Sziasztok! Mivel véget értek a vizsgáim, életjelet is adok magamról, bár próbáltam nem elhanyagolni a blogot :D. Új a dizi, jó lenne, ha arról is írnátok véleményt, de persze a történetről se feledkezzetek meg! :)
13. fejezet
Hermione arcán egyszerre több érzelem volt felfedezhető: szeretet, elkápráztatottság, félelem, és vágyakozás. Nagyra értékelte, hogy a férfi ilyen sokat fáradozott azért, hogy csodálatossá tegye a születésnapját. Más felől nagyon nagy dolgot ajánlott fel, amire érdekes módon hajlik is. Végül is már nagykorú, ő sem kerülhet bajba, ráadásul nem halhat meg szűzlányként. És a legfontosabb ok: szerette annyira, hogy ezt megtegye vele.
Felnézett a rózsáról a férfi arcára, majd vett egy mély lélegzetet. Piton arcára csalódottság ült ki.
- Nem tetszik? – kérdezte szomorú hangon, mire a lány a karjára tette a kezét, és közelebb lépett hozzá, hogy mélyebben a szemébe tudjon nézni.
- Nagyon tetszik – felelte komolyan, majd a szájára nyomott egy csókot.
- Csak? – kérdezett vissza fancsali képpel a férfi.
- Csak nem tudom, hogy pont ma este szeretném-e – pirult el.
Piton elmosolyodott, a lány álla alá nyúlt, megemelte a fejét, majd csókot lehelt az ajkaira. Majd még egy csókot nyomott rá, de ez már kissé követelőzőbb volt, a végén már vadul falták egymás ajkait. Átkarolja a lány törékeny derekát, és lassan az ágy felé araszoltak. Feltérdeltek az ágy szélére, és térden haladtak az ágy közepe felé, ahol Piton finoman hanyatt döntötte a lányt. Kissé elhúzódott tőle, végig simított pihegő testén, és csodálta kedvese minden porcikáját.
Visszahajolt rá, hogy száját csókokkal kényeztesse, miközben lassan kigombolta a lány blúzának gombjait. Szétnyitotta az anyagot, és szeme elé tárult az eperszínű melltartó. Halkan felkuncogott.
- Mi az? – A lány ijedten fogta össze magán a blúzt. – Annyira tudtam! Tudtam, hogy nem fog neked tetszeni a látvány – darálta egyre kétségbeesettebben. – Biztos nem ilyen kislányokhoz vagy szokva…
Mielőtt a pánik teljesen eluralkodott volna rajta a férfi finoman lefogta, és egy csókkal elhallgattatta. Végig csókolt a nyakán minden egyes pontot érintve, hogy feltérképezze a lány érzékeny területeit. Miután a kivételesen érzékeny részeket finoman megharapta, figyelmét a halmokra irányította. Először csak melltartón keresztül markolta őket, majd elöl kikapcsolta a csattját, és két tenyerével betakarta őket. Hermione felsóhajtott, amitől a mellei csak még jobban a férfi kezéhez nyomódtak.
A külső élére fordította kezeit, hogy vethessen egy pillantást a csodás dombokra, mielőtt elkezdi kényeztetni. Ráhajolt, és lágyan az ajkai közé vette az egyik meredező mellbimbót. Halk, megdöbbent sóhajt hallott, de mihelyt nyelve elkezdte nyalogatni, a lányban minden gátlás feloldódott. Mindkét mellet végigbecézgette, majd lassan elindult a szája lefelé, a hőn áhított cél felé.
Végig nyalta a melle közétől a hasát, körbe nyalta a köldökét, kezeivel simogatta az oldalát, egészen a bugyi széléig, majd kezeit a vékony anyag alá csúsztatta oldalt. Felnézett Hermione kissé ködös szemeibe, hogy engedélyt kérjen a tovább lépéshez. Alig észrevehetően bólintott, és egy határozott mozdulat után lekerült róla a fehérnemű.
Végig simított a vénuszdombon szépen, lassan; semmit sem akart elsietni. Elért, a már édes nedűtől nedves helyre, és leheletkönnyedén végig simított rajta. Reszketeg sóhaj jutalmazta ügyködését. Két ujját mélyebbre tolta, és simító mozdulatokkal kényeztette az egyre melegebb testrészt. Mikor hozzáért a csiklójához, a lány háta ívbe feszült, szemei kipattantak, és hallatott egy nyögést. Tovább folytatta az érzékeny terület simogatását, egészen addig, míg a lány a lepedőt nem kezdte markolászni.
Becsúsztatta két ujját a szűk nyílásba, és óvatosan mozgatni kezdte őket ki-be. Egymás szemébe néztek, és a lány a férfi karjába kapaszkodott, hogy még jobban valósnak érezze ezt a pillanatot.
A ujjak kikerültek, és helyére valami vastagabb, és keményebb csúszott. A lány teste megfeszült, mire Piton azonnal megállt.
- Ha nem lazítod el magad, fájni fog – simított végig a lány testén, majd megint a mellét kezdte cirógatni, hogy minél könnyebben tudja teljesíteni kérését.
Mikor ellazult, mélyebbre tolta magát, míg meg nem érezte, hogy a szűzhártya átszakad. Hermione összerándult a hirtelen belé nyilalló fájdalomra, és körmét a férfi felkarjába mélyesztette. Kissé eltorzult arcán egy könnycsepp csordult le, amit szerelme keze azonnal le is törölt. Egy ideig egyikük sem mozdult, de mikor Piton látta, hogy a fájdalom alább hagyott, lassan mozogni kezdett.
A lány lehunyta szemét, és száját néma nyögésre nyitotta. Gyorsabban mozgott, váltogatta a szögeket, hátha eltalálja a lány érzékeny pontját, vagy ahogy magában nevezte, A pontot.
Hatodszori lökésre sikerült eltalálnia, mire a lány szemei kipattantak, és hangosan felnyögött. Fokozta a tempót arra az egy pontra koncentrálva, és pár perc múlva mindketten a gyönyör végtelennek tűnő hullámait élték át.
Egymás mellett, a másik haját simogatva feküdtek egymás mellett. Nem tudtak mit mondani, nem tudták szavakkal kifejezni a másiknak, milyen sokat jelent számukra. Így nem törték meg a csönd meghittségét.
Lucius Malfoy az íróasztala mellett üldögélve nézte fia levelét. Már sokszor átfutotta, de még mindig nem tudta ép ésszel felfogni, milyen lány lehet rá ilyen hatással. Töltött még egy pohár bort magának, majd egy korty után felállt, és járkálni kezdett föl-alá a dolgozószobában.
Ezen felül még maradt megválaszolatlan kérdés. Melyik lány választana más férfit, mint Draco? Kit választana a lány Draco helyett? Ezek zsongtak a fejében szüntelenül.
De neki nem a dolgok miértjére kellett koncentrálnia, hanem magára a problémára. Ekkor bevillant, hogy az egyik család tartozik nekik. Valami John, még egy évvel ezelőtt mentette meg a bőrét a nagyúr előtt. Azt mondta, nem akarja, hogy a felesége és a lánya…
Itt megállt a gondolatmenetben. Lánya. Ráadásul nem is kislány. Idén végez a Roxfortban. Ha jól tudta, ő is a Mardekárba járt.
Visszasietett az asztalához, elővett egy pergament és egy pennát, majd szélsebesen kanyarította a betűket.
Másnap a boldog pár egymás karjaiban ébredt. Mindent együtt csináltak. Együtt mostak fogat, együtt zuhanyoztak, együtt reggeliztek, sőt, még egymás haját is megfésülték. Se Hermionének, se Perselusnak nem volt első órája, így kicsit maradt idejük beszélgetni is.
- Első csók? – kérdezte Piton, miközben bekapta a villájára szúrt répát.
- Mike Louis, tíz évesen. Várj – nézett fel az omlettjéből. – Nyelves, vagy csak puszi?
- Nyelves – kortyolt bele az almalébe.
- Mike Louis, tíz évesen.
Perselus megcsikizte az oldalát, mire kissé megugrott, és felnevetett.
- Na jó, nem. Neil Orson, tizenöt évesen.
- Így már jobban tetszik, de mondd csak. – Közelebb hajolt a lányhoz. – Griffendéles?
A lány a szájába nyomott egy falat paradicsomot.
- Ne legyél már olyan kíváncsi! – bökte meg az oldalát. – Nem akarok a májaddal szemezni.
- Ha ha – morogta két rágás között.
- És neked az első? – harapott bele a kenyerébe.
- Gina Martin, ötödikben.
Bekapták az utolsó falatokat, és elküldték a konyhára az üres edényeket.
- És most essen szó az egyéb elsőségekről is – vigyorodott el a professzor, és derekánál fogva magához ölelte a lányt, miközben egy csókot nyomott az ajkaira.
- Ejnye – ingatta tettetett szigorúsággal az ujját. – Ilyenről nem illik beszélni.
- Igaz – csókolt bele a nyakába. – Inkább csinálni kell.
Erre mindketten elnevették magukat.
- Nekem viszont órám lesz, és még nem javítottam ki a dogákat – húzta el a száját.
- Nos, ha szeretnéd, segíthetek.
- Az kissé furcsa lenne. Mit gondolnának rólam, ha nem írnék oda minimum nyolc sértő mondatot? – csókolta meg szerelme feje búbját, és végig simított a hátán.
- Azt hinnék, kifordult a világ önmagából.
- Így igaz. És amúgy is, a negyedik órám veletek lesz. Erről jut eszembe – nézett mélyen, komoly szemekkel a lány tekintetébe. – Mi van Weasleyvel?
- Úgy érted, Ronnal? – vonta fel a szemöldökét.
- Nem, úgy értem Weasleyvel – ragaszkodott továbbra is ehhez a megszólításhoz.
Hermione forgatta a szemeit, majd belátta, hogy ez a vita értelmetlen.
- Mégis mi lenne? Még mindig jól megvagyunk. Ennyi – nyomott egy csókot a férfi szájára, majd bement a hálóba, hogy Perselus köntöse helyett, saját ruháiba bújjon vissza.
- Mert az egyik órán úgy láttam, túlságosan is nagy érdeklődést mutat irántad! – kiáltotta a lány után, minden féle köntörfalazás nélkül.
A lány kijött; épp gombolta a blúzát, és fejét kissé balra biccentve gondolkozott a tegnapi napon. Az igaz, neki is feltűnt, hogy másképp viselkedik, de saját magának nem akarta bevallani, hogy mi folyik itt. Túlságosan is féltette a barátságukat.
Oda ment a férfihoz, és kezét a karjára simította.
- Perselus, ne aggódj. Én pusztán csak barátilag érzek iránta bármit is. – Gyengéden nézett a férfire.
- Én tudom, Mio. – Megfogta kezét, és adott egy puszit a kézfejére. – Én inkább attól félek, mire képes. A háború alatt megtanultam, egy Weasleyt nem szabad leírni.
A lány döbbenten nézett. Még hogy Ron mire lenne képes! Maximum arra, hogy összekócolja a haját. De mindegy, ha Piton így lesz nyugodt, vigyázni fog.
Váltottak egy gyors búcsúcsókot, majd Hermione felsietett a hálókörletébe.
Perselus első órája unalmasan telt, mivel ötödikeseket kellett tanítania. Ők már megtanulták, mire figyeljenek oda, mikor kell csöndben maradni, és mikor kel meghúzniuk magukat. Így kissé feszülten vetett véget az órának.
A második már érdekesebb volt. Hetedikesek, akik a kialvatlanságtól pontatlanok, figyelmetlenek, és néha állva is elbóbiskolnak. Igazi csemegék. Ráadásul ez a csoport Hugrabugosokból, és Mardekárosokból állt.
Végig sétált a padsorok között, és pár leíró szóval véleményezte az egyik lány egész órai munkáját, mikor észre vette, hogy az egyik mardekáros lány bámulja. Nem egyszerűen nézi, hanem csillogó szemekkel, kihívóan bámulja. Egy percig sem maradt előtte titok, mi járhat a fejében.
Óra után mindenki kirohant a teremből, csak az a lány maradt. Piton felé fordult, és leghidegebb pillantását vette elő.
- Mit keres még itt, Demelza? – szűrte összeszorított fogai között.
- Professzor, kérem, elmagyarázna nekem valamit? – sétált csábosan a férfi felé, és közben a hajával játszott. – Nem értek egy-két… dolgot.
Széles vigyorral Piton elé ért, és kidomborította a melleit. A férfi még csak rá sem pillantott.
- Akkor jobban kéne figyelnie az órán, kisasszony. – mondta kemény éllel a hangjában.
- De már nem azt vesszük. – Közel hajolt a férfihez, átkarolta a nyakát, és nyelvével megnyalta a saját ajkait. – És különben is… maga jobban el tudja magyarázni, mint a könyvek.
Hermione, mikor felért a hálókörletébe, minden köszönést maga mögött hagyott, és felrohant a szobájába. Kimondhatatlanul boldog volt. Úgy érezte, megtalálta az élete értelmét. Igaz, nem mondta még neki, de mihelyst itt lesz az ideje, a tudtára hozza, mennyire szereti.
Ledobta ruháit, és felvette az iskolai egyenruháját, miközben hanyagul bedobálta a táskájába a szükséges tankönyveket.
Vetett egy gyors pillantást az órarendjére, és szomorúan vette tudomásul, hogy tényleg csak negyedik órában fog találkozni kedvesével. De volt egy vigasztaló tény: második órája gyógynövénytan, a mardekárosokkal. Remek, úgyis rég beszélgetett Dracóval. Mikor is? Nagyjából akkor, amikor Piton visszatért Voldemorttól.
Fogott egy hajgumit, és felfogta kontyban a haját; nyáron átkozta hosszú loboncát, de rövid hajjal úgy nézett ki, mint egy koravén Spice Girl.
Lent az üvegházban szinte kitört az őrület. Ginny, Ron és Harry nem győztek elégszer bocsánatot kérni, hogy elfelejtették a szülinapját. Hermione persze csak legyintett, de belül halálosan megkönnyebbült, hogy ennyit jelent a barátainak. Persze rögtön a kezébe nyomtak egy vagonnyi ajándékot. Megígérte, hogy az lesz az első dolga, hogy kinyitja, mert itt már nem volt ideje rá. Jött Bimba professzor.
Párokba osztotta a diákokat, egy griffendéles, egy mardekáros felállásban. Hermione gyorsan Draco mellé csusszant, hogy ha legalább mardekáros, legyen jó barát alapon.
- Nocsak, egy eltévedt kiscica – mosolygott Draco a lányra.
- Ha nem baj, nem fogok dorombolni – lépett át egy locsolókannán, és szorosan a fiú oldalához préselődött, mert mindenki ezen a szűk helyen közlekedett.
Átkarolta a lány derekát, és átfordította, hogy ne őt nyomják agyon. Miután kiszitkozódta magát, Hermione felé fordult és elmosolyodott.
Bimba professzor kiadta mindenkinek a feladatát, és munkához láttak. Többnyire arról beszélgettek, milyen nehezek az idei vizsgák, és a legújabb roxforti pletykákról. Mikor ezek a témák kimerültek, csöndben dolgoztak, a csend mégsem volt kényelmetlen. Sőt. Még így is jól érezték magukat egymás társaságában.
Gyógynövénytan óra után Draco SVK-ra, Hermione pedig rúnaismeretre sietett el. Az órák kínzóan hosszúnak tűntek. Sehogy sem akart véget érni Sirius poénjainak, és Sinistra professzor középkori rúnákról szóló áradozása sora. Mikor kicsöngettek, mint akit bottal kergetnek, úgy rohantak a pince felé. Draco Hermione miatt, viszont a lány kedvesét szerette volna mielőbb viszont látni.
Mikor egyszerre értek a pince lejáratához, majdnem egymásnak ütköztek. Kissé lihegve felnevettek, majd Draco egy látványos meghajlás kíséretében maga elé engedte a lányt. Hermione mormogott valami megjegyzést a kecsesség és a sznobság összefüggése között, majd tovább sietett, gondolta meglepi Pitont mielőtt még az óra elkezdődne.
Megállt a terem ajtaja előtt, vett egy mély lélegzetet, és benyitott.
Leírhatatlan volt az érzés, ami a szívébe markolt, amikor meglátta kedvesét, amint a mardekáros lányt öleli. Először fel sem fogta, mit látott. Aztán, amikor kezdett feleszmélni, az agya veszettül tiltakozott a felismeréstől. És jött a sokk. Úgy érezte, mintha nem kapna levegőt, mintha ráomlana az egész kastély. Észre sem vette, amikor eleredtek a könnyei. Piton ijedten kapta felé a fejét, és szinte ledobta magáról az őt ölelő lányt.
- Hermione, meg tudom magyarázni... – kezdte volna, de Hermione egy kézmozdulattal elhallgattatta.
- Ne… kérlek…
Csak ennyit tudott kinyögni értelmesen. Mielőtt a férfi belefoghatott volna, a valószínűleg kitalált történetbe, sarkon fordult, és sietős léptekkel haladt kifelé a pincéből. Nem akart hallani semmit, úgyis csak hazugság lenne. Nem volt ostoba, tudta, hogy a férfinek milyen igényei vannak, és felfogta, hogy ő nem tud mindent megadni neki. De ez azért akkor is durva volt.
Nem jutott tovább az első kanyarnál, mert Dracóba ütközött.
- Hé, Hermi, jobban kéne vigyáznod, mert… – kezdte tréfásan, de mikor meglátta a lány könnyáztatta arcát, rögtön hangnemet váltott. – Mi a baj?
Nem jött válasz, mert a lány átölelte és szorosan a mellkasához bújt, így már nem láthatta a fiú győzedelmes vigyorát, miközben a hátát simogatta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése