Az álarc mögött - 11. fejezet

Taraaaaam! Itt, a 11. fejezet. Remélem, elnyeri a tetszéseteket, és azt is, hogy eziránt egy kicsit több lelkesedést mutattok (itt a kommentekre és a tetszett/nem tetszett pipákra gondolok).

Perselusfan

11. Fejezet

Hermione kissé ijedten pislogott Dracóra, aki még mindig szorosan tartotta a derekát. Tudta, hogy a fiú meg akarja csókolni, de ami még furcsább, ő nem tudta, hogy akarja-e. Hisz Pitonnal csókolózott már! Azonnal el kéne húzódnia! De miért nem teszi?

Draco arca vészesen közeledett. Valamit tennie kell, különben két pasit fog bolondítani egyszerre. Nem akar szajha lenni!

- Kösz, hogy elkaptál – mosolygott a fiúra, aki már csak centikre volt a lánytól.

- Szívesen – válaszolt kissé rekedten, majd megnyalta kiszáradt ajkait, és elengedte a lány derekát.

A nap további részét végigbeszélgették, de a majdnem csók egyszer sem került szóba. Hermione ezért nagyon hálás volt.

Másnap, amikor ébresztette a bűbáj, Hermione nem akart felkelni. Tudta, hogy a tanár még nem ért vissza, hisz csak tegnap előtt ment el. Vagy mégis?

Gyorsan kitörölte az agyából ezt a két halk, de reményteljes szavacskát.

Az oldalára fordult, és az álláig felhúzta a takarót. Bizonytalan volt. Nem tudta, mit tegyen. Nyilván való volt, mit érez Piton iránt, de Dracóval kapcsolatban nem tudta, mi tévő legyen. Nagyon jól elvoltak, azóta a beszélgetés óta. Barátok lettek. De tegnap világossá vált számára, hogy a fiú többet érez iránta. Azt nem tudta, milyen intenzív ez az érzelem.

Ha lenne egy kis esze, hagyná, hogy Dracóval tovább menjenek a dolgok, és Pitonnal tisztáznia kellene, hogy nem működik ez a tanár-diák kapcsolat. De a szíve nem ezt súgta. Mire hallgasson? Az eszére vagy a szívére?

Délután rászánta magát, hogy lemenjen, és magába tömjön valamit. A hűvös, üres folyosón lépkedve elmerült a gondolataiban, aminek főszereplője, két hódítója volt. Befordult az egyik sarkon, és nem hitt a szemének. Egy férfi feküdt a padlón. Oda rohant hozzá, és felismerte a tipikus fekete hajáról, a férfias, mégis gyengéd kezéről, és fekete talárjáról. Piton feküdt a padlón.

Hermione oda ért mellé, térdre ereszkedett, és a hátára fordította a tanárt. Piton arca gyűrött volt a sok kínzás nyomán, és a talárja, ahol fel volt hasadva, átázott a vértől. Kétség sem férhet hozzá, hogy Voldemort megkínozta. Miután belenézett a tanár szenvedő szemeibe, úgy érezte, tudata kikapcsolt és csak távolról szemléli az eseményeket.

Felsegítette és támogatta egészen a gyengélkedőig, de végig úgy érezte, mintha egy robot lenne. Segített Madame Pomfreynek levenni a férfi talárját, előkészíteni a bájitalokat, amik enyhítik a férfi fájdalmait, de mintha fel sem fogta volna az egészet. Nem érzett semmit, csak ürességet.

Amíg Madame Pomfrey rákente a főzetet a sebekre, Hermione fogta a férfi kezét. Pitonnak iszonyatos fájdalmai voltak, hálás volt a lánynak, hogy végig ott volt vele.

Késő este Piton elaludt egy másik bájital segítségével, de Hermione nem akart elmenni az ágyától.

- Kérem, had maradjak, csak ma este – kérlelte a javasasszonyt.

