Paparazzi

Sziasztok!

Nem, nincs friss, de hogy ne legyen annyira elhanyagolva az oldal, megosztok veletek egy videót amire nemrég bukkantam rá:

Mommo^HD - Meghódította a világot Lady Gaga dalával

Az álarc mögött - 12. fejezet

Mivel nem küldtök olyan sok visszajelzést, a következő rész csak 5 tetszett pipa és/vagy megjegyzés után kerül fel!

Perselusfan

12. fejezet

Hermione rémülten nézett a fölötte térdeplő férfira. Mint a villám, úgy hasított belé a felismerés, mire készül .Úgy tűnt, Pitonra ez hatott, mert félre nézett, és elhúzódott tőle. Nem akarta megijeszteni a lányt, de ahogy itt feküdt az ágyán, nem bírt ellenállni neki. Olyan gyönyörűen ártatlan jelenség volt. Kimászott az ágy szélére, és leült rá. Hermione felült, megigazította felsőjét, és oda mászott mögé.

- Perselus…

- Ne haragudj! – vágta ketté a mondanivalóját. – Engem csak… Nem fog többet előfordulni.

A combjára könyökölt, és az arcát a kezébe temette. Címeres ökör! A lágy pár pillanatig nézte, ahogy emészti magát, majd szorosan a mellkasa köré fonta a karját, és a hátához simult. Amikor megérezte a hátának nyomódó melleket, elállt a lélegzete. Felemelte a fejét, és hátra nézett.

- Hermione… – Hangja rekedtes volt, mintha nem is a sajátja lenne.

- Perselus, nem számít. Nem haragszom. – Vékony karjaiban, mintha több kviddicsjátékos ereje lenne, olyan erősen szorította magához a professzort. Piton elmosolyodott, finoman lefejtette magáról az ölelő kezeket, és az ölébe húzta a lányt. A férfi mellkasába fúrta a fejét, aki gyengéden magához ölelte.

- Holnap mikor érsz rá? – kérdezte Piton, hogy ne kelljen erről a kínos dologról beszélniük.

- Hát, ha nem adnak fel sok házit, akkor este hattól szabad vagyok – felelte a lány szemöldök ráncolva. – Miért kérded?

- Ha gondolod, lejöhetnél. – Gyengéden cirógatta Hermione hátát. – Hisz, még mindig akad mit tanítanom neked.

Hermione felnézett, és kissé megütközve nézett.

- Te komolyan még jobban le akarod terhelni az agyamat, pont most, amikor közelednek a vizsgák? – Felvonta a szemöldökét, és megpróbálta utánozni a professzor rosszalló nézését. – Ez nem túl szép.

A férfi felnevetett, majd kisöpört egy tincset a lány arcából.

- Nem kötelező. De ezt jól jegyezd meg: bármikor lejöhetsz, ha úgy tartja kedved – nézett mélyen Hermione szemébe, aki jó szokásához híven elpirult.

- Rendben.

Ajkuk egy csókban forrt össze.

Másnap Hermione a saját ágyában ébredt. Rápillantott az órára, és elégedetten vette tudomásul, hogy még van bőven idege lezuhanyozni. Felkelt, beágyazott, majd magához vette iskolai egyenruháját, és beállt a zuhany alá. Tíz percig csak folyatta magára a vizet, majd hozzálátott, hogy eperillatú tusfürdőjével tisztára mossa magát. Miután végzett kilépett a zuhanyból, és tekintete a párás, egész alakos tükörre esett. Eddig sosem nézte meg magát benne, mert nem érdekelte a teste. De most kíváncsi volt, mit látna egy külső szemlélő. Törülközőjével letörölte a páraréteget, és elé állt. Nem talált magán semmi különlegeset. Mindene olyan… átlagos volt. Ha egy férfi látná meztelenül, biztos elmenne mindentől a kedve.

Megtörölközött, felvette az egyenruháját, és megfésülte gesztenyebarna haját. Eközben vigyázott, hogy véletlenül se nézzen a tükörbe. Lesétált a nagyterembe, és közben próbálta elűzni rosszkedvét, ami a fürdő óta vészesen lebegett a feje fölött, de nem jutott sokra. Bement a terembe, és a földet bámulva odament a helyére. Még a tanári asztalra sem nézett fel. Elvett egy pirítóst és morcosan majszolni kezdte. Egy kéz nyúlt az orra elé, és intett párat a szeme előtt. Mérgesen felkapta a fejét, hogy leordítsa a fejét, amiért ilyen gyerekesen viselkedik, bárki legyen is az, de amikor megpillantotta, ki áll előtte minden haragja elszállt. Ginny rámosolygott.

- Szia, Mio – mondta, majd leült barátnője mellé.

- Ginny! – Szorosan átölelte, és sokkal jobban érezte magát most, hogy legjobb barátnője itt van mellette.

- Jaj, megfojtasz – nevetgélt Ginny, majd kissé elhúzódott Hermionétől. – Mesélj el mindent!

- Mindent? – kérdezte kissé értetlenül.

- Harry mindent elmondott! Na, gyerünk, ki vele! – noszogatta a barátnőjét.

- Harry? Mindent? Ginny, mi a fenéről beszélsz?

- Hát...

Mielőtt bármit is mondhatott volna, Ron leült melléjük, és széles mosolyt küldött Hermione felé.

- Jó reggelt, Hermi. – Elvett egy sonkás szendvicset, és harapott belőle egy jó nagyot.

Harry is belépett az ajtón, de ő nem ült oda hozzájuk, mert Ginny kirángatta a kertbe, így Hermione és Ron kettesben maradtak. Egy ideig csak csendben ültek egymás mellett, de amikor kezdett kínossá válni a csend, kényszerbeszélgetést kezdeményeztek.

- Szép az idő, nem igaz? – Gyenge kezdés volt, de Rontól nem várt semmi jobbat.

- Igen, szép. Mondd, milyen volt a szünet? – terelte kissé kellemesebb vizekre a beszélgetést.

- Remek! Kviddicseztünk egy csomót, és bementünk Freddel és George-al a városba. Csak… kár, hogy te nem voltál ott – piszkálta kissé szégyellősen a tányér szélét.

A lány kissé meglepetten nézett rá. Kár? Hisz ő folyton csak okoskodik, és mindenbe beleszól. Ez csak nem hiányozhat neki. De mi van ha… Áh, ez hülyeség. Elhessegette ezt a kósza gondolatot, és ránézett a srácra. Ő is őt figyelte, kutató tekintete, mintha nem tudna elszakadni az arcától. Mindig így nézett rá? Ez őrület. Ron a keze után nyúlt, és megfogta.

- Mondd, nem akarod nálunk tölteni a nyári szünetet? – kérdezte komoly arccal.

A lány köpni-nyelni nem tudott. Ha minden jelet jól értelmezett, akkor Ron… szerelmes belé. Úr isten! Ez tiszta hülyeség! Még hogy Ron…

- Nos… – húzta ki a kezét Ron markából – ezt még átgondolom. – Rámosolygott, majd a vállára akasztotta súlyos táskáját, és kiment a nagyteremből.

Lesietett a pince felé vezető lépcsőn, és próbált csak arra koncentrálni, hogy az első órája Pitonnal lesz. Ez fel kellett volna, hogy vidítsa, de továbbra is borús maradt a hangulata. Mikor oda ért a terem elé intett a mardekáros fiúnak, majd egy kicsit távolabb húzódva mindenkitől neki dőlt a falnak. Pár perc múlva meghallotta az ismerős léptek kopogását a padlón, majd feltűnt a tulajdonosa is. Piton semmit sem változott külsőre, és a szeme ragyogását is csak Hermione vette észre. Mivel mindenki mögötte állt, rámosolygott a professzorra, aki csak egy pislantással jelzett vissza.

Beterelt mindenkit a tanterembe, és az órán minden úgy folyt, ahogy szokott. Az óra felénél Hermione valami furcsára lett figyelmes. Melege van. A hideg pincében. Egy pillanat. Már nem is volt olyan hideg. Sőt. Határozottan meleg volt. Felnézett pergamenjéből, amire a dolgozatát körmölte, és tekintete Piton szemeibe fúródott. A férfi direkt fűtötte be a helységet. Letette pennáját, és levette pulóverét. Sokan követték a példáját, de senkinek nem tűnt fel, és nem is furcsállották.

Tizenöt perc múlva Piton beszedte a dolgozatokat, és párokba osztotta őket. Hermione Ronnal került össze. Remek. Egymásra mosolyogtak, majd miután a professzor felírta a receptet a táblára, elkezdtek rajta dolgozni. Pontosabban Hermione dolgozott, Ron csak nézte. Először a bájitalt, utána pedig a lányt kezdte figyelni. Kecses mozdulatait, hogyan ráncolja a szemöldökét, amikor koncentrál, és fáradt sóhajait.

Igaz, a lánynak nem tűnt fel, hogy figyelik, de Pitonnak igen. És nagyon nem tetszett neki. Gyorsan le kell róla koptatnia ezt a bohócot, különben túlságosan is rámenősen fog viselkedni Hermionéval. Akkor pedig egy túlságosan feltűnő jobb egyenessel kell közbeavatkoznia.

Az óra vége felé Ron összeszedte a bátorságát, és mikor a lány a gőteszemekért nyúlt, megfogta a kezét, és a szemébe nézett.

- Hermione… tudnod kell, hogy én…

Ekkor egy robbanás zaja szakította félbe, ami közben Hermione sikeresen ki tudta húzni a kezét Ron markából. Piton szeme még egy görögdinnyét is száz felé szeletelt volna, olyan ideges volt. Túl ideges ahhoz, hogy sértegetni kezdje az elkövetőt, így csak igazságtalanul sok pontot vont le tőle, és átültette Hermione mellé, hogy ilyen többet ne forduljon elő. Persze, nem minden hátsó szándék nélkül. Az óra végéig minden simán ment.

Mikor a diákok összepakoltak, Piton erős késztetést érzett arra, hogy megmutassa a lánynak, mennyire hozzá tartozik. Az övé, a tulajdona, a szerelme. Szerelme… milyen rég óta nem használta ezt a szót. Pontosan tizenöt éve. Úgy tűnik, eljött az ideje, hogy megint felvegye a szótárába, remélhetőleg hosszú időre.

Ránézett a komótosan pakoló lányra, és szinte elbűvölve nézte, ahogy kecses ujjacskái egyenként szedegetik össze az aprításkor szétszóródott fűszerdarabokat. Precíz, mint mindig. Felállt, és oda sétált hozzá. Az összes diák elkerekedett szemmel nézett rájuk, majd egy gyors szemvillanással kifejezték a lány iránti részvétüket, hogy szóba kell állnia a professzorral, és mindenki kisietett a teremből. Mindenki, kivéve Dracót.

- Miss Grangerrel kettesben szeretnék beszélni – sziszegte penge vékonyra préselődött ajkai között a férfi, mintha épp le akarná szidni a lányt, pedig csak a fiú kitartása miatt volt ideges. Malfoy volt annyira eszes, hogy nem fog leállni, és vitatkozni a keresztapjával. Ha ilyen szemekkel néz rá, tényleg zaklatott.

Mikor kettesben maradtak, megragadta a lány derekát, és magához húzta. Hermione az első döbbenet után készségesen simult bele az ölelő karokba. Felkavaró reggele volt, hisz csöppet sem akarta, hogy vörös hajú barátja miatta szenvedjen. Ő pedig nem tudott mást nyújtani jelen helyzetben. Úgy tapadtak egymás ajkára, mint méh az édes nedűre. A férfi kezei a lány törékeny hátát simogatták teljes hosszában, aki beletúrt a professzor dús fürtjeibe. Percekig csókolták egymást ilyen hevesen, mire mindketten kifogytak a szuszból, és pihegve váltak el egymástól. A professzor elmosolyodott, hátra simította Hermione haját, és a homlokára nyomott egy puszit.

- Boldog születésnapot – dörmögte halkan.

Az ünnepelt elkerekedett szemeket meresztett a férfira. Vajon honnan tudja? Egyik barátja sem mondhatta el neki, mert nem voltak jóban vele, és Sirius sem, mert… hát ez egyértelmű. De akkor ki?

- K-köszönöm – felelte egy kis hatásszünet után a lány.

Piton összevonta a szemöldökét a lány arckifejezését látva. Mindent várt, csak azt nem, hogy ennyire ledöbben.

- Valami baj van? – kérdezte kutató szemekkel fürkészve a lány arcát.

- Nem, dehogyis! – vágta rá. – Csak egy kicsit… meglepődtem – mosolyodott végre el, amikor rájött, hogy a férfi mennyire figyelmes.

Rögtön ezután le is hervadt arcáról a mosoly, mert rájött, a barátai nem köszöntötték fel. Miért? Talán elfelejtették? Nagyon közel vannak a vizsgák, sokat kell tanulniuk, hiszen eddig nem tették. De akkor sem szabad egy ilyen fontos dologról megfeledkezni. Még Ginny sem tett róla említést.

Arra eszmélt fel, hogy a férfi szorosan a karjába zárja, és megnyugtató szavakat duruzsol a fülébe. Miért csinálja ezt? Honnan tudja, hogy ennyire elszomorodott? Nem mutatta ki annyira, hisz megtanulta uralni az arckifejezését. Valami meleg és nedves csorgott végig az arcán. Ez mi? A szeméből jött. Sírt. Öntudatlanul eleredtek a könnyei.

Menedéket keresve a férfiban szorosan átölelte és a v állába fúrta az arcát. Tudta, nem szép dolog rázúdítania az aggodalmait, főleg ilyen csekélység miatt, de jól esett neki a vigasztaló professzor közelsége.

Pár perc múlva lecsillapodott, és elhúzódott a férfitól, aki átnyújtott neki egy papírzsepit. Hermione elfordult, kifújta az orrát, majd zsebre tette a zsepit, és a férfi felé fordult.

- Ne hara… – Megköszörülte a torkát, hogy eltűnjön a rekedtes hangja. – Ne haragudj, hogy így kiborultam.

- Miattam? – kérdezte kő merev arccal, olyan hidegséget sugározva, mint még soha.

- Nem! – ragadta meg a férfi kezét. – Nem, te mindent… tökéletesen csinálsz. Köszönöm, hogy felköszöntöttél – mosolyodott el. – Nagyon sokat jelent nekem.

Piton felengedett, és marjaiba vonta a lányt.

- Ez nem volt minden. – Hermione kérdő tekintetére folytatta. – Majd este az ajándékodat is megkapod.

A lány ragyogó szemekkel egy gyors csókot nyomott a szájára, és szorosan átölelte a nyakát.

- Akkor ma este igyekszem leérni hozzád!

- Ajánlom is – kuncogott sokat sejtően, és nyomott egy puszit a lány kézfejére. – És most menj, mert elkésel a következő óráról.

- Igenis, professzor – vigyorgott kacéran, majd felkapta táskáját és kiszaladt a teremből.

Hermione esze egész nap Piton és az ajándéka körül forgott. Biztos valami hasznos lesz, tekintve, hogy mindketten annak örülnek a legjobban. Esetleg valami személyes átfedéssel. Vajon mit kellene felvennie? Ha nagyon kiöltözik, egyrészt feltűnik a többieknek, hogy készül valahova, másrészt Perselus furcsán érezné magát, ha ő nem öltözik ki. Végül amellett döntött, hogy az iskolai egyenruhája helyett mást vesz fel, de valami nem túl ünnepélyeset.

A következő probléma: a barátai még mindig nem köszöntötték fel!

Délután a hirtelen jött eső elől minden diák bemenekült a hálókörletébe. Senki sem lepődött meg, hogy Hermione inkább a szobájába ment, de mindenki azt hitte tanulni. Valójában a lány lázasan kereste a megfelelő ruhát az estére. Fél órányi próbálgatás után kiválasztotta a legmegfelelőbbet. Felhúzta lábára a harisnyát, és fölé vette a térdéig érő, bézs színű vászonszoknyáját. Felcsatolta, a bugyijához passzoló, eperszínű melltartóját, és felvette fölé a rövid ujjú, barna blúzát. Kissé ügyetlenül becsatolta magas sarkú szandálja csattját, majd rakoncátlan tincseit átfésülte. Elégedetten nézett a tükörbe, majd magára kapta a talárját, hogy senkinek se tűnjön fel annyira a hirtelen ruhaváltás.

Leért a pincébe, talárját gyorsan lekapta, majd mielőtt belépett ujjaival végig szántott haján, hogy kissé rendezettebben álljon.

Bent meglepetten vette tudomásul, hogy senki sincs ott. Sőt, semmi sincs. Az egész szoba korom sötét volt, és amennyire a lány meg tudta állapítani, nem volt benne egyetlen bútor sem. Pislogott párat, majd beljebb lépett, mire azonnal felgyulladt két mécses. Oda kapta a fejét, és a gyertyák fényében látta, hogy több is van. Mintha valami szabály szerint lennének rendezve. Lépett még egyet, és újabb gyertyák lobbantak fel. Igen, ez egy ösvény. Határozottan. De hova vezetnek? Lassan lépkedett a gyertyák mentén, amikor egy ajtó elé ért. Halk zongoraszó ütötte meg a fülét. Volt mögötte más hangszer is, de ez volt az uralkodó hangszer. Ismerte ezt a dallamot. Pachelbel.

Belökte az ajtót, és most már tisztán hallotta a zenét. Bent még több mécses volt, az egész szoba tele volt velük. Itt csak egyetlen bútor volt. A szoba közepén egy nagy franciaágy, ami tele volt szórva rózsaszirmokkal. Eperszínű szirmokkal. Megnyikordult a padló, és a hang irányába kapta a fejét. Piton sétált felé, a kezében egy szál rózsát tartva, fekete nadrágban és fehér, a nyakánál nyitva hagyott ingben. Oda ért a lány elé, megfogta a kezét, és oda adta a rózsát. Miután nyomott a szájára egy csókot, elmosolyodott, és lágy hangon, szinte suttogva ezt kérdezte:

- Tetszik az ajándékod?

Az álarc mögött - 11. fejezet

Taraaaaam! Itt, a 11. fejezet. Remélem, elnyeri a tetszéseteket, és azt is, hogy eziránt egy kicsit több lelkesedést mutattok (itt a kommentekre és a tetszett/nem tetszett pipákra gondolok).

Perselusfan

11. Fejezet

Hermione kissé ijedten pislogott Dracóra, aki még mindig szorosan tartotta a derekát. Tudta, hogy a fiú meg akarja csókolni, de ami még furcsább, ő nem tudta, hogy akarja-e. Hisz Pitonnal csókolózott már! Azonnal el kéne húzódnia! De miért nem teszi?

Draco arca vészesen közeledett. Valamit tennie kell, különben két pasit fog bolondítani egyszerre. Nem akar szajha lenni!

- Kösz, hogy elkaptál – mosolygott a fiúra, aki már csak centikre volt a lánytól.

- Szívesen – válaszolt kissé rekedten, majd megnyalta kiszáradt ajkait, és elengedte a lány derekát.

A nap további részét végigbeszélgették, de a majdnem csók egyszer sem került szóba. Hermione ezért nagyon hálás volt.

Másnap, amikor ébresztette a bűbáj, Hermione nem akart felkelni. Tudta, hogy a tanár még nem ért vissza, hisz csak tegnap előtt ment el. Vagy mégis?

Gyorsan kitörölte az agyából ezt a két halk, de reményteljes szavacskát.

Az oldalára fordult, és az álláig felhúzta a takarót. Bizonytalan volt. Nem tudta, mit tegyen. Nyilván való volt, mit érez Piton iránt, de Dracóval kapcsolatban nem tudta, mi tévő legyen. Nagyon jól elvoltak, azóta a beszélgetés óta. Barátok lettek. De tegnap világossá vált számára, hogy a fiú többet érez iránta. Azt nem tudta, milyen intenzív ez az érzelem.

Ha lenne egy kis esze, hagyná, hogy Dracóval tovább menjenek a dolgok, és Pitonnal tisztáznia kellene, hogy nem működik ez a tanár-diák kapcsolat. De a szíve nem ezt súgta. Mire hallgasson? Az eszére vagy a szívére?

Délután rászánta magát, hogy lemenjen, és magába tömjön valamit. A hűvös, üres folyosón lépkedve elmerült a gondolataiban, aminek főszereplője, két hódítója volt. Befordult az egyik sarkon, és nem hitt a szemének. Egy férfi feküdt a padlón. Oda rohant hozzá, és felismerte a tipikus fekete hajáról, a férfias, mégis gyengéd kezéről, és fekete talárjáról. Piton feküdt a padlón.

Hermione oda ért mellé, térdre ereszkedett, és a hátára fordította a tanárt. Piton arca gyűrött volt a sok kínzás nyomán, és a talárja, ahol fel volt hasadva, átázott a vértől. Kétség sem férhet hozzá, hogy Voldemort megkínozta. Miután belenézett a tanár szenvedő szemeibe, úgy érezte, tudata kikapcsolt és csak távolról szemléli az eseményeket.

Felsegítette és támogatta egészen a gyengélkedőig, de végig úgy érezte, mintha egy robot lenne. Segített Madame Pomfreynek levenni a férfi talárját, előkészíteni a bájitalokat, amik enyhítik a férfi fájdalmait, de mintha fel sem fogta volna az egészet. Nem érzett semmit, csak ürességet.

Amíg Madame Pomfrey rákente a főzetet a sebekre, Hermione fogta a férfi kezét. Pitonnak iszonyatos fájdalmai voltak, hálás volt a lánynak, hogy végig ott volt vele.

Késő este Piton elaludt egy másik bájital segítségével, de Hermione nem akart elmenni az ágyától.

- Kérem, had maradjak, csak ma este – kérlelte a javasasszonyt.

- Nem, kisasszony, jelenleg egyedül kell lennie a professzornak, nyugalomra van szüksége. – Beszéd közben kiterelte a lányt a gyengélkedőből, és becsukta az orra előtt az ajtót.

Hermione pár másodpercig meredt a csukott ajtóra, majd sírva fakadt.

Már hajnali egyre járt, a hold erős fénye bevilágította a kastély sötét folyosóit. Draco Malfoy lépkedett lefelé a lépcsőn. Hajából csöpögött a víz, csak egy melegítőnadrág volt rajta, így a hold jól megvilágította tökéletesen kidolgozott felsőtestét.

A prefektusok fürdőjét használta már elsős kora óta. Imádta a habfürdők illatát. Ma este a kedvencét használta. Epreset. Ez volt a kedvenc gyümölcse, és az sem volt hátrány, hogy a lánynak is ilyen illata volt. Hermione. Egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből a lányt. Eddig, amikor a közelében volt, mindig haraggal, undorral vagy megvetéssel nézett rá. De most? Most mosolyog, viccelődik és nevetgél mellette. Az ő kacaja az egyik legszebb dolog az életében.

Beletúrt a hajába és felsóhajtott. Nem tudta miért, de a lány nem érezte ezt a vonzalmat iránta. Pedig ő mindent megtett. Összebarátkozott vele, megosztották egymással a titkaikat, meg meri kockáztatni, hogy legjobb barátok lettek. Akkor miért nem? Az apja mindig azt mondta, hogy egy lány szívéhez a legrövidebb út a barátság.

Megtorpant az egyik sarkon, mert egy hangra lett figyelmes. Egy lányé. Aki sír. Szaporán tovább lépkedett, és befordult a sarkon, ahol megpillantotta a magába roskadt Hermiónét. Arcát a kezébe temetve ült az egyik ablak párkányán és zokogott. Draco első gondolata az volt, hogy megöli azt, aki így megbántotta a lányt. Aztán az is bevillant neki, hogy pont ő tette ezt vele. Ha igaz, akkor minimum egy seggberúgást érdemel, vagy kettőt de az biztos.

Kissé tartva a lány reakciójától, de oda ment hozzá, és megköszörülte a torkát. A lány ijedten kapta fel a fejét.

- Hermione – még egy lépést közeledett, amitől csak egy centire csökkent a távolság. – Mi a baj?

Kezével megfogta a lány kicsi, reszketeg ujjait. Pár pillanatig nem szólt semmit, majd hirtelen Hermione a fiú karjaiba vetette magát. Átölelte a derekát, arcát a vállába fúrta és tovább sírt. Draco először meglepetten pislogott le rá, de gyorsan kapcsolt és lágyan cirógatni kezdte a zokogó lány haját és hátát.

Piton arra ébredt, hogy a nap a szemébe süt. Panaszosan felnyögött, és az oldalára fordult. Ránézett az éjjeliszekrényen levő órára, ami reggel tízet mutatott. Legalább kialudta magát. Tegnap mi is történt? Nem emlékezett pontosan. Addig sajnos tisztán emlékezett, hogy Voldemort megkínozta. Túlságosan tisztán. Miután végzett vele kitámolygott az ajtón, és visszahoppanált a Roxforti birtokra. Ilyenkor mindig átkozza magában Dumbledore-t, hogy miért tett hoppanálásgátlót a kastélyra. Nagy nehezen átvonszolta magát a kerten, és bejutott a kastélyba. De arra nem emlékezett, hogy idáig jutott volna. Az egyik folyosón összeesett. Ha jól emlékszik, a harmadik emeleten.

Megpróbálta felemelni a fejét a párnáról, de ez nagyon rossz ötlet volt. Ahogy pár milliméterre felemelte a fejét, rögtön lüktetni kezdett. Feladva minden próbálkozást visszazökkent az ágyra, és a plafont tanulmányozta.

Utált itt lenni. Régebben szerette, mert ilyenkor nyugta volt, és nem kellett elviselnie a sok, idegesítő, és bosszantó kölyköt. De most ki nem állhatta, mert ő nem volt vele. Hermione. Nagyon hiányzott neki. Átkozta azt a pillanatot, amikor belépett a halálfalók közé. Alkarjával eltakarta a szemét, mire azonnal a lány arca jelent meg az agyában. Göndör fürtjei lágyan omlottak le a vállára, és kissé szégyenlős arcán kedves mosoly ült. Belesajdult a szíve arra a gondolatra, hogy mi lenne vele, ha elveszítené. Még csak pár hónapja ismerte közelebbről, de máris beleszeretett. Mekkora egy vén szamár!

Halkan megnyikordult a gyengélkedő ajtaja. Piton elvette a kezét a szeme elől, és oda nézett. Dumbledore lépett be.

- Látom már jobban vagy, Perselus. – Halkan becsukta maga mögött az ajtót, és oda sétált az ágyához.

- Jól látod, Albus, majd kicsattanok – felelte gúnytós csöpögő hangon.

Az igazgatót nem zavarta ez a hangnem, már megszokhatta tőle. Közelebb húzott egy széket, és leült rá. Félhold alakú szemüvege mögül szemét, Pitonra emelte. A tanár lemerevedett, a tekintete, mintha olvasna a lelkében. Úgy érezte, mindent pontosan tud, azt, hogy mi történt a Foltozott üstben, hogy milyen közel kerültek egymáshoz Hermionével, és hogy milyen intenzívek az érzései a lány iránt. Mindent.

- Holnap már vége a tavaszi szünetnek, gondolod, hogy tudsz tanítani? – kérdezte, őszinte aggodalommal a hangjában.

- Hát persze, hisz már most egész jól érzem magam. Ha jól sejtem, délutánra már sétálni is tudok majd.

- Még szerencse, hogy Miss Granger magára talált – mondta aprócska mosollyal a szája szélén.

Piton teljesen ledöbbent. Hermione? Ő hozta el idáig? De hogyan? Ó mekkora egy marha! Ő egy boszorkány. Gondolatban gyorsan megrázta magát, majd gyorsan válaszolt, nehogy feltűnjön az igazgatónak, mennyire megdöbbent.

- Majd… – Megköszörülte a torkát, mert kissé rekedtes volt a hangja – Majd személyesen megköszönöm neki.

- Biztos nagyon fog örülni. Ma be fog nézni, nagyon félt téged. De ne aggódj, nincs egyedül.

Piton felvonta a szemöldökét.

- Tényleg?

- Igen. Mr. Malfoy gondját viseli. Nagyon maga alatt van.

Piton agyára lila köd szállt le, ahogy elképzelte Dracót és a lányt együtt. Feltámadt benne a vágy, hogy a föld alá tapossa a fiút, mint egy csótányt.

- Nos, megyek is – állt fel a székről az igazgató. – Nem küldik el magukat a levelek.

Oda ment az ajtóhoz, lenyomta a kilincset, de mielőtt kiment volna, visszanézett a háta fölött.

- Jut eszembe… Remélem tudod, hogy Miss Granger nemsokára tizenhét éves lesz.

Válaszra sem hagyott időt a férfinak, már ki is csusszant az ajtón, és becsukta maga mögött. Piton ledöbbenve feküdt az ágyában, és azon gondolkodott, valójában annyit tud-e, mint amennyit szükséges.

Délután három óra volt. Az ablakok tárva-nyitva, a hőség elviselhetetlen. Piton kitakarózva, meztelen felsőtesttel feküdt a gyengélkedőn. A nadrágját nem merte levenni, azt csak-csak elviseli, hogy egy diák felső nélkül látja, de azt, hogy gatya nélkül…

Ideje volt még egyszer megpróbálni. Ebéd előtt sikerült, most is biztos menni fog. Megragadta az ágy szélét, és megpróbált felülni. Karjaival húzta magát, és így sikerült felülnie. Remek. Már tud ülni. Hol a pezsgő?

Jóleső sóhaj hagyta el a torkát. A szél lágyan cirógatta kissé izzadt hátát. Lábait lelógatta az ágy széléről, de nem állt lábra. Nem akart siettetni semmit, mert tudta, ha elesik, holnap nem biztos, hogy tud órát tartani. Rákönyökölt a combjára, és lezseren előre dőlt. Szinte minden ízülete egyszerre roppant meg. Máris jobb. Halkan megnyikordult az ajtó, és ő felnézett. Hermione mogyoróbarna szemei néztek vissza rá.

A látványtól megdöbbenve állt pár pillanatig az ajtóban, majd odasietett hozzá.

- Jaj, Perselus, látom már jobban vagy! – mondta örömtől csillogó szemekkel, majd az egyik kezét izmos felkarjára tette. Piton elmosolyodott.

- Sokkal. – Megfogta a derekát, és kicsit közelebb húzta magához. Hermione elpirult, és zavartan sütötte le a szemét. Olyan szép, amikor zavarban van! – Köszönöm.

Felkapta a fejét, és értetlenül a szemébe nézett.

- Dumbledore elmondta, hogy te hoztál fel idáig. Nem kis lelki erő kellett hozzá, abban biztos vagyok. – Hüvelykujjával lágyan cirógatta az oldalát, majd mindkét karjával szorosan magához ölelte.

A lágy átkarolta a nyakát és arcát a hajába temette. Annyira jól esett neki a férfi ölelése, jobban vágyott rá, mint eddig gondolta. Piton kissé elhúzódott tőle, hogy a szemébe tudjon nézni, majd szinte azonnal lecsapott az ajkaira. Mohón falták egymást, mintha évekig nem találkoztak volna.

A professzor keze lejjebb csúszott a derekáról a csípőjére, majd még lejjebb vándorolt a combjára, amit megfogott, és egy határozott mozdulattal az ölébe emelte. Ezt a mozdulatot meg is bánta, mert vállába éles fájdalom hasított. Nem tudta elfojtani a fájdalmas nyögést.

- Te normális vagy? – szidta meg a professzort, és gyorsan úgy helyezkedett, hogy ne terhelje a súlyával sehol, mégis úgy maradjon, ahogy ő akarta. Ismerte, és ha ő azt akarta, hogy az ölében legyen, akkor ott is lesz, mindegy, milyen áron.

Piton szemei szikrát szórtak, de magában igazat adott neki. Nem normális.

Hermione lágyan megsimogatta a vállát, majd adott rá egy puszit is. A férfi elmosolyodott, és szorosan átölelte a derekát, fejét pedig a mellkasára fektette. Diákja finoman simogatni kezdte a haját, majd az arcán folytatta. Felnézett, és tekintetük összekapcsolódott.

Hermione lehajolt, és először csak egy apró puszit nyomott a szájára, majd hosszabb ideig nyomta rá. Piton megelégelte a játékot, és követelőzően birtokba vette a lágy puha ajkait, és vadul falta.

Mikor mindketten kapkodva szedték a levegőt elhúzódtak egymástól, és Hermione leült mellé. Jól tudta, hogy a férfi miért húzta fel magához, nem volt ostoba. De ő még nem akarta.

Piton a karját a dereka köré fonta, és az oldalához húzta.

- Nem is tudtam, hogy ilyen birtokló típus vagy – mondta tűnődve a lány.

- És még mi mindent nem tudsz. – Lehajolt, és egy csókot nyomott a szájára.

Hermione elmosolyodott, és lelkét hirtelen mardosó bűntudat járta át, mert eszébe jutott, mi történt tegnap este Dracóval.

Draco a szobájában ült, és a tegnap estén merengett. Nem hitte volna, hogy pont keresztapja fog segíteni neki megszerezni a lányt. Igaz, még nem volt az övé, de jó úton járt. Tegnap, miután nagy nehezen sikerült megnyugtatnia, megcsókolta. Ó, milyen jól tud csókolni! Nem is gondolta volna. Eleinte csak egy hülye fogadás következménye volt, amit elvesztett, de mostanra egészen megkedvelte őt.

Felült, és arra gondolt, mi szerepelt még a fogadásban. Felsóhajtott, és hátra simította a haját. Két hónap. Még ennyi idő állt a rendelkezésére. Felállt, és az ablakhoz sétált. Utálta magát, de büszkesége fontosabb volt neki, mint a lány. Még.

Este Madame Pomfrey visszaengedte Pitont a lakosztályába, de csak úgy, ha valaki elkíséri. Hermione kissé túl lelkesen vállalkozott a feladatra.

A férfi kinyitotta az ajtót, és belépett. Hátra nézett, mert a lány nem követte, hanem idegesen toporgott az ajtóban.

- Ugyan már. Nyugodtan gyere be – nyújtotta ki felé a kezét.

Hermione oda sétált, és a férfi nagy, meleg tenyerébe csúsztatta a kezét. Piton elindult a hálószoba felé, és húzta maga után. Hermione kissé megdöbbent, majd kihúzta a kezét, a férfi markából. A professzor hátra nézett, és felvonta a szemöldökét.

- Valami baj van? – kérdezte.

- Öhm… én csak… mondd, miért húzol a háló felé? – Micsoda ostoba kérdés! Hiszen egyértelmű volt a válasz.

- Madame Pomfrey mondta, hogy viseld gondomat – mosolyodott el a professzor. – Gondoltam, velem lehetnél még egy kicsit, hátha valami bajom lesz… na gyere – nyújtotta ki újból felé a kezét.

Habozott pár pillanatig, de úgy döntött, nem lesz belőle semmi baj, ha marad még egy kicsit, és megfogta a felé nyújtott kezet.

Besétáltak a hálószobába, ahol Hermione leült az ágyra. Nem is hitte, hogy ilyen kényelmes. Piton a szekrényben kotorászott, majd diadalittasan felmutatott egy melegítőnadrágot, és beviharzott a fürdőszobába. Hallani lehetett, hogy megnyitja a zuhanyt, majd hangosan káromkodik egyet, mert túl melegre állította a hőfokot.

A lány hanyatt dőlt az ágyon, és lehunyta a szemét. Mély levegőt vett, és az orra megtelt Piton jellegzetes, férfias illatával. Az oldalára gördült, megmarkolta a takarót, és az orrához húzta, így szagolta tovább. Az illat úgy ölelte körül, mintha maga a férfi tette volna. Szédülni kezdett, minden porcikájával érezte Pitont. Feljebb csúszott, így a fejét a párnára tudta hajtani. Itt még intenzívebben érezte. Sóhajtott egyet, majd álomba zuhant. Mély, fülledt álomba.

Valaki hozzáért az arcához. De ki? Hol van? Biztos a szobájában, de akkor ki ért hozzá? Csak képzelődik. A haja csiklandozza. De a haja nem ért le a lábáig. Egy meleg kéz rásimult a vádlijára, és lassan fölfelé haladva simogatta. A kéz a térde alá csúszott, így megtudta, hogy a két lába egymáson volt, mert a másikkal is érezte az érintést. Tehát oldalra fordulva aludt. Megemelte a lábát, így a teste hanyatt fordult.

Hirtelen minden beugrott neki. Este Pitonnál volt, vagy még mindig ott van? Elaludt az ágyában. Akkor, aki most ezt csinálja… Kinyitotta a szemeit, és tekintete találkozott Piton fekete, vágytól elhomályosult pillantásával.

FRISS

Helló minden erre tévedt olvasónak!

Sajnos mostanában nem volt sok időm írni, de úgy néz ki, hogy ma lesz friss! Kb. este 7 körül, szóval érdemes lesz benézni! ;D A merengőn is fent lesz, de ott sok idő mire elbírálják.

Perselusfan

Az álarc mögött - 10. fejezet

10. Fejezet

Váratlan fordulat

Ajkaik súrolták egymást, de mielőtt összeérhettek volna, Piton megállt, és elvigyorodott.

- Ugye nem akarunk a bujaság bűnébe esni? – suttogta hihetetlenül lágy hangon.

Hermione nem hitte el, hogy a férfi pont ilyenkor akar kiselőadást tartani az erkölcsről. Most már tudta, akarja a férfit minden porcikájával. A száján akarta érezni az ő, puha ajkait. Elhatározta, hogy most meg csókolja, senki sem tarthatja vissza, de ekkor benyitottak.

- Mr. Piton! Mr. Piton! – szaladt be az ajtón Tom lelkesen. – Itt van az a fickó, akit annyira várt!

- Köszönöm Tom – engedte el Hermione nyakát és elhúzódott tőle. – Mondja meg neki, hogy pár perc, és ott leszek.

Tom kiviharzott, és Piton felállt.

- Mindjárt jövök. Csak pár perc az egész – eresztett meg egy mosolyt Hermione felé, majd magára kapta a köpenyét, és leviharzott a fogadó részbe.

Hermione úgy ült, mint aki jéggé dermedt. Már majdnem sikerült. Majdnem megtörték a jeget, de úgy látszik, Fortunának más tervei vannak vele. Csalódottan felsóhajtott, és nyújtózott. Szinte már érezte, ahogy azok a vékony, puha ajkak durván, a szájára tapadnak.

Felállt, és körül nézett. Dohos és piszkos, mint eddig. Nem akart itt üldögélni, és várni Pitonra. Bement a fürdőbe, gyorsan átfésülte a haját, majd felfedezőútra indult.

Jó sokan szálltak meg a fogadóban ma este. A legtöbben furcsa alakok, de vannak itt egészen hétköznapi, akár muglinak is nevezhető személyek.

Vajon mi lett volna, ha Piton megcsókolja, és nem húzza tovább az időt? Akkor most még mindig egymást csókolnák? Vagy ráébredt-e a tanár, hogy óriási hibát követ el? Ezt sajnos senki sem tudta megmondani. Hermione tudta, hogy ma egy nagyot léptek előre a kapcsolatukban… igen, már lehetett kapcsolatról beszélni. Ez határozottan egy kapcsolat. De, hogy milyen, abban senki sem volt biztos. Barátságon alapul? Tiszteleten vagy talán szerelmen? Ezt talán maga Merlin sem tudta megmondani.

Az elmélkedésében egy furcsa, nyikorgó hang zavarta meg. Jobbra nézett, és tekintete találkozott egy szürke szempárral.

- Draco! – kapkodott Hermione levegő után.

- Igen, én – mosolygott a lányra a fiú. – Talán baj? – vonta fel a szemöldökét.

- Dehogy! – vágta rá még mindig a mellkasát markolászva. – Csak halálra ijesztettél.

- Nem állt szándékomban – simogatta meg a lány hátát. – Ennyire ronda vagyok? – nézett kételkedve.

- Nagyon vicces, egó bajnok – forgatta a szemeit.

- Hé, ez gonosz volt – játszotta meg a sértődöttet Draco. – Én is csinálhatok gonosz dolgot, de az nem fog tetszeni – vigyorodott el.

- Igen? Mégis mit? – kérdezte kissé kétkedve.

- Ezt! – mondta, majd belecsípett a lány oldalába.

- Áucs! Ez fáj! – Karon ütötte Dracót, és durci arcot vágott hozzá.

Malfoy felnevetett, mire Hermionéból is kitört a nevetés. Mindketten nagyon örültek, hogy találkoztak egymással. Még vagy egy órát töltöttek egymástársaságában, meglehetősen kellemes hangulatban. Beszélgettek a silány kiszolgálásról a Foltozott Üstben, az iskoláról, és a családról. Mindenről, ami eszükbe jutott. Végül Hermione kapott észbe.

- Ohh, már ennyi az idő? Nekem mennem kell – pattant fel a padról, amire idő közben lekuporodtak.

- Máris? – kérdezte kissé csalódottan Draco. – Hisz még csak most jöttünk bele.

- Tudom, tudom – mentegetőzött a lány. – De még bőven lesz időnk beszélgetni a suliban, igaz?

- Igaz – vallotta be Malfoy. – Akkor a suliban?

- A suliban – mosolygott a fiúra, majd elviharzott a szobája felé.

Mikor oda ért, Piton már javában elmerült az egyik könyvében. Hermionéra mintha hideg vizet öntöttek volna. Ennyi? Azok után, hogy majdnem megcsókolta ennyire érdeklődik utána? Ennyire érdekli, hogy amíg ő lent tárgyalt, addig ő elment, és nem várta itt? Hát szép!

Hermione kissé durcásan becsukta maga mögött az ajtót, mire Piton felnézett.

- Áh, Hermione – tette le a könyvet az asztalra. – Már azt hittem, hazamentél, és engem itt hagytál.

- Csak szívtam egy kis friss levegőt – mondta könnyedén a lány.

- Remek. Nos, akkor szedd össze a holmidat – állt fel a székéből, és letette a könyvét, a többi tetejére.

- Hazamegyünk? – kérdezte szemöldök ráncolva a lány.

- Igen. – Betette a könyveit egy zacskóba, és bűbájjal összezsugorította. – Hisz ez a Foltozott Üst. De, ha itt szeretnél maradni, akkor maradj csak…

- Nem – vágta rá a lány. – Csak annyira megszoktam ezt a… környezetet – mosolygott kissé szégyenlősen a tanárra.

- Értem.

- Akkor, megyek pakolni – mondta, és máris hozzá látott.

Tíz perc múlva mindketten ott álltak útra készen. Leadták a szobakulcsot, kissé rendbe szedték az amúgy is romos utat, és Piton zsebében végre ott lapult, amiért jöttek.

A férfi Hermione kezéért nyúlt. A lány nem húzta el, sőt, szinte lelkesen markolt bele a professzoréba. Piton elmosolyodott, és körbe fordult.

A Roxfort udvarán harmatos volt a fű. Egy éles csattanást követően két alak tűnt fel kézen fogva. Egymásra néztek, elmosolyodtak, és elindultak a kastély felé, de nem engedték el egymás kezét.

A kastély egyik tornyában, egy hosszú szakállú, horgas orrú, szemüveges varázsló nézte őket, és mosolygott hosszú szakálla alatt.

- Szereted a kviddicset? – kérdezte a lány váratlanul.

- Isten ments! – vágta rá azonnal a tanár. – Elég bugyuta sportnak tartom… ezért megyek ki csak akkor, ha a Mardekár is játszik.

Hermione elmosolyodott.

- Akkor egyezik a véleményünk.

Piton is elmosolyodott.

- Milyen sportokat szeretsz? – kérdezte Perselus a lánytól.

- Szeretem a műkorcsolyát, a snookert, és természetesen a teniszt – sorolta lelkesen. Eddig senkit sem érdekelt ez a téma.

- Csupa mugli sport – simogatta meg hüvelykujjával Hermione kézfejét.

- Bizony. A varázsló sportok mind durvák. Igaz, néha a műkori és a tenisz is eléggé kiborító, de még mindig jobb, mint a sárkánylovaglás.

Elértek a bejárati kapuhoz, és ott megálltak. Nem akartak kéz a kézben bemenni, de nem volt olyan könnyű elengedni egymást.

- Hogyan tovább? – kérdezte Hermione. – Ha meglátják, hogy együtt megyünk be, gyanút fognak.

Piton varázslattal letapogatta, hogy van-e bent valaki. Nem volt senki.

- Már ezt is kiterveltem – vigyorodott el a tanár.

- Oh, a Mardekárosok mindent előre megterveznek? – kérdezte kissé pajkosan a lány.

- Csak az esetek nagy többségét – válaszolt. – Szóval. Bemegyünk, és mivel most ebédidő van, bemész és megebédelsz. A reggeliről találj ki valamilyen rosszullétes szöveget. Miattam nem kell törnöd a fejed, nem szoktam szünetekben a többiekkel reggelizni. – Elengedte Hermione kezét. – Miután megebédeltél, lesz egy kis szabadidőd, de négykor gyere le a pincébe. Van egy kutatás, amihez jól jönne egy segítő kéz.

Hermione elmosolyodott, és kinyitotta a tölgyfaajtót.

- Számíthatsz rám – simította meg a férfi karját, és bement az előcsarnokba.

Piton is belépett mögötte, és nézte, ahogy a lány eltűnik az ebédlő ajtaja mögött.

Hermione a középen lévő asztal felé ment, ahol Harry is ült. Egymásra mosolyogtak, és leült mellé.

- Hé, Mio, merre voltál reggel? – kérdezte Harry, kikerülve mindenféle köszönési formát.

- Én… nem éreztem jól magam, mert… fájt a hasam – döntött végül a betegségéről.

- Oh… mitől? Ettél valami rosszat, vagy talán valami vírus? – kérdezte aggodalmasan a fiú.

- Nem, nem – rázta meg a fejét. – Tudod, Harry, ez női ügy. – Szedett magának a tányérjára egy kis krumplit, és karfiolt, majd magában mosolyogva remek ötletén, hogy női bajokkal huzakodott elő, enni kezdett.

- Ohh… – Harry csak ennyit tudott kinyögni. Tudta, jobb ezt nem firtatni.

Harry és Hermione gyorsan megebédeltek, és mikor elindultak a klubhelység fele, Piton belépett az étkezőbe. Egy pillanatra összenézett a lány és a tanár, és már mentek is tovább, ki-ki a saját dolgára.

Harry meg mert volna esküdni az életére is, hogy Piton egy másodpercre elmosolyodott. Nem tudta mi folyik itt, de ki fogja deríteni, az biztos.

A délután nagy részét beszélgetéssel, és házi dolgozatok írásával töltötték.

- Hermione! Én akkor is azt mondom, hogy mára fejezzük be. Teljesen ki van készülve az agyam! – hisztizett a fiú, aki már órákkal ezelőtt abba hagyta volna, de Hermione nem engedte.

- De Harry, még maradt három dolgozat! És az egyik gyógynövénytan. Tudod te is, hogy azt a legnehezebb megírni, mert kevés könyvben van benne a megfelelő válasz – érvelt a folytatás mellett Hermione.

- Nem érdekel, kész, ennyi, befejeztem! – dobta le a pennát az asztalra, és karba tette a kezét, mint egy durcás kisgyerek.

Hermione nem állta meg mosolygás nélkül.

- Rendben, akkor mára ennyi – csukta össze a tankönyveit, és az órára pillantott. – Oh, máris négy óra? Hogy repül az idő. Én most megyek… könyvtárba.

- Miért kell pontban négykor könyvtárba menned? – kérdezte még mindig kissé durcásan a fiú.

- Mert… meg kell etetni a narglikat – állt fel az asztaltól, és mit sem törődve Harry értetlen arcával, elindult a pince felé.

- Ha Ginny is ilyen hülye lesz azokon a napokon, felkötöm magam – mondta Harry, és felment a hálókörletébe.

Hermione szinte rohant a pince felé, de az iroda ajtaja előtt pár méterrel megállt, nem akart kifulladva érkezni. Pár pillanatig állt, kifújta magát, majd lassan oda sétált az ajtóhoz, és bekopogott. Piton szinte azonnal kinyitotta, és rámosolygott.

- Pontosan, mint mindig – állt félre az ajtóból, és Hermione belépett rajta.

- Ma mivel fogunk foglalkozni, professzor? – kérdezte miközben körbe nézett, hátha van egy árulkodó jel.

- Főleg elmélettel – felelt halkan, majd a kanapéra tessékelte a lányt. – Főleg a RAVASZ vizsgán előforduló főzeteket fogjuk tanulmányozni – ült ő is le, Hermione mellé.

- Rendben. Mivel kezdünk? – kérdezte élénken, tudásra szomjazva a lány.

Piton kuncogott halkan, majd elő vett egy vastag, kopott borítójú könyvet.

- Harmincnegyedik oldal.

Hermione oda lapozott és kissé megdöbbenten olvasta.

- Amortentia? – kérdezte kissé hitetlenkedve.

- Pontosan – mondta Piton, és magában vigyorgott. – Miután visszaértünk azonnal el kezdtem főzni. De először mondd el, mik a jellemzői – vette ki a lány kezéből a könyvet.

- Legfőbb jellemzője, hogy gyöngyházszínű, mikor elkészül. Főzés közben mindig változik a színe. Ha jó lett a főzet, akkor a gőz spirál alakban száll fel, de ha elrontják, akkor csak egyenesen száll felfelé. Aki nem ismeri ezt a tulajdonságát, az könnyen megmérgezheti azt, akinek beadja – darálta, mintha olvasta volna. – Mindenki olyan illatúnak érzi, amihez vonzódik – folytatta kissé elpirulva.

Piton elővett a zsebéből egy kis fiolát, amiben a főzet volt. Kivette belőle a dugót, Hermione kezébe nyomta, és az orrához emelte a kezét.

- Mondd, te milyennek érzed?

A lány még jobban elpirult, de mély levegőt vett a bájital gőzét beszívva.

- Friss pergamen – mondta csukott szemmel. – édes csokoládé és… arcszesz.

Kinyitotta a szemeit, és a tanár tekintetével találta magát szembe. Bátortalanul elmosolyodott, és visszaadta a tanárnak a fiolát.

- És te milyennek érzed? – kérdezte bujkáló kíváncsisággal.

Piton elmosolyodott, és az orrához emelte a fiolát.

- Én csak egy illatot érzek. – Bedugaszolta a fiolát, az asztalra tette és közelebb húzódott a lányhoz.

- Milyen illatot? – húzódott ő is közelebb a professzorhoz, és a lábuk egymásnak simult.

Piton végig simított Hermione nyakán, a kulcscsontjától, az álláig, majd az arcára simította tenyerét. Mélyen a lány szemébe nézett, és halkan suttogta:

- Eper.

Hermione elveszett a férfi szemében, és férfias illatában. Forgott körülötte az egész világ, majd később már nem forgott, mert megszűnt számára létezni.

Piton, a másik kezét a lány hajába fúrta, és az ajkait a szájára tapasztotta.

Sokkal lágyabb volt, mint amilyennek képzelte. Eper illatú szájfénye szinte megrészegítette. Finoman ízlelgette a lágy ajkakat.

Hermione majdnem elájult, annyira élvezte. Egy halk, elégedett nyögés hagyta el a torkát, hisz már olyan rég várt erre a pillanatra. Karjait a férfi mellkasára fektette, majd a nyaka köré fonta. Minél többet akart a férfiból, és minél közelebb akarta magához érezni. Kissé szétnyitotta az ajkait, hogy teret engedjen a férfi nyelvének is.

Piton észrevette, és ő is így cselekedett, hogy belülről is megízlelje a számára oly kedves szájat, de valami félbe szakította őket. Piton úgy húzódott el a lánytól, mint akit megrázott az áram.

Hermione értetlen szemeket meresztett rá.

- Én… sajnálom, de most mennem kell.

A lány olyan képet vágott, mint akit gyomorszájon vágtak.

Piton elhúzta a kezeit Hermionéról, majd jobb kezével a bal alkarját kezdte el masszírozni, mire a lány mindent megértett. Voldemort szólította.

- Menj csak – csúsztatta kezét a férfi térdére, és megsimogatta azt.

Piton hálásan mosolygott, majd megígérte, hogy hamarosan visszajön, és folytatják. Hermione csöndben kilépett, és felsétált az üres folyosókon egészen a bagolyházig, ahonnan a férfi távolodó alakját nézte.

Hermione nem aludt túl sokat, aggódott a férfiért. Amikor elaludt csak Piton arcát látta, ahogy Voldemort kínozza. Hajnalban feladta a próbálkozást, és inkább a tankönyvek mellett tette le a voksát. Ezzel sikeresen elterelte a figyelmét, és tudott aludni pár órát nyugodtan.

Délelőtt, a reggeli után, sétálni indult. Kiment az udvarra, lesétált a tó partjára, hátha ott kevesebbet gondol a férfire. De csak több emlékkép ugrott be róla. A keze, ahogy az övére simul, az ajkai, ahogy csókolják, ízlelik az ő száját. Nem tudta kiverni a fejéből sehogy sem. Még egy dolog szöget ütött a fejében. Mi lett volna, ha nem izzik fel a jegy? Mit tettek volna még? És egyáltalán ez, amit tesznek, nem rúg fel minden szabályt?

Jól tudta a választ. Legalább tíz ponton megsértették a házirendet. Nem tudta, mi tévő legyen. Az egyik oldalon ott állt a józan esze, vele szemben, pedig az érzései. Melyikre hallgasson? Mi a legjobb megoldás?

Sokáig töprengett ezen. Csak arra eszmélt fel, hogy a nap már magasan jár. Valószínűleg délután egy óra körül járhatott az idő. Hermione felállt, eligazgatta a ruháját, ami ezúttal is egy tavaszi kis ruhácska volt, és megfordult, hogy bemenjen a kastélyba, ám beleütközött egy mellkasba.

Ismerős illat csapta meg, de nem az, amire annyira vágyott. Felnézett, és Draco szürke szemeivel találta magát szembe.

- Hé, Mio! – fogta meg a lány karjait. – Óvatosan.

- Bocs… nem számítottam, hogy pont a Mardekárosok igazgyöngye fog itt állni, egy lépéssel mögöttem – felelte gúnyos vigyorra húzva a száját, majd elhúzódott Malfoy kezei közül.

- Ha-ha. Nagyon vicces, Granger. – Két ujja közé fogta a lány orrát, és finoman megtekerte, mire mindketten halkan elnevették magukat.

- Hova mész? – kérdezte a lány, miközben hátra dobta a válla fölött a haját.

- Edzeni – felelte mosolyogva a fiú.

- Edzeni? Hisz nincs nálad a seprűd, és be sem vagy öltözve – mondta kissé értetlenül Hermione.

- Azért, mert a Mardekár egy külön tárolóban tartja a seprűket, és mindenkinek az öltözőszekrényében van a ruha, de ez titok. – Az ujját a lány szájára tette, és kedvesen rámosolygott.

Hermione is elmosolyodott.

- Hallgatok róla, mint a sír.

- Nincs kedved velem jönni? – kérdezte, miközben elvette az ujját a szájáról.

- Nekem? Hisz én Griffendéles vagyok, nem félsz, hogy elárulom a taktikátokat? – kérdezte vigyorogva a lány.

- Ha a seprűket nem mondod el, akkor a stratégiát sem fogod… amúgy sem konyítasz túl sokat a kviddicshez – borzolta meg a lány haját, mire az durci képet vágott.

- Utálom, ha igazad van.

Draco felnevetett, majd Hermione társaságában lement a pályára, edzeni.

Mikor kirepült először tényleg az edzésre koncentrált, de a végén már csak a lányt szerette volna szórakoztatni, ami, a lány mosolyából ítélve, sikerült.

Edzés után lement a pályára, ahova a lány is leszaladt, és őrült pom-pom lányt alakítva, ujjongva ugrált párat. Sajnos az egyik ugrását elszámította, mert egyenesen Draco elé érkezett, megcsúszott, egy nedves fűcsomón. Malfoy eldobta a seprűt, és karjait a lány dereka köré fonta, hogy megmentse az eséstől.

Hermione belekapaszkodott a széles vállakba, és felnézett megmentője szürke íriszébe.

- Jobban kéne vigyáznod – dorgálta meg a fiú mindenféle indulattól mentes hangon.

Hermione nyelt egyet.

- Majd legközelebb… jobban vigyázok – engedett meg magának egy bátortalan mosolyt.

Draco nem tudta levenni a szemét a cseresznyeszín ajkakról. Hermione pontosan tudta, mire készül, de nem próbálta megelőzni a bajt. A fiú a lány hajába túrt, és olyan közel húzta magához, hogy már majdnem összeért az ajkuk.