant a szobájába. Kimondhatatlanul boldog volt. Úgy érezte, megtalálta az élete értelmét. Igaz, nem mondta még neki, de mihelyst itt lesz az ideje, a tudtára hozza, mennyire szereti.

Ledobta ruháit, és felvette az iskolai egyenruháját, miközben hanyagul bedobálta a táskájába a szükséges tankönyveket.

Vetett egy gyors pillantást az órarendjére, és szomorúan vette tudomásul, hogy tényleg csak negyedik órában fog találkozni kedvesével. De volt egy vigasztaló tény: második órája gyógynövénytan, a mardekárosokkal. Remek, úgyis rég beszélgetett Dracóval. Mikor is? Nagyjából akkor, amikor Piton visszatért Voldemorttól.

Fogott egy hajgumit, és felfogta kontyban a haját; nyáron átkozta hosszú loboncát, de rövid hajjal úgy nézett ki, mint egy koravén Spice Girl.

Lent az üvegházban szinte kitört az őrület. Ginny, Ron és Harry nem győztek elégszer bocsánatot kérni, hogy elfelejtették a szülinapját. Hermione persze csak legyintett, de belül halálosan megkönnyebbült, hogy ennyit jelent a barátainak. Persze rögtön a kezébe nyomtak egy vagonnyi ajándékot. Megígérte, hogy az lesz az első dolga, hogy kinyitja, mert itt már nem volt ideje rá. Jött Bimba professzor.

Párokba osztotta a diákokat, egy griffendéles, egy mardekáros felállásban. Hermione gyorsan Draco mellé csusszant, hogy ha legalább mardekáros, legyen jó barát alapon.

- Nocsak, egy eltévedt kiscica – mosolygott Draco a lányra.

- Ha nem baj, nem fogok dorombolni – lépett át egy locsolókannán, és szorosan a fiú oldalához préselődött, mert mindenki ezen a szűk helyen közlekedett.

Átkarolta a lány derekát, és átfordította, hogy ne őt nyomják agyon. Miután kiszitkozódta magát, Hermione felé fordult és elmosolyodott.

Bimba professzor kiadta mindenkinek a feladatát, és munkához láttak. Többnyire arról beszélgettek, milyen nehezek az idei vizsgák, és a legújabb roxforti pletykákról. Mikor ezek a témák kimerültek, csöndben dolgoztak, a csend mégsem volt kényelmetlen. Sőt. Még így is jól érezték magukat egymás társaságában.

Gyógynövénytan óra után Draco SVK-ra, Hermione pedig rúnaismeretre sietett el. Az órák kínzóan hosszúnak tűntek. Sehogy sem akart véget érni Sirius poénjainak, és Sinistra professzor középkori rúnákról szóló áradozása sora. Mikor kicsöngettek, mint akit bottal kergetnek, úgy rohantak a pince felé. Draco Hermione miatt, viszont a lány kedvesét szerette volna mielőbb viszont látni.

Mikor egyszerre értek a pince lejáratához, majdnem egymásnak ütköztek. Kissé lihegve felnevettek, majd Draco egy látványos meghajlás kíséretében maga elé engedte a lányt. Hermione mormogott valami megjegyzést a kecsesség és a sznobság összefüggése között, majd tovább sietett, gondolta meglepi Pitont mielőtt még az óra elkezdődne.

Megállt a terem ajtaja előtt, vett egy mély lélegzetet, és benyitott.

Leírhatatlan volt az érzés, ami a szívébe markolt, amikor meglátta kedvesét, amint a mardekáros lányt öleli. Először fel sem fogta, mit látott. Aztán, amikor kezdett feleszmélni, az agya veszettül tiltakozott a felismeréstől. És jött a sokk. Úgy érezte, mintha nem kapna levegőt, mintha ráomlana az egész kastély. Észre sem vette, amikor eleredtek a könnyei. Piton ijedten kapta felé a fejét, és szinte ledobta magáról az őt ölelő lányt.

- Hermione, meg tudom magyarázni... – kezdte volna, de Hermione egy kézmozdulattal elhallgattatta.

- Ne… kérlek…

Csak ennyit tudott kinyögni értelmesen. Mielőtt a férfi belefoghatott volna, a valószínűleg kitalált történetbe, sarkon fordult, és sietős léptekkel haladt kifelé a pincéből. Nem akart hallani semmit, úgyis csak hazugság lenne. Nem volt ostoba, tudta, hogy a férfinek milyen igényei vannak, és felfogta, hogy ő nem tud mindent megadni neki. De ez azért akkor is durva volt.

Nem jutott tovább az első kanyarnál, mert Dracóba ütközött.

- Hé, Hermi, jobban kéne vigyáznod, mert… – kezdte tréfásan, de mikor meglátta a lány könnyáztatta arcát, rögtön hangnemet váltott. – Mi a baj?

Nem jött válasz, mert a lány átölelte és szorosan a mellkasához bújt, így már nem láthatta a fiú győzedelmes vigyorát, miközben a hátát simogatta.

Paparazzi

Sziasztok!

Nem, nincs friss, de hogy ne legyen annyira elhanyagolva az oldal, megosztok veletek egy videót amire nemrég bukkantam rá:

Mommo^HD - Meghódította a világot Lady Gaga dalával

Az álarc mögött - 12. fejezet

Mivel nem küldtök olyan sok visszajelzést, a következő rész csak 5 tetszett pipa és/vagy megjegyzés után kerül fel!

Perselusfan

12. fejezet

Hermione rémülten nézett a fölötte térdeplő férfira. Mint a villám, úgy hasított belé a felismerés, mire készül .Úgy tűnt, Pitonra ez hatott, mert félre nézett, és elhúzódott tőle. Nem akarta megijeszteni a lányt, de ahogy itt feküdt az ágyán, nem bírt ellenállni neki. Olyan gyönyörűen ártatlan jelenség volt. Kimászott az ágy szélére, és leült rá. Hermione felült, megigazította felsőjét, és oda mászott mögé.

- Perselus…

- Ne haragudj! – vágta ketté a mondanivalóját. – Engem csak… Nem fog többet előfordulni.

A combjára könyökölt, és az arcát a kezébe temette. Címeres ökör! A lágy pár pillanatig nézte, ahogy emészti magát, majd szorosan a mellkasa köré fonta a karját, és a hátához simult. Amikor megérezte a hátának nyomódó melleket, elállt a lélegzete. Felemelte a fejét, és hátra nézett.

- Hermione… – Hangja rekedtes volt, mintha nem is a sajátja lenne.

- Perselus, nem számít. Nem haragszom. – Vékony karjaiban, mintha több kviddicsjátékos ereje lenne, olyan erősen szorította magához a professzort. Piton elmosolyodott, finoman lefejtette magáról az ölelő kezeket, és az ölébe húzta a lányt. A férfi mellkasába fúrta a fejét, aki gyengéden magához ölelte.

- Holnap mikor érsz rá? – kérdezte Piton, hogy ne kelljen erről a kínos dologról beszélniük.

- Hát, ha nem adnak fel sok házit, akkor este hattól szabad vagyok – felelte a lány szemöldök ráncolva. – Miért kérded?

- Ha gondolod, lejöhetnél. – Gyengéden cirógatta Hermione hátát. – Hisz, még mindig akad mit tanítanom neked.

Hermione felnézett, és kissé megütközve nézett.

- Te komolyan még jobban le akarod terhelni az agyamat, pont most, amikor közelednek a vizsgák? – Felvonta a szemöldökét, és megpróbálta utánozni a professzor rosszalló nézését. – Ez nem túl szép.

A férfi felnevetett, majd kisöpört egy tincset a lány arcából.

- Nem kötelező. De ezt jól jegyezd meg: bármikor lejöhetsz, ha úgy tartja kedved – nézett mélyen Hermione szemébe, aki jó szokásához híven elpirult.

- Rendben.

Ajkuk egy csókban forrt össze.

Másnap Hermione a saját ágyában ébredt. Rápillantott az órára, és elégedetten vette tudomásul, hogy még van bőven idege lezuhanyozni. Felkelt, beágyazott, majd magához vette iskolai egyenruháját, és beállt a zuhany alá. Tíz percig csak folyatta magára a vizet, majd hozzálátott, hogy eperillatú tusfürdőjével tisztára mossa magát. Miután végzett kilépett a zuhanyból, és tekintete a párás, egész alakos tükörre esett. Eddig sosem nézte meg magát benne, mert nem érdekelte a teste. De most kíváncsi volt, mit látna egy külső szemlélő. Törülközőjével letörölte a páraréteget, és elé állt. Nem talált magán semmi különlegeset. Mindene olyan… átlagos volt. Ha egy férfi látná meztelenül, biztos elmenne mindentől a kedve.

Megtörölközött, felvette az egyenruháját, és megfésülte gesztenyebarna haját. Eközben vigyázott, hogy véletlenül se nézzen a tükörbe. Lesétált a nagyterembe, és közben próbálta elűzni rosszkedvét, ami a fürdő óta vészesen lebegett a feje fölött, de nem jutott sokra. Bement a terembe, és a földet bámulva odament a helyére. Még a tanári asztalra sem nézett fel. Elvett egy pirítóst és morcosan majszolni kezdte. Egy kéz nyúlt az orra elé, és intett párat a szeme előtt. Mérgesen felkapta a fejét, hogy leordítsa a fejét, amiért ilyen gyerekesen viselkedik, bárki legyen is az, de amikor megpillantotta, ki áll előtte minden haragja elszállt. Ginny rámosolygott.

- Szia, Mio – mondta, majd leült barátnője mellé.

- Ginny! – Szorosan átölelte, és sokkal jobban érezte magát most, hogy legjobb barátnője itt van mellette.

- Jaj, megfojtasz – nevetgélt Ginny, majd kissé elhúzódott Hermionétől. – Mesélj el mindent!

- Mindent? – kérdezte kissé értetlenül.

- Harry mindent elmondott! Na, gyerünk, ki vele! – noszogatta a barátnőjét.

- Harry? Mindent? Ginny, mi a fenéről beszélsz?

- Hát...

Mielőtt bármit is mondhatott volna, Ron leült melléjük, és széles mosolyt küldött Hermione felé.

- Jó reggelt, Hermi. – Elvett egy sonkás szendvicset, és harapott belőle egy jó nagyot.

Harry is belépett az ajtón, de ő nem ült oda hozzájuk, mert Ginny kirángatta a kertbe, így Hermione és Ron kettesben maradtak. Egy ideig csak csendben ültek egymás mellett, de amikor kezdett kínossá válni a csend, kényszerbeszélgetést kezdeményeztek.

- Szép az idő, nem igaz? – Gyenge kezdés volt, de Rontól nem várt semmi jobbat.

- Igen, szép. Mondd, milyen volt a szünet? – terelte kissé kellemesebb vizekre a beszélgetést.

- Remek! Kviddicseztünk egy csomót, és bementünk Freddel és George-al a városba. Csak… kár, hogy te nem voltál ott – piszkálta kissé szégyellősen a tányér szélét.

A lány kissé meglepetten nézett rá. Kár? Hisz ő folyton csak okoskodik, és mindenbe beleszól. Ez csak nem hiányozhat neki. De mi van ha… Áh, ez hülyeség. Elhessegette ezt a kósza gondolatot, és ránézett a srácra. Ő is őt figyelte, kutató tekintete, mintha nem tudna elszakadni az arcától. Mindig így nézett rá? Ez őrület. Ron a keze után nyúlt, és megfogta.

- Mondd, nem akarod nálunk tölteni a nyári szünetet? – kérdezte komoly arccal.

A lány köpni-nyelni nem tudott. Ha minden jelet jól értelmezett, akkor Ron… szerelmes belé. Úr isten! Ez tiszta hülyeség! Még hogy Ron…

- Nos… – húzta ki a kezét Ron markából – ezt még átgondolom. – Rámosolygott, majd a vállára akasztotta súlyos táskáját, és kiment a nagyteremből.

Lesietett a pince felé vezető lépcsőn, és próbált csak arra koncentrálni, hogy az első órája Pitonnal lesz. Ez fel kellett volna, hogy vidítsa, de továbbra is borús maradt a hangulata. Mikor oda ért a terem elé intett a mardekáros fiúnak, majd egy kicsit távolabb húzódva mindenkitől neki dőlt a falnak. Pár perc múlva meghallotta az ismerős léptek kopogását a padlón, majd feltűnt a tulajdonosa is. Piton semmit sem változott külsőre, és a szeme ragyogását is csak Hermione vette észre. Mivel mindenki mögötte állt, rámosolygott a professzorra, aki csak egy pislantással jelzett vissza.

Beterelt mindenkit a tanterembe, és az órán minden úgy folyt, ahogy szokott. Az óra felénél Hermione valami furcsára lett figyelmes. Melege van. A hideg pincében. Egy pillanat. Már nem is volt olyan hideg. Sőt. Határozottan meleg volt. Felnézett pergamenjéből, amire a dolgozatát körmölte, és tekintete Piton szemeibe fúródott. A férfi direkt fűtötte be a helységet. Letette pennáját, és levette pulóverét. Sokan követték a példáját, de senkinek nem tűnt fel, és nem is furcsállották.

Tizenöt perc múlva Piton beszedte a dolgozatokat, és párokba osztotta őket. Hermione Ronnal került össze. Remek. Egymásra mosolyogtak, majd miután a professzor felírta a receptet a táblára, elkezdtek rajta dolgozni. Pontosabban Hermione dolgozott, Ron csak nézte. Először a bájitalt, utána pedig a lányt kezdte figyelni. Kecses mozdulatait, hogyan ráncolja a szemöldökét, amikor koncentrál, és fáradt sóhajait.

Igaz, a lánynak nem tűnt fel, hogy figyelik, de Pitonnak igen. És nagyon nem tetszett neki. Gyorsan le kell róla koptatnia ezt a bohócot, különben túlságosan is rámenősen fog viselkedni Hermionéval. Akkor pedig egy túlságosan feltűnő jobb egyenessel kell közbeavatkoznia.

Az óra vége felé Ron összeszedte a bátorságát, és mikor a lány a gőteszemekért nyúlt, megfogta a kezét, és a szemébe nézett.

- Hermione… tudnod kell, hogy én…

Ekkor egy robbanás zaja szakította félbe, ami közben Hermione sikeresen ki tudta húzni a kezét Ron markából. Piton szeme még egy görögdinnyét is száz felé szeletelt volna, olyan ideges volt. Túl ideges ahhoz, hogy sértegetni kezdje az elkövetőt, így csak igazságtalanul sok pontot vont le tőle, és átültette Hermione mellé, hogy ilyen többet ne forduljon elő. Persze, nem minden hátsó szándék nélkül. Az óra végéig minden simán ment.

Mikor a diákok összepakoltak, Piton erős késztetést érzett arra, hogy megmutassa a lánynak, mennyire hozzá tartozik. Az övé, a tulajdona, a szerelme. Szerelme… milyen rég óta nem használta ezt a szót. Pontosan tizenöt éve. Úgy tűnik, eljött az ideje, hogy megint felvegye a szótárába, remélhetőleg hosszú időre.

Ránézett a komótosan pakoló lányra, és szinte elbűvölve nézte, ahogy kecses ujjacskái egyenként szedegetik össze az aprításkor szétszóródott fűszerdarabokat. Precíz, mint mindig. Felállt, és oda sétált hozzá. Az összes diák elkerekedett szemmel nézett rájuk, majd egy gyors szemvillanással kifejezték a lány iránti részvétüket, hogy szóba kell állnia a professzorral, és mindenki kisietett a teremből. Mindenki, kivéve Dracót.

- Miss Grangerrel kettesben szeretnék beszélni – sziszegte penge vékonyra préselődött ajkai között a férfi, mintha épp le akarná szidni a lányt, pedig csak a fiú kitartása miatt volt ideges. Malfoy volt annyira eszes, hogy nem fog leállni, és vitatkozni a keresztapjával. Ha ilyen szemekkel néz rá, tényleg zaklatott.

Mikor kettesben maradtak, megragadta a lány derekát, és magához húzta. Hermione az első döbbenet után készségesen simult bele az ölelő karokba. Felkavaró reggele volt, hisz csöppet sem akarta, hogy vörös hajú barátja miatta szenvedjen. Ő pedig nem tudott mást nyújtani jelen helyzetben. Úgy tapadtak egymás ajkára, mint méh az édes nedűre. A férfi kezei a lány törékeny hátát simogatták teljes hosszában, aki beletúrt a professzor dús fürtjeibe. Percekig csókolták egymást ilyen hevesen, mire mindketten kifogytak a szuszból, és pihegve váltak el egymástól. A professzor elmosolyodott, hátra simította Hermione haját, és a homlokára nyomott egy puszit.

- Boldog születésnapot – dörmögte halkan.

Az ünnepelt elkerekedett szemeket meresztett a férfira. Vajon honnan tudja? Egyik barátja sem mondhatta el neki, mert nem voltak jóban vele, és Sirius sem, mert… hát ez egyértelmű. De akkor ki?

- K-köszönöm – felelte egy kis hatásszünet után a lány.

Piton összevonta a szemöldökét a lány arckifejezését látva. Mindent várt, csak azt nem, hogy ennyire ledöbben.

- Valami baj van? – kérdezte kutató szemekkel fürkészve a lány arcát.

- Nem, dehogyis! – vágta rá. – Csak egy kicsit… meglepődtem – mosolyodott végre el, amikor rájött, hogy a férfi mennyire figyelmes.

Rögtön ezután le is hervadt arcáról a mosoly, mert rájött, a barátai nem köszöntötték fel. Miért? Talán elfelejtették? Nagyon közel vannak a vizsgák, sokat kell tanulniuk, hiszen eddig nem tették. De akkor sem szabad egy ilyen fontos dologról megfeledkezni. Még Ginny sem tett róla említést.

Arra eszmélt fel, hogy a férfi szorosan a karjába zárja, és megnyugtató szavakat duruzsol a fülébe. Miért csinálja ezt? Honnan tudja, hogy ennyire elszomorodott? Nem mutatta ki annyira, hisz megtanulta uralni az arckifejezését. Valami meleg és nedves csorgott végig az arcán. Ez mi? A szeméből jött. Sírt. Öntudatlanul eleredtek a könnyei.

Menedéket keresve a férfiban szorosan átölelte és a v állába fúrta az arcát. Tudta, nem szép dolog rázúdítania az aggodalmait, főleg ilyen csekélység miatt, de jól esett neki a vigasztaló professzor közelsége.

Pár perc múlva lecsillapodott, és elhúzódott a férfitól, aki átnyújtott neki egy papírzsepit. Hermione elfordult, kifújta az orrát, majd zsebre tette a zsepit, és a férfi felé fordult.

- Ne hara… – Megköszörülte a torkát, hogy eltűnjön a rekedtes hangja. – Ne haragudj, hogy így kiborultam.

- Miattam? – kérdezte kő merev arccal, olyan hidegséget sugározva, mint még soha.

- Nem! – ragadta meg a férfi kezét. – Nem, te mindent… tökéletesen csinálsz. Köszönöm, hogy felköszöntöttél – mosolyodott el. – Nagyon sokat jelent nekem.

Piton felengedett, és marjaiba vonta a lányt.

- Ez nem volt minden. – Hermione kérdő tekintetére folytatta. – Majd este az ajándékodat is megkapod.

A lány ragyogó szemekkel egy gyors csókot nyomott a szájára, és szorosan átölelte a nyakát.

- Akkor ma este igyekszem leérni hozzád!

- Ajánlom is – kuncogott sokat sejtően, és nyomott egy puszit a lány kézfejére. – És most menj, mert elkésel a következő óráról.

- Igenis, professzor – vigyorgott kacéran, majd felkapta táskáját és kiszaladt a teremből.

Hermione esze egész nap Piton és az ajándéka körül forgott. Biztos valami hasznos lesz, tekintve, hogy mindketten annak örülnek a legjobban. Esetleg valami személyes átfedéssel. Vajon mit kellene felvennie? Ha nagyon kiöltözik, egyrészt feltűnik a többieknek, hogy készül valahova, másrészt Perselus furcsán érezné magát, ha ő nem öltözik ki. Végül amellett döntött, hogy az iskolai egyenruhája helyett mást vesz fel, de valami nem túl ünnepélyeset.

A következő probléma: a barátai még mindig nem köszöntötték fel!

Délután a hirtelen jött eső elől minden diák bemenekült a hálókörletébe. Senki sem lepődött meg, hogy Hermione inkább a szobájába ment, de mindenki azt hitte tanulni. Valójában a lány lázasan kereste a megfelelő ruhát az estére. Fél órányi próbálgatás után kiválasztotta a legmegfelelőbbet. Felhúzta lábára a harisnyát, és fölé vette a térdéig érő, bézs színű vászonszoknyáját. Felcsatolta, a bugyijához passzoló, eperszínű melltartóját, és felvette fölé a rövid ujjú, barna blúzát. Kissé ügyetlenül becsatolta magas sarkú szandálja csattját, majd rakoncátlan tincseit átfésülte. Elégedetten nézett a tükörbe, majd magára kapta a talárját, hogy senkinek se tűnjön fel annyira a hirtelen ruhaváltás.

Leért a pincébe, talárját gyorsan lekapta, majd mielőtt belépett ujjaival végig szántott haján, hogy kissé rendezettebben álljon.

Bent meglepetten vette tudomásul, hogy senki sincs ott. Sőt, semmi sincs. Az egész szoba korom sötét volt, és amennyire a lány meg tudta állapítani, nem volt benne egyetlen bútor sem. Pislogott párat, majd beljebb lépett, mire azonnal felgyulladt két mécses. Oda kapta a fejét, és a gyertyák fényében látta, hogy több is van. Mintha valami szabály szerint lennének rendezve. Lépett még egyet, és újabb gyertyák lobbantak fel. Igen, ez egy ösvény. Határozottan. De hova vezetnek? Lassan lépkedett a gyertyák mentén, amikor egy ajtó elé ért. Halk zongoraszó ütötte meg a fülét. Volt mögötte más hangszer is, de ez volt az uralkodó hangszer. Ismerte ezt a dallamot. Pachelbel.

Belökte az ajtót, és most már tisztán hallotta a zenét. Bent még több mécses volt, az egész szoba tele volt velük. Itt csak egyetlen bútor volt. A szoba közepén egy nagy franciaágy, ami tele volt szórva rózsaszirmokkal. Eperszínű szirmokkal. Megnyikordult a padló, és a hang irányába kapta a fejét. Piton sétált felé, a kezében egy szál rózsát tartva, fekete nadrágban és fehér, a nyakánál nyitva hagyott ingben. Oda ért a lány elé, megfogta a kezét, és oda adta a rózsát. Miután nyomott a szájára egy csókot, elmosolyodott, és lágy hangon, szinte suttogva ezt kérdezte:

- Tetszik az ajándékod?

Az álarc mögött - 11. fejezet

Taraaaaam! Itt, a 11. fejezet. Remélem, elnyeri a tetszéseteket, és azt is, hogy eziránt egy kicsit több lelkesedést mutattok (itt a kommentekre és a tetszett/nem tetszett pipákra gondolok).

Perselusfan

11. Fejezet

Hermione kissé ijedten pislogott Dracóra, aki még mindig szorosan tartotta a derekát. Tudta, hogy a fiú meg akarja csókolni, de ami még furcsább, ő nem tudta, hogy akarja-e. Hisz Pitonnal csókolózott már! Azonnal el kéne húzódnia! De miért nem teszi?

Draco arca vészesen közeledett. Valamit tennie kell, különben két pasit fog bolondítani egyszerre. Nem akar szajha lenni!

- Kösz, hogy elkaptál – mosolygott a fiúra, aki már csak centikre volt a lánytól.

- Szívesen – válaszolt kissé rekedten, majd megnyalta kiszáradt ajkait, és elengedte a lány derekát.

A nap további részét végigbeszélgették, de a majdnem csók egyszer sem került szóba. Hermione ezért nagyon hálás volt.

Másnap, amikor ébresztette a bűbáj, Hermione nem akart felkelni. Tudta, hogy a tanár még nem ért vissza, hisz csak tegnap előtt ment el. Vagy mégis?

Gyorsan kitörölte az agyából ezt a két halk, de reményteljes szavacskát.

Az oldalára fordult, és az álláig felhúzta a takarót. Bizonytalan volt. Nem tudta, mit tegyen. Nyilván való volt, mit érez Piton iránt, de Dracóval kapcsolatban nem tudta, mi tévő legyen. Nagyon jól elvoltak, azóta a beszélgetés óta. Barátok lettek. De tegnap világossá vált számára, hogy a fiú többet érez iránta. Azt nem tudta, milyen intenzív ez az érzelem.

Ha lenne egy kis esze, hagyná, hogy Dracóval tovább menjenek a dolgok, és Pitonnal tisztáznia kellene, hogy nem működik ez a tanár-diák kapcsolat. De a szíve nem ezt súgta. Mire hallgasson? Az eszére vagy a szívére?

Délután rászánta magát, hogy lemenjen, és magába tömjön valamit. A hűvös, üres folyosón lépkedve elmerült a gondolataiban, aminek főszereplője, két hódítója volt. Befordult az egyik sarkon, és nem hitt a szemének. Egy férfi feküdt a padlón. Oda rohant hozzá, és felismerte a tipikus fekete hajáról, a férfias, mégis gyengéd kezéről, és fekete talárjáról. Piton feküdt a padlón.

Hermione oda ért mellé, térdre ereszkedett, és a hátára fordította a tanárt. Piton arca gyűrött volt a sok kínzás nyomán, és a talárja, ahol fel volt hasadva, átázott a vértől. Kétség sem férhet hozzá, hogy Voldemort megkínozta. Miután belenézett a tanár szenvedő szemeibe, úgy érezte, tudata kikapcsolt és csak távolról szemléli az eseményeket.

Felsegítette és támogatta egészen a gyengélkedőig, de végig úgy érezte, mintha egy robot lenne. Segített Madame Pomfreynek levenni a férfi talárját, előkészíteni a bájitalokat, amik enyhítik a férfi fájdalmait, de mintha fel sem fogta volna az egészet. Nem érzett semmit, csak ürességet.

Amíg Madame Pomfrey rákente a főzetet a sebekre, Hermione fogta a férfi kezét. Pitonnak iszonyatos fájdalmai voltak, hálás volt a lánynak, hogy végig ott volt vele.

Késő este Piton elaludt egy másik bájital segítségével, de Hermione nem akart elmenni az ágyától.

- Kérem, had maradjak, csak ma este – kérlelte a javasasszonyt.

- Nem, kisasszony, jelenleg egyedül kell lennie a professzornak, nyugalomra van szüksége. – Beszéd közben kiterelte a lányt a gyengélkedőből, és becsukta az orra előtt az ajtót.

Hermione pár másodpercig meredt a csukott ajtóra, majd sírva fakadt.

Már hajnali egyre járt, a hold erős fénye bevilágította a kastély sötét folyosóit. Draco Malfoy lépkedett lefelé a lépcsőn. Hajából csöpögött a víz, csak egy melegítőnadrág volt rajta, így a hold jól megvilágította tökéletesen kidolgozott felsőtestét.

A prefektusok fürdőjét használta már elsős kora óta. Imádta a habfürdők illatát. Ma este a kedvencét használta. Epreset. Ez volt a kedvenc gyümölcse, és az sem volt hátrány, hogy a lánynak is ilyen illata volt. Hermione. Egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből a lányt. Eddig, amikor a közelében volt, mindig haraggal, undorral vagy megvetéssel nézett rá. De most? Most mosolyog, viccelődik és nevetgél mellette. Az ő kacaja az egyik legszebb dolog az életében.

Beletúrt a hajába és felsóhajtott. Nem tudta miért, de a lány nem érezte ezt a vonzalmat iránta. Pedig ő mindent megtett. Összebarátkozott vele, megosztották egymással a titkaikat, meg meri kockáztatni, hogy legjobb barátok lettek. Akkor miért nem? Az apja mindig azt mondta, hogy egy lány szívéhez a legrövidebb út a barátság.

Megtorpant az egyik sarkon, mert egy hangra lett figyelmes. Egy lányé. Aki sír. Szaporán tovább lépkedett, és befordult a sarkon, ahol megpillantotta a magába roskadt Hermiónét. Arcát a kezébe temetve ült az egyik ablak párkányán és zokogott. Draco első gondolata az volt, hogy megöli azt, aki így megbántotta a lányt. Aztán az is bevillant neki, hogy pont ő tette ezt vele. Ha igaz, akkor minimum egy seggberúgást érdemel, vagy kettőt de az biztos.

Kissé tartva a lány reakciójától, de oda ment hozzá, és megköszörülte a torkát. A lány ijedten kapta fel a fejét.

- Hermione – még egy lépést közeledett, amitől csak egy centire csökkent a távolság. – Mi a baj?

Kezével megfogta a lány kicsi, reszketeg ujjait. Pár pillanatig nem szólt semmit, majd hirtelen Hermione a fiú karjaiba vetette magát. Átölelte a derekát, arcát a vállába fúrta és tovább sírt. Draco először meglepetten pislogott le rá, de gyorsan kapcsolt és lágyan cirógatni kezdte a zokogó lány haját és hátát.

Piton arra ébredt, hogy a nap a szemébe süt. Panaszosan felnyögött, és az oldalára fordult. Ránézett az éjjeliszekrényen levő órára, ami reggel tízet mutatott. Legalább kialudta magát. Tegnap mi is történt? Nem emlékezett pontosan. Addig sajnos tisztán emlékezett, hogy Voldemort megkínozta. Túlságosan tisztán. Miután végzett vele kitámolygott az ajtón, és visszahoppanált a Roxforti birtokra. Ilyenkor mindig átkozza magában Dumbledore-t, hogy miért tett hoppanálásgátlót a kastélyra. Nagy nehezen átvonszolta magát a kerten, és bejutott a kastélyba. De arra nem emlékezett, hogy idáig jutott volna. Az egyik folyosón összeesett. Ha jól emlékszik, a harmadik emeleten.

Megpróbálta felemelni a fejét a párnáról, de ez nagyon rossz ötlet volt. Ahogy pár milliméterre felemelte a fejét, rögtön lüktetni kezdett. Feladva minden próbálkozást visszazökkent az ágyra, és a plafont tanulmányozta.

Utált itt lenni. Régebben szerette, mert ilyenkor nyugta volt, és nem kellett elviselnie a sok, idegesítő, és bosszantó kölyköt. De most ki nem állhatta, mert ő nem volt vele. Hermione. Nagyon hiányzott neki. Átkozta azt a pillanatot, amikor belépett a halálfalók közé. Alkarjával eltakarta a szemét, mire azonnal a lány arca jelent meg az agyában. Göndör fürtjei lágyan omlottak le a vállára, és kissé szégyenlős arcán kedves mosoly ült. Belesajdult a szíve arra a gondolatra, hogy mi lenne vele, ha elveszítené. Még csak pár hónapja ismerte közelebbről, de máris beleszeretett. Mekkora egy vén szamár!

Halkan megnyikordult a gyengélkedő ajtaja. Piton elvette a kezét a szeme elől, és oda nézett. Dumbledore lépett be.

- Látom már jobban vagy, Perselus. – Halkan becsukta maga mögött az ajtót, és oda sétált az ágyához.

- Jól látod, Albus, majd kicsattanok – felelte gúnytós csöpögő hangon.

Az igazgatót nem zavarta ez a hangnem, már megszokhatta tőle. Közelebb húzott egy széket, és leült rá. Félhold alakú szemüvege mögül szemét, Pitonra emelte. A tanár lemerevedett, a tekintete, mintha olvasna a lelkében. Úgy érezte, mindent pontosan tud, azt, hogy mi történt a Foltozott üstben, hogy milyen közel kerültek egymáshoz Hermionével, és hogy milyen intenzívek az érzései a lány iránt. Mindent.

- Holnap már vége a tavaszi szünetnek, gondolod, hogy tudsz tanítani? – kérdezte, őszinte aggodalommal a hangjában.

- Hát persze, hisz már most egész jól érzem magam. Ha jól sejtem, délutánra már sétálni is tudok majd.

- Még szerencse, hogy Miss Granger magára talált – mondta aprócska mosollyal a szája szélén.

Piton teljesen ledöbbent. Hermione? Ő hozta el idáig? De hogyan? Ó mekkora egy marha! Ő egy boszorkány. Gondolatban gyorsan megrázta magát, majd gyorsan válaszolt, nehogy feltűnjön az igazgatónak, mennyire megdöbbent.

- Majd… – Megköszörülte a torkát, mert kissé rekedtes volt a hangja – Majd személyesen megköszönöm neki.

- Biztos nagyon fog örülni. Ma be fog nézni, nagyon félt téged. De ne aggódj, nincs egyedül.

Piton felvonta a szemöldökét.

- Tényleg?

- Igen. Mr. Malfoy gondját viseli. Nagyon maga alatt van.

Piton agyára lila köd szállt le, ahogy elképzelte Dracót és a lányt együtt. Feltámadt benne a vágy, hogy a föld alá tapossa a fiút, mint egy csótányt.

- Nos, megyek is – állt fel a székről az igazgató. – Nem küldik el magukat a levelek.

Oda ment az ajtóhoz, lenyomta a kilincset, de mielőtt kiment volna, visszanézett a háta fölött.

- Jut eszembe… Remélem tudod, hogy Miss Granger nemsokára tizenhét éves lesz.

Válaszra sem hagyott időt a férfinak, már ki is csusszant az ajtón, és becsukta maga mögött. Piton ledöbbenve feküdt az ágyában, és azon gondolkodott, valójában annyit tud-e, mint amennyit szükséges.

Délután három óra volt. Az ablakok tárva-nyitva, a hőség elviselhetetlen. Piton kitakarózva, meztelen felsőtesttel feküdt a gyengélkedőn. A nadrágját nem merte levenni, azt csak-csak elviseli, hogy egy diák felső nélkül látja, de azt, hogy gatya nélkül…

Ideje volt még egyszer megpróbálni. Ebéd előtt sikerült, most is biztos menni fog. Megragadta az ágy szélét, és megpróbált felülni. Karjaival húzta magát, és így sikerült felülnie. Remek. Már tud ülni. Hol a pezsgő?

Jóleső sóhaj hagyta el a torkát. A szél lágyan cirógatta kissé izzadt hátát. Lábait lelógatta az ágy széléről, de nem állt lábra. Nem akart siettetni semmit, mert tudta, ha elesik, holnap nem biztos, hogy tud órát tartani. Rákönyökölt a combjára, és lezseren előre dőlt. Szinte minden ízülete egyszerre roppant meg. Máris jobb. Halkan megnyikordult az ajtó, és ő felnézett. Hermione mogyoróbarna szemei néztek vissza rá.

A látványtól megdöbbenve állt pár pillanatig az ajtóban, majd odasietett hozzá.

- Jaj, Perselus, látom már jobban vagy! – mondta örömtől csillogó szemekkel, majd az egyik kezét izmos felkarjára tette. Piton elmosolyodott.

- Sokkal. – Megfogta a derekát, és kicsit közelebb húzta magához. Hermione elpirult, és zavartan sütötte le a szemét. Olyan szép, amikor zavarban van! – Köszönöm.

Felkapta a fejét, és értetlenül a szemébe nézett.

- Dumbledore elmondta, hogy te hoztál fel idáig. Nem kis lelki erő kellett hozzá, abban biztos vagyok. – Hüvelykujjával lágyan cirógatta az oldalát, majd mindkét karjával szorosan magához ölelte.

A lágy átkarolta a nyakát és arcát a hajába temette. Annyira jól esett neki a férfi ölelése, jobban vágyott rá, mint eddig gondolta. Piton kissé elhúzódott tőle, hogy a szemébe tudjon nézni, majd szinte azonnal lecsapott az ajkaira. Mohón falták egymást, mintha évekig nem találkoztak volna.

A professzor keze lejjebb csúszott a derekáról a csípőjére, majd még lejjebb vándorolt a combjára, amit megfogott, és egy határozott mozdulattal az ölébe emelte. Ezt a mozdulatot meg is bánta, mert vállába éles fájdalom hasított. Nem tudta elfojtani a fájdalmas nyögést.

- Te normális vagy? – szidta meg a professzort, és gyorsan úgy helyezkedett, hogy ne terhelje a súlyával sehol, mégis úgy maradjon, ahogy ő akarta. Ismerte, és ha ő azt akarta, hogy az ölében legyen, akkor ott is lesz, mindegy, milyen áron.

Piton szemei szikrát szórtak, de magában igazat adott neki. Nem normális.

Hermione lágyan megsimogatta a vállát, majd adott rá egy puszit is. A férfi elmosolyodott, és szorosan átölelte a derekát, fejét pedig a mellkasára fektette. Diákja finoman simogatni kezdte a haját, majd az arcán folytatta. Felnézett, és tekintetük összekapcsolódott.

Hermione lehajolt, és először csak egy apró puszit nyomott a szájára, majd hosszabb ideig nyomta rá. Piton megelégelte a játékot, és követelőzően birtokba vette a lágy puha ajkait, és vadul falta.

Mikor mindketten kapkodva szedték a levegőt elhúzódtak egymástól, és Hermione leült mellé. Jól tudta, hogy a férfi miért húzta fel magához, nem volt ostoba. De ő még nem akarta.

Piton a karját a dereka köré fonta, és az oldalához húzta.

- Nem is tudtam, hogy ilyen birtokló típus vagy – mondta tűnődve a lány.

- És még mi mindent nem tudsz. – Lehajolt, és egy csókot nyomott a szájára.

Hermione elmosolyodott, és lelkét hirtelen mardosó bűntudat járta át, mert eszébe jutott, mi történt tegnap este Dracóval.

Draco a szobájában ült, és a tegnap estén merengett. Nem hitte volna, hogy pont keresztapja fog segíteni neki megszerezni a lányt. Igaz, még nem volt az övé, de jó úton járt. Tegnap, miután nagy nehezen sikerült megnyugtatnia, megcsókolta. Ó, milyen jól tud csókolni! Nem is gondolta volna. Eleinte csak egy hülye fogadás következménye volt, amit elvesztett, de mostanra egészen megkedvelte őt.

Felült, és arra gondolt, mi szerepelt még a fogadásban. Felsóhajtott, és hátra simította a haját. Két hónap. Még ennyi idő állt a rendelkezésére. Felállt, és az ablakhoz sétált. Utálta magát, de büszkesége fontosabb volt neki, mint a lány. Még.

Este Madame Pomfrey visszaengedte Pitont a lakosztályába, de csak úgy, ha valaki elkíséri. Hermione kissé túl lelkesen vállalkozott a feladatra.

A férfi kinyitotta az ajtót, és belépett. Hátra nézett, mert a lány nem követte, hanem idegesen toporgott az ajtóban.

- Ugyan már. Nyugodtan gyere be – nyújtotta ki felé a kezét.

Hermione oda sétált, és a férfi nagy, meleg tenyerébe csúsztatta a kezét. Piton elindult a hálószoba felé, és húzta maga után. Hermione kissé megdöbbent, majd kihúzta a kezét, a férfi markából. A professzor hátra nézett, és felvonta a szemöldökét.

- Valami baj van? – kérdezte.

- Öhm… én csak… mondd, miért húzol a háló felé? – Micsoda ostoba kérdés! Hiszen egyértelmű volt a válasz.

- Madame Pomfrey mondta, hogy viseld gondomat – mosolyodott el a professzor. – Gondoltam, velem lehetnél még egy kicsit, hátha valami bajom lesz… na gyere – nyújtotta ki újból felé a kezét.

Habozott pár pillanatig, de úgy döntött, nem lesz belőle semmi baj, ha marad még egy kicsit, és megfogta a felé nyújtott kezet.

Besétáltak a hálószobába, ahol Hermione leült az ágyra. Nem is hitte, hogy ilyen kényelmes. Piton a szekrényben kotorászott, majd diadalittasan felmutatott egy melegítőnadrágot, és beviharzott a fürdőszobába. Hallani lehetett, hogy megnyitja a zuhanyt, majd hangosan káromkodik egyet, mert túl melegre állította a hőfokot.

A lány hanyatt dőlt az ágyon, és lehunyta a szemét. Mély levegőt vett, és az orra megtelt Piton jellegzetes, férfias illatával. Az oldalára gördült, megmarkolta a takarót, és az orrához húzta, így szagolta tovább. Az illat úgy ölelte körül, mintha maga a férfi tette volna. Szédülni kezdett, minden porcikájával érezte Pitont. Feljebb csúszott, így a fejét a párnára tudta hajtani. Itt még intenzívebben érezte. Sóhajtott egyet, majd álomba zuhant. Mély, fülledt álomba.

Valaki hozzáért az arcához. De ki? Hol van? Biztos a szobájában, de akkor ki ért hozzá? Csak képzelődik. A haja csiklandozza. De a haja nem ért le a lábáig. Egy meleg kéz rásimult a vádlijára, és lassan fölfelé haladva simogatta. A kéz a térde alá csúszott, így megtudta, hogy a két lába egymáson volt, mert a másikkal is érezte az érintést. Tehát oldalra fordulva aludt. Megemelte a lábát, így a teste hanyatt fordult.

Hirtelen minden beugrott neki. Este Pitonnál volt, vagy még mindig ott van? Elaludt az ágyában. Akkor, aki most ezt csinálja… Kinyitotta a szemeit, és tekintete találkozott Piton fekete, vágytól elhomályosult pillantásával.