- Nem, kisasszony, jelenleg egyedül kell lennie a professzornak, nyugalomra van szüksége. – Beszéd közben kiterelte a lányt a gyengélkedőből, és becsukta az orra előtt az ajtót.

Hermione pár másodpercig meredt a csukott ajtóra, majd sírva fakadt.

Már hajnali egyre járt, a hold erős fénye bevilágította a kastély sötét folyosóit. Draco Malfoy lépkedett lefelé a lépcsőn. Hajából csöpögött a víz, csak egy melegítőnadrág volt rajta, így a hold jól megvilágította tökéletesen kidolgozott felsőtestét.

A prefektusok fürdőjét használta már elsős kora óta. Imádta a habfürdők illatát. Ma este a kedvencét használta. Epreset. Ez volt a kedvenc gyümölcse, és az sem volt hátrány, hogy a lánynak is ilyen illata volt. Hermione. Egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből a lányt. Eddig, amikor a közelében volt, mindig haraggal, undorral vagy megvetéssel nézett rá. De most? Most mosolyog, viccelődik és nevetgél mellette. Az ő kacaja az egyik legszebb dolog az életében.

Beletúrt a hajába és felsóhajtott. Nem tudta miért, de a lány nem érezte ezt a vonzalmat iránta. Pedig ő mindent megtett. Összebarátkozott vele, megosztották egymással a titkaikat, meg meri kockáztatni, hogy legjobb barátok lettek. Akkor miért nem? Az apja mindig azt mondta, hogy egy lány szívéhez a legrövidebb út a barátság.

Megtorpant az egyik sarkon, mert egy hangra lett figyelmes. Egy lányé. Aki sír. Szaporán tovább lépkedett, és befordult a sarkon, ahol megpillantotta a magába roskadt Hermiónét. Arcát a kezébe temetve ült az egyik ablak párkányán és zokogott. Draco első gondolata az volt, hogy megöli azt, aki így megbántotta a lányt. Aztán az is bevillant neki, hogy pont ő tette ezt vele. Ha igaz, akkor minimum egy seggberúgást érdemel, vagy kettőt de az biztos.

Kissé tartva a lány reakciójától, de oda ment hozzá, és megköszörülte a torkát. A lány ijedten kapta fel a fejét.

- Hermione – még egy lépést közeledett, amitől csak egy centire csökkent a távolság. – Mi a baj?

Kezével megfogta a lány kicsi, reszketeg ujjait. Pár pillanatig nem szólt semmit, majd hirtelen Hermione a fiú karjaiba vetette magát. Átölelte a derekát, arcát a vállába fúrta és tovább sírt. Draco először meglepetten pislogott le rá, de gyorsan kapcsolt és lágyan cirógatni kezdte a zokogó lány haját és hátát.

Piton arra ébredt, hogy a nap a szemébe süt. Panaszosan felnyögött, és az oldalára fordult. Ránézett az éjjeliszekrényen levő órára, ami reggel tízet mutatott. Legalább kialudta magát. Tegnap mi is történt? Nem emlékezett pontosan. Addig sajnos tisztán emlékezett, hogy Voldemort megkínozta. Túlságosan tisztán. Miután végzett vele kitámolygott az ajtón, és visszahoppanált a Roxforti birtokra. Ilyenkor mindig átkozza magában Dumbledore-t, hogy miért tett hoppanálásgátlót a kastélyra. Nagy nehezen átvonszolta magát a kerten, és bejutott a kastélyba. De arra nem emlékezett, hogy idáig jutott volna. Az egyik folyosón összeesett. Ha jól emlékszik, a harmadik emeleten.

Megpróbálta felemelni a fejét a párnáról, de ez nagyon rossz ötlet volt. Ahogy pár milliméterre felemelte a fejét, rögtön lüktetni kezdett. Feladva minden próbálkozást visszazökkent az ágyra, és a plafont tanulmányozta.

Utált itt lenni. Régebben szerette, mert ilyenkor nyugta volt, és nem kellett elviselnie a sok, idegesítő, és bosszantó kölyköt. De most ki nem állhatta, mert ő nem volt vele. Hermione. Nagyon hiányzott neki. Átkozta azt a pillanatot, amikor belépett a halálfalók közé. Alkarjával eltakarta a szemét, mire azonnal a lány arca jelent meg az agyában. Göndör fürtjei lágyan omlottak le a vállára, és kissé szégyenlős arcán kedves mosoly ült. Belesajdult a szíve arra a gondolatra, hogy mi lenne vele, ha elveszítené. Még csak pár hónapja ismerte közelebbről, de máris beleszeretett. Mekkora egy vén szamár!

Halkan megnyikordult a gyengélkedő ajtaja. Piton elvette a kezét a szeme elől, és oda nézett. Dumbledore lépett be.

- Látom már jobban vagy, Perselus. – Halkan becsukta maga mögött az ajtót, és oda sétált az ágyához.

- Jól látod, Albus, majd kicsattanok – felelte gúnytós csöpögő hangon.

Az igazgatót nem zavarta ez a hangnem, már megszokhatta tőle. Közelebb húzott egy széket, és leült rá. Félhold alakú szemüvege mögül szemét, Pitonra emelte. A tanár lemerevedett, a tekintete, mintha olvasna a lelkében. Úgy érezte, mindent pontosan tud, azt, hogy mi történt a Foltozott üstben, hogy milyen közel kerültek egymáshoz Hermionével, és hogy milyen intenzívek az érzései a lány iránt. Mindent.

- Holnap már vége a tavaszi szünetnek, gondolod, hogy tudsz tanítani? – kérdezte, őszinte aggodalommal a hangjában.

- Hát persze, hisz már most egész jól érzem magam. Ha jól sejtem, délutánra már sétálni is tudok majd.

- Még szerencse, hogy Miss Granger magára talált – mondta aprócska mosollyal a szája szélén.

Piton teljesen ledöbbent. Hermione? Ő hozta el idáig? De hogyan? Ó mekkora egy marha! Ő egy boszorkány. Gondolatban gyorsan megrázta magát, majd gyorsan válaszolt, nehogy feltűnjön az igazgatónak, mennyire megdöbbent.

- Majd… – Megköszörülte a torkát, mert kissé rekedtes volt a hangja – Majd személyesen megköszönöm neki.

- Biztos nagyon fog örülni. Ma be fog nézni, nagyon félt téged. De ne aggódj, nincs egyedül.

Piton felvonta a szemöldökét.

- Tényleg?

- Igen. Mr. Malfoy gondját viseli. Nagyon maga alatt van.

Piton agyára lila köd szállt le, ahogy elképzelte Dracót és a lányt együtt. Feltámadt benne a vágy, hogy a föld alá tapossa a fiút, mint egy csótányt.

- Nos, megyek is – állt fel a székről az igazgató. – Nem küldik el magukat a levelek.

Oda ment az ajtóhoz, lenyomta a kilincset, de mielőtt kiment volna, visszanézett a háta fölött.

- Jut eszembe… Remélem tudod, hogy Miss Granger nemsokára tizenhét éves lesz.

Válaszra sem hagyott időt a férfinak, már ki is csusszant az ajtón, és becsukta maga mögött. Piton ledöbbenve feküdt az ágyában, és azon gondolkodott, valójában annyit tud-e, mint amennyit szükséges.

Délután három óra volt. Az ablakok tárva-nyitva, a hőség elviselhetetlen. Piton kitakarózva, meztelen felsőtesttel feküdt a gyengélkedőn. A nadrágját nem merte levenni, azt csak-csak elviseli, hogy egy diák felső nélkül látja, de azt, hogy gatya nélkül…

Ideje volt még egyszer megpróbálni. Ebéd előtt sikerült, most is biztos menni fog. Megragadta az ágy szélét, és megpróbált felülni. Karjaival húzta magát, és így sikerült felülnie. Remek. Már tud ülni. Hol a pezsgő?

Jóleső sóhaj hagyta el a torkát. A szél lágyan cirógatta kissé izzadt hátát. Lábait lelógatta az ágy széléről, de nem állt lábra. Nem akart siettetni semmit, mert tudta, ha elesik, holnap nem biztos, hogy tud órát tartani. Rákönyökölt a combjára, és lezseren előre dőlt. Szinte minden ízülete egyszerre roppant meg. Máris jobb. Halkan megnyikordult az ajtó, és ő felnézett. Hermione mogyoróbarna szemei néztek vissza rá.

A látványtól megdöbbenve állt pár pillanatig az ajtóban, majd odasietett hozzá.

- Jaj, Perselus, látom már jobban vagy! – mondta örömtől csillogó szemekkel, majd az egyik kezét izmos felkarjára tette. Piton elmosolyodott.

- Sokkal. – Megfogta a derekát, és kicsit közelebb húzta magához. Hermione elpirult, és zavartan sütötte le a szemét. Olyan szép, amikor zavarban van! – Köszönöm.

Felkapta a fejét, és értetlenül a szemébe nézett.

- Dumbledore elmondta, hogy te hoztál fel idáig. Nem kis lelki erő kellett hozzá, abban biztos vagyok. – Hüvelykujjával lágyan cirógatta az oldalát, majd mindkét karjával szorosan magához ölelte.

A lágy átkarolta a nyakát és arcát a hajába temette. Annyira jól esett neki a férfi ölelése, jobban vágyott rá, mint eddig gondolta. Piton kissé elhúzódott tőle, hogy a szemébe tudjon nézni, majd szinte azonnal lecsapott az ajkaira. Mohón falták egymást, mintha évekig nem találkoztak volna.

A professzor keze lejjebb csúszott a derekáról a csípőjére, majd még lejjebb vándorolt a combjára, amit megfogott, és egy határozott mozdulattal az ölébe emelte. Ezt a mozdulatot meg is bánta, mert vállába éles fájdalom hasított. Nem tudta elfojtani a fájdalmas nyögést.

- Te normális vagy? – szidta meg a professzort, és gyorsan úgy helyezkedett, hogy ne terhelje a súlyával sehol, mégis úgy maradjon, ahogy ő akarta. Ismerte, és ha ő azt akarta, hogy az ölében legyen, akkor ott is lesz, mindegy, milyen áron.

Piton szemei szikrát szórtak, de magában igazat adott neki. Nem normális.

Hermione lágyan megsimogatta a vállát, majd adott rá egy puszit is. A férfi elmosolyodott, és szorosan átölelte a derekát, fejét pedig a mellkasára fektette. Diákja finoman simogatni kezdte a haját, majd az arcán folytatta. Felnézett, és tekintetük összekapcsolódott.

Hermione lehajolt, és először csak egy apró puszit nyomott a szájára, majd hosszabb ideig nyomta rá. Piton megelégelte a játékot, és követelőzően birtokba vette a lágy puha ajkait, és vadul falta.

Mikor mindketten kapkodva szedték a levegőt elhúzódtak egymástól, és Hermione leült mellé. Jól tudta, hogy a férfi miért húzta fel magához, nem volt ostoba. De ő még nem akarta.

Piton a karját a dereka köré fonta, és az oldalához húzta.

- Nem is tudtam, hogy ilyen birtokló típus vagy – mondta tűnődve a lány.

- És még mi mindent nem tudsz. – Lehajolt, és egy csókot nyomott a szájára.

Hermione elmosolyodott, és lelkét hirtelen mardosó bűntudat járta át, mert eszébe jutott, mi történt tegnap este Dracóval.

Draco a szobájában ült, és a tegnap estén merengett. Nem hitte volna, hogy pont keresztapja fog segíteni neki megszerezni a lányt. Igaz, még nem volt az övé, de jó úton járt. Tegnap, miután nagy nehezen sikerült megnyugtatnia, megcsókolta. Ó, milyen jól tud csókolni! Nem is gondolta volna. Eleinte csak egy hülye fogadás következménye volt, amit elvesztett, de mostanra egészen megkedvelte őt.

Felült, és arra gondolt, mi szerepelt még a fogadásban. Felsóhajtott, és hátra simította a haját. Két hónap. Még ennyi idő állt a rendelkezésére. Felállt, és az ablakhoz sétált. Utálta magát, de büszkesége fontosabb volt neki, mint a lány. Még.

Este Madame Pomfrey visszaengedte Pitont a lakosztályába, de csak úgy, ha valaki elkíséri. Hermione kissé túl lelkesen vállalkozott a feladatra.

A férfi kinyitotta az ajtót, és belépett. Hátra nézett, mert a lány nem követte, hanem idegesen toporgott az ajtóban.

- Ugyan már. Nyugodtan gyere be – nyújtotta ki felé a kezét.

Hermione oda sétált, és a férfi nagy, meleg tenyerébe csúsztatta a kezét. Piton elindult a hálószoba felé, és húzta maga után. Hermione kissé megdöbbent, majd kihúzta a kezét, a férfi markából. A professzor hátra nézett, és felvonta a szemöldökét.

- Valami baj van? – kérdezte.

- Öhm… én csak… mondd, miért húzol a háló felé? – Micsoda ostoba kérdés! Hiszen egyértelmű volt a válasz.

- Madame Pomfrey mondta, hogy viseld gondomat – mosolyodott el a professzor. – Gondoltam, velem lehetnél még egy kicsit, hátha valami bajom lesz… na gyere – nyújtotta ki újból felé a kezét.

Habozott pár pillanatig, de úgy döntött, nem lesz belőle semmi baj, ha marad még egy kicsit, és megfogta a felé nyújtott kezet.

Besétáltak a hálószobába, ahol Hermione leült az ágyra. Nem is hitte, hogy ilyen kényelmes. Piton a szekrényben kotorászott, majd diadalittasan felmutatott egy melegítőnadrágot, és beviharzott a fürdőszobába. Hallani lehetett, hogy megnyitja a zuhanyt, majd hangosan káromkodik egyet, mert túl melegre állította a hőfokot.

A lány hanyatt dőlt az ágyon, és lehunyta a szemét. Mély levegőt vett, és az orra megtelt Piton jellegzetes, férfias illatával. Az oldalára gördült, megmarkolta a takarót, és az orrához húzta, így szagolta tovább. Az illat úgy ölelte körül, mintha maga a férfi tette volna. Szédülni kezdett, minden porcikájával érezte Pitont. Feljebb csúszott, így a fejét a párnára tudta hajtani. Itt még intenzívebben érezte. Sóhajtott egyet, majd álomba zuhant. Mély, fülledt álomba.

Valaki hozzáért az arcához. De ki? Hol van? Biztos a szobájában, de akkor ki ért hozzá? Csak képzelődik. A haja csiklandozza. De a haja nem ért le a lábáig. Egy meleg kéz rásimult a vádlijára, és lassan fölfelé haladva simogatta. A kéz a térde alá csúszott, így megtudta, hogy a két lába egymáson volt, mert a másikkal is érezte az érintést. Tehát oldalra fordulva aludt. Megemelte a lábát, így a teste hanyatt fordult.

Hirtelen minden beugrott neki. Este Pitonnál volt, vagy még mindig ott van? Elaludt az ágyában. Akkor, aki most ezt csinálja… Kinyitotta a szemeit, és tekintete találkozott Piton fekete, vágytól elhomályosult pillantásával.