Az álarc mögött - 11. fejezet

Taraaaaam! Itt, a 11. fejezet. Remélem, elnyeri a tetszéseteket, és azt is, hogy eziránt egy kicsit több lelkesedést mutattok (itt a kommentekre és a tetszett/nem tetszett pipákra gondolok).

Perselusfan

11. Fejezet

Hermione kissé ijedten pislogott Dracóra, aki még mindig szorosan tartotta a derekát. Tudta, hogy a fiú meg akarja csókolni, de ami még furcsább, ő nem tudta, hogy akarja-e. Hisz Pitonnal csókolózott már! Azonnal el kéne húzódnia! De miért nem teszi?

Draco arca vészesen közeledett. Valamit tennie kell, különben két pasit fog bolondítani egyszerre. Nem akar szajha lenni!

- Kösz, hogy elkaptál – mosolygott a fiúra, aki már csak centikre volt a lánytól.

- Szívesen – válaszolt kissé rekedten, majd megnyalta kiszáradt ajkait, és elengedte a lány derekát.

A nap további részét végigbeszélgették, de a majdnem csók egyszer sem került szóba. Hermione ezért nagyon hálás volt.

Másnap, amikor ébresztette a bűbáj, Hermione nem akart felkelni. Tudta, hogy a tanár még nem ért vissza, hisz csak tegnap előtt ment el. Vagy mégis?

Gyorsan kitörölte az agyából ezt a két halk, de reményteljes szavacskát.

Az oldalára fordult, és az álláig felhúzta a takarót. Bizonytalan volt. Nem tudta, mit tegyen. Nyilván való volt, mit érez Piton iránt, de Dracóval kapcsolatban nem tudta, mi tévő legyen. Nagyon jól elvoltak, azóta a beszélgetés óta. Barátok lettek. De tegnap világossá vált számára, hogy a fiú többet érez iránta. Azt nem tudta, milyen intenzív ez az érzelem.

Ha lenne egy kis esze, hagyná, hogy Dracóval tovább menjenek a dolgok, és Pitonnal tisztáznia kellene, hogy nem működik ez a tanár-diák kapcsolat. De a szíve nem ezt súgta. Mire hallgasson? Az eszére vagy a szívére?

Délután rászánta magát, hogy lemenjen, és magába tömjön valamit. A hűvös, üres folyosón lépkedve elmerült a gondolataiban, aminek főszereplője, két hódítója volt. Befordult az egyik sarkon, és nem hitt a szemének. Egy férfi feküdt a padlón. Oda rohant hozzá, és felismerte a tipikus fekete hajáról, a férfias, mégis gyengéd kezéről, és fekete talárjáról. Piton feküdt a padlón.

Hermione oda ért mellé, térdre ereszkedett, és a hátára fordította a tanárt. Piton arca gyűrött volt a sok kínzás nyomán, és a talárja, ahol fel volt hasadva, átázott a vértől. Kétség sem férhet hozzá, hogy Voldemort megkínozta. Miután belenézett a tanár szenvedő szemeibe, úgy érezte, tudata kikapcsolt és csak távolról szemléli az eseményeket.

Felsegítette és támogatta egészen a gyengélkedőig, de végig úgy érezte, mintha egy robot lenne. Segített Madame Pomfreynek levenni a férfi talárját, előkészíteni a bájitalokat, amik enyhítik a férfi fájdalmait, de mintha fel sem fogta volna az egészet. Nem érzett semmit, csak ürességet.

Amíg Madame Pomfrey rákente a főzetet a sebekre, Hermione fogta a férfi kezét. Pitonnak iszonyatos fájdalmai voltak, hálás volt a lánynak, hogy végig ott volt vele.

Késő este Piton elaludt egy másik bájital segítségével, de Hermione nem akart elmenni az ágyától.

- Kérem, had maradjak, csak ma este – kérlelte a javasasszonyt.

- Nem, kisasszony, jelenleg egyedül kell lennie a professzornak, nyugalomra van szüksége. – Beszéd közben kiterelte a lányt a gyengélkedőből, és becsukta az orra előtt az ajtót.

Hermione pár másodpercig meredt a csukott ajtóra, majd sírva fakadt.

Már hajnali egyre járt, a hold erős fénye bevilágította a kastély sötét folyosóit. Draco Malfoy lépkedett lefelé a lépcsőn. Hajából csöpögött a víz, csak egy melegítőnadrág volt rajta, így a hold jól megvilágította tökéletesen kidolgozott felsőtestét.

A prefektusok fürdőjét használta már elsős kora óta. Imádta a habfürdők illatát. Ma este a kedvencét használta. Epreset. Ez volt a kedvenc gyümölcse, és az sem volt hátrány, hogy a lánynak is ilyen illata volt. Hermione. Egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből a lányt. Eddig, amikor a közelében volt, mindig haraggal, undorral vagy megvetéssel nézett rá. De most? Most mosolyog, viccelődik és nevetgél mellette. Az ő kacaja az egyik legszebb dolog az életében.

Beletúrt a hajába és felsóhajtott. Nem tudta miért, de a lány nem érezte ezt a vonzalmat iránta. Pedig ő mindent megtett. Összebarátkozott vele, megosztották egymással a titkaikat, meg meri kockáztatni, hogy legjobb barátok lettek. Akkor miért nem? Az apja mindig azt mondta, hogy egy lány szívéhez a legrövidebb út a barátság.

Megtorpant az egyik sarkon, mert egy hangra lett figyelmes. Egy lányé. Aki sír. Szaporán tovább lépkedett, és befordult a sarkon, ahol megpillantotta a magába roskadt Hermiónét. Arcát a kezébe temetve ült az egyik ablak párkányán és zokogott. Draco első gondolata az volt, hogy megöli azt, aki így megbántotta a lányt. Aztán az is bevillant neki, hogy pont ő tette ezt vele. Ha igaz, akkor minimum egy seggberúgást érdemel, vagy kettőt de az biztos.

Kissé tartva a lány reakciójától, de oda ment hozzá, és megköszörülte a torkát. A lány ijedten kapta fel a fejét.

- Hermione – még egy lépést közeledett, amitől csak egy centire csökkent a távolság. – Mi a baj?

Kezével megfogta a lány kicsi, reszketeg ujjait. Pár pillanatig nem szólt semmit, majd hirtelen Hermione a fiú karjaiba vetette magát. Átölelte a derekát, arcát a vállába fúrta és tovább sírt. Draco először meglepetten pislogott le rá, de gyorsan kapcsolt és lágyan cirógatni kezdte a zokogó lány haját és hátát.

Piton arra ébredt, hogy a nap a szemébe süt. Panaszosan felnyögött, és az oldalára fordult. Ránézett az éjjeliszekrényen levő órára, ami reggel tízet mutatott. Legalább kialudta magát. Tegnap mi is történt? Nem emlékezett pontosan. Addig sajnos tisztán emlékezett, hogy Voldemort megkínozta. Túlságosan tisztán. Miután végzett vele kitámolygott az ajtón, és visszahoppanált a Roxforti birtokra. Ilyenkor mindig átkozza magában Dumbledore-t, hogy miért tett hoppanálásgátlót a kastélyra. Nagy nehezen átvonszolta magát a kerten, és bejutott a kastélyba. De arra nem emlékezett, hogy idáig jutott volna. Az egyik folyosón összeesett. Ha jól emlékszik, a harmadik emeleten.

Megpróbálta felemelni a fejét a párnáról, de ez nