Az álarc mögött - 12. fejezet

Mivel nem küldtök olyan sok visszajelzést, a következő rész csak 5 tetszett pipa és/vagy megjegyzés után kerül fel!

Perselusfan

12. fejezet

Hermione rémülten nézett a fölötte térdeplő férfira. Mint a villám, úgy hasított belé a felismerés, mire készül .Úgy tűnt, Pitonra ez hatott, mert félre nézett, és elhúzódott tőle. Nem akarta megijeszteni a lányt, de ahogy itt feküdt az ágyán, nem bírt ellenállni neki. Olyan gyönyörűen ártatlan jelenség volt. Kimászott az ágy szélére, és leült rá. Hermione felült, megigazította felsőjét, és oda mászott mögé.

- Perselus…

- Ne haragudj! – vágta ketté a mondanivalóját. – Engem csak… Nem fog többet előfordulni.

A combjára könyökölt, és az arcát a kezébe temette. Címeres ökör! A lágy pár pillanatig nézte, ahogy emészti magát, majd szorosan a mellkasa köré fonta a karját, és a hátához simult. Amikor megérezte a hátának nyomódó melleket, elállt a lélegzete. Felemelte a fejét, és hátra nézett.

- Hermione… – Hangja rekedtes volt, mintha nem is a sajátja lenne.

- Perselus, nem számít. Nem haragszom. – Vékony karjaiban, mintha több kviddicsjátékos ereje lenne, olyan erősen szorította magához a professzort. Piton elmosolyodott, finoman lefejtette magáról az ölelő kezeket, és az ölébe húzta a lányt. A férfi mellkasába fúrta a fejét, aki gyengéden magához ölelte.

- Holnap mikor érsz rá? – kérdezte Piton, hogy ne kelljen erről a kínos dologról beszélniük.

- Hát, ha nem adnak fel sok házit, akkor este hattól szabad vagyok – felelte a lány szemöldök ráncolva. – Miért kérded?

- Ha gondolod, lejöhetnél. – Gyengéden cirógatta Hermione hátát. – Hisz, még mindig akad mit tanítanom neked.

Hermione felnézett, és kissé megütközve nézett.

- Te komolyan még jobban le akarod terhelni az agyamat, pont most, amikor közelednek a vizsgák? – Felvonta a szemöldökét, és megpróbálta utánozni a professzor rosszalló nézését. – Ez nem túl szép.

A férfi felnevetett, majd kisöpört egy tincset a lány arcából.

- Nem kötelező. De ezt jól jegyezd meg: bármikor lejöhetsz, ha úgy tartja kedved – nézett mélyen Hermione szemébe, aki jó szokásához híven elpirult.

- Rendben.

Ajkuk egy csókban forrt össze.

Másnap Hermione a saját ágyában ébredt. Rápillantott az órára, és elégedetten vette tudomásul, hogy még van bőven idege lezuhanyozni. Felkelt, beágyazott, majd magához vette iskolai egyenruháját, és beállt a zuhany alá. Tíz percig csak folyatta magára a vizet, majd hozzálátott, hogy eperillatú tusfürdőjével tisztára mossa magát. Miután végzett kilépett a zuhanyból, és tekintete a párás, egész alakos tükörre esett. Eddig sosem nézte meg magát benne, mert nem érdekelte a teste. De most kíváncsi volt, mit látna egy külső szemlélő. Törülközőjével letörölte a páraréteget, és elé állt. Nem talált magán semmi különlegeset. Mindene olyan… átlagos volt. Ha egy férfi látná meztelenül, biztos elmenne mindentől a kedve.

Megtörölközött, felvette az egyenruháját, és megfésülte gesztenyebarna haját. Eközben vigyázott, hogy véletlenül se nézzen a tükörbe. Lesétált a nagyterembe, és közben próbálta elűzni rosszkedvét, ami a fürdő óta vészesen lebegett a feje fölött, de nem jutott sokra. Bement a terembe, és a földet bámulva odament a helyére. Még a tanári asztalra sem nézett fel. Elvett egy pirítóst és morcosan majszolni kezdte. Egy kéz nyúlt az orra elé, és intett párat a szeme előtt. Mérgesen felkapta a fejét, hogy leordítsa a fejét, amiért ilyen gyerekesen viselkedik, bárki legyen is az, de amikor megpillantotta, ki áll előtte minden haragja elszállt. Ginny rámosolygott.

- Szia, Mio – mondta, majd leült barátnője mellé.

- Ginny! – Szorosan átölelte, és sokkal jobban érezte magát most, hogy legjobb barátnője itt van mellette.

- Jaj, megfojtasz – nevetgélt Ginny, majd kissé elhúzódott Hermionétől. – Mesélj el mindent!

- Mindent? – kérdezte kissé értetlenül.

- Harry mindent elmondott! Na, gyerünk, ki vele! – noszogatta a barátnőjét.

- Harry? Mindent? Ginny, mi a fenéről beszélsz?

- Hát...

Mielőtt bármit is mondhatott volna, Ron leült melléjük, és széles mosolyt küldött Hermione felé.

- Jó reggelt, Hermi. – Elvett egy sonkás szendvicset, és harapott belőle egy jó nagyot.

Harry is belépett az ajtón, de ő nem ült oda hozzájuk, mert Ginny kirángatta a kertbe, így Hermione és Ron kettesben maradtak. Egy ideig csak csendben ültek egymás mellett, de amikor kezdett kínossá válni a csend, kényszerbeszélgetést kezdeményeztek.

- Szép az idő, nem igaz? – Gyenge kezdés volt, de Rontól nem várt semmi jobbat.

- Igen, szép. Mondd, milyen volt a szünet? – terelte kissé kellemesebb vizekre a beszélgetést.

- Remek! Kviddicseztünk egy csomót, és bementünk Freddel és George-al a városba. Csak… kár, hogy te nem voltál ott – piszkálta kissé szégyellősen a tányér szélét.

A lány kissé meglepetten nézett rá. Kár? Hisz ő folyton csak okoskodik, és mindenbe beleszól. Ez csak nem hiányozhat neki. De mi van ha… Áh, ez hülyeség. Elhessegette ezt a kósza gondolatot, és ránézett a srácra. Ő is őt figyelte, kutató tekintete, mintha nem tudna elszakadni az arcától. Mindig így nézett rá? Ez őrület. Ron a keze után nyúlt, és megfogta.

- Mondd, nem akarod nálunk tölteni a nyári szünetet? – kérdezte komoly arccal.

A lány köpni-nyelni nem tudott. Ha minden jelet jól értelmezett, akkor Ron… szerelmes belé. Úr isten! Ez tiszta hülyeség! Még hogy Ron…

- Nos… – húzta ki a kezét Ron markából – ezt még átgondolom. – Rámosolygott, majd a vállára akasztotta súlyos táskáját, és kiment a nagyteremből.

Lesietett a pince felé vezető lépcsőn, és próbált csak arra koncentrálni, hogy az első órája Pitonnal lesz. Ez fel kellett volna, hogy vidítsa, de továbbra is borús maradt a hangulata. Mikor oda ért a terem elé intett a mardekáros fiúnak, majd egy kicsit távolabb húzódva mindenkitől neki dőlt a falnak. Pár perc múlva meghallotta az ismerős léptek kopogását a padlón, majd feltűnt a tulajdonosa is. Piton semmit sem változott külsőre, és a szeme ragyogását is csak Hermione vette észre. Mivel mindenki mögötte állt, rámosolygott a professzorra, aki csak egy pislantással jelzett vissza.

Beterelt mindenkit a tanterembe, és az órán minden úgy folyt, ahogy szokott. Az óra felénél Hermione valami furcsára lett figyelmes. Melege van. A hideg pincében. Egy pillanat. Már nem is volt olyan hideg. Sőt. Határozottan meleg volt. Felnézett pergamenjéből, amire a dolgozatát körmölte, és tekintete Piton szemeibe fúródott. A férfi direkt fűtötte be a helységet. Letette pennáját, és levette pulóverét. Sokan követték a példáját, de senkinek nem tűnt fel, és nem is furcsállották.

Tizenöt perc múlva Piton beszedte a dolgozatokat, és párokba osztotta őket. Hermione Ronnal került össze. Remek. Egymásra mosolyogtak, majd miután a professzor felírta a receptet a táblára, elkezdtek rajta dolgozni. Pontosabban Hermione dolgozott, Ron csak nézte. Először a bájitalt, utána pedig a lányt kezdte figyelni. Kecses mozdulatait, hogyan ráncolja a szemöldökét, amikor koncentrál, és fáradt sóhajait.

Igaz, a lánynak nem tűnt fel, hogy figyelik, de Pitonnak igen. És nagyon nem tetszett neki. Gyorsan le kell róla koptatnia ezt a bohócot, különben túlságosan is rámenősen fog viselkedni Hermionéval. Akkor pedig egy túlságosan feltűnő jobb egyenessel kell közbeavatkoznia.

Az óra vége felé Ron összeszedte a bátorságát, és mikor a lány a gőteszemekért nyúlt, megfogta a kezét, és a szemébe nézett.

- Hermione… tudnod kell, hogy én…

Ekkor egy robbanás zaja szakította félbe, ami közben Hermione sikeresen ki tudta húzni a kezét Ron markából. Piton szeme még egy görögdinnyét is száz felé szeletelt volna, olyan ideges volt. Túl ideges ahhoz, hogy sértegetni kezdje az elkövetőt, így csak igazságtalanul sok pontot vont le tőle, és átültette Hermione mellé, hogy ilyen többet ne forduljon elő. Persze, nem minden hátsó szándék nélkül. Az óra végéig minden simán ment.

Mikor a diákok összepakoltak, Piton erős késztetést érzett arra, hogy megmutassa a lánynak, mennyire hozzá tartozik. Az övé, a tulajdona, a szerelme. Szerelme… milyen rég óta nem használta ezt a szót. Pontosan tizenöt éve. Úgy tűnik, eljött az ideje, hogy megint felvegye a szótárába, remélhetőleg hosszú időre.

Ránézett a komótosan pakoló lányra, és szinte elbűvölve nézte, ahogy kecses ujjacskái egyenként szedegetik össze az aprításkor szétszóródott fűszerdarabokat. Precíz, mint mindig. Felállt, és oda sétált hozzá. Az összes diák elkerekedett szemmel nézett rájuk, majd egy gyors szemvillanással kifejezték a lány iránti részvétüket, hogy szóba kell állnia a professzorral, és mindenki kisietett a teremből. Mindenki, kivéve Dracót.

- Miss Grangerrel kettesben szeretnék beszélni – sziszegte penge vékonyra préselődött ajkai között a férfi, mintha épp le akarná szidni a lányt, pedig csak a fiú kitartása miatt volt ideges. Malfoy volt annyira eszes, hogy nem fog leállni, és vitatkozni a keresztapjával. Ha ilyen szemekkel néz rá, tényleg zaklatott.

Mikor kettesben maradtak, megragadta a lány derekát, és magához húzta. Hermione az első döbbenet után készségesen simult bele az ölelő karokba. Felkavaró reggele volt, hisz csöppet sem akarta, hogy vörös hajú barátja miatta szenvedjen. Ő pedig nem tudott mást nyújtani jelen helyzetben. Úgy tapadtak egymás ajkára, mint méh az édes nedűre. A férfi kezei a lány törékeny hátát simogatták teljes hosszában, aki beletúrt a professzor dús fürtjeibe. Percekig csókolták egymást ilyen hevesen, mire mindketten kifogytak a szuszból, és pihegve váltak el egymástól. A professzor elmosolyodott, hátra simította Hermione haját, és a homlokára nyomott egy puszit.

- Boldog születésnapot – dörmögte halkan.

Az ünnepelt elkerekedett szemeket meresztett a férfira. Vajon honnan tudja? Egyik barátja sem mondhatta el neki, mert nem voltak jóban vele, és Sirius sem, mert… hát ez egyértelmű. De akkor ki?

- K-köszönöm – felelte egy kis hatásszünet után a lány.

Piton összevonta a szemöldökét a lány arckifejezését látva. Mindent várt, csak azt nem, hogy ennyire ledöbben.

- Valami baj van? – kérdezte kutató szemekkel fürkészve a lány arcát.

- Nem, dehogyis! – vágta rá. – Csak egy kicsit… meglepődtem – mosolyodott végre el, amikor rájött, hogy a férfi mennyire figyelmes.

Rögtön ezután le is hervadt arcáról a mosoly, mert rájött, a barátai nem köszöntötték fel. Miért? Talán elfelejtették? Nagyon közel vannak a vizsgák, sokat kell tanulniuk, hiszen eddig nem tették. De akkor sem szabad egy ilyen fontos dologról megfeledkezni. Még Ginny sem tett róla említést.

Arra eszmélt fel, hogy a férfi szorosan a karjába zárja, és megnyugtató szavakat duruzsol a fülébe. Miért csinálja ezt? Honnan tudja, hogy ennyire elszomorodott? Nem mutatta ki annyira, hisz megtanulta uralni az arckifejezését. Valami meleg és nedves csorgott végig az arcán. Ez mi? A szeméből jött. Sírt. Öntudatlanul eleredtek a könnyei.

Menedéket keresve a férfiban szorosan átölelte és a v állába fúrta az arcát. Tudta, nem szép dolog rázúdítania az aggodalmait, főleg ilyen csekélység miatt, de jól esett neki a vigasztaló professzor közelsége.

Pár perc múlva lecsillapodott, és elhúzódott a férfitól, aki átnyújtott neki egy papírzsepit. Hermione elfordult, kifújta az orrát, majd zsebre tette a zsepit, és a férfi felé fordult.

- Ne hara… – Megköszörülte a torkát, hogy eltűnjön a rekedtes hangja. – Ne haragudj, hogy így kiborultam.

- Miattam? – kérdezte kő merev arccal, olyan hidegséget sugározva, mint még soha.

- Nem! – ragadta meg a férfi kezét. – Nem, te mindent… tökéletesen csinálsz. Köszönöm, hogy felköszöntöttél – mosolyodott el. – Nagyon sokat jelent nekem.

Piton felengedett, és marjaiba vonta a lányt.

- Ez nem volt minden. – Hermione kérdő tekintetére folytatta. – Majd este az ajándékodat is megkapod.

A lány ragyogó szemekkel egy gyors csókot nyomott a szájára, és szorosan átölelte a nyakát.

- Akkor ma este igyekszem leérni hozzád!

- Ajánlom is – kuncogott sokat sejtően, és nyomott egy puszit a lány kézfejére. – És most menj, mert elkésel a következő óráról.

- Igenis, professzor – vigyorgott kacéran, majd felkapta táskáját és kiszaladt a teremből.

Hermione esze egész nap Piton és az ajándéka körül forgott. Biztos valami hasznos lesz, tekintve, hogy mindketten annak örülnek a legjobban. Esetleg valami személyes átfedéssel. Vajon mit kellene felvennie? Ha nagyon kiöltözik, egyrészt feltűnik a többieknek, hogy készül valahova, másrészt Perselus furcsán érezné magát, ha ő nem öltözik ki. Végül amellett döntött, hogy az iskolai egyenruhája helyett mást vesz fel, de valami nem túl ünnepélyeset.

A következő probléma: a barátai még mindig nem köszöntötték fel!

Délután a hirtelen jött eső elől minden diák bemenekült a hálókörletébe. Senki sem lepődött meg, hogy Hermione inkább a szobájába ment, de mindenki azt hitte tanulni. Valójában a lány lázasan kereste a megfelelő ruhát az estére. Fél órányi próbálgatás után kiválasztotta a legmegfelelőbbet. Felhúzta lábára a harisnyát, és fölé vette a térdéig érő, bézs színű vászonszoknyáját. Felcsatolta, a bugyijához passzoló, eperszínű melltartóját, és felvette fölé a rövid ujjú, barna blúzát. Kissé ügyetlenül becsatolta magas sarkú szandálja csattját, majd rakoncátlan tincseit átfésülte. Elégedetten nézett a tükörbe, majd magára kapta a talárját, hogy senkinek se tűnjön fel annyira a hirtelen ruhaváltás.

Leért a pincébe, talárját gyorsan lekapta, majd mielőtt belépett ujjaival végig szántott haján, hogy kissé rendezettebben álljon.

Bent meglepetten vette tudomásul, hogy senki sincs ott. Sőt, semmi sincs. Az egész szoba korom sötét volt, és amennyire a lány meg tudta állapítani, nem volt benne egyetlen bútor sem. Pislogott párat, majd beljebb lépett, mire azonnal felgyulladt két mécses. Oda kapta a fejét, és a gyertyák fényében látta, hogy több is van. Mintha valami szabály szerint lennének rendezve. Lépett még egyet, és újabb gyertyák lobbantak fel. Igen, ez egy ösvény. Határozottan. De hova vezetnek? Lassan lépkedett a gyertyák mentén, amikor egy ajtó elé ért. Halk zongoraszó ütötte meg a fülét. Volt mögötte más hangszer is, de ez volt az uralkodó hangszer. Ismerte ezt a dallamot. Pachelbel.

Belökte az ajtót, és most már tisztán hallotta a zenét. Bent még több mécses volt, az egész szoba tele volt velük. Itt csak egyetlen bútor volt. A szoba közepén egy nagy franciaágy, ami tele volt szórva rózsaszirmokkal. Eperszínű szirmokkal. Megnyikordult a padló, és a hang irányába kapta a fejét. Piton sétált felé, a kezében egy szál rózsát tartva, fekete nadrágban és fehér, a nyakánál nyitva hagyott ingben. Oda ért a lány elé, megfogta a kezét, és oda adta a rózsát. Miután nyomott a szájára egy csókot, elmosolyodott, és lágy hangon, szinte suttogva ezt kérdezte:

- Tetszik az ajándékod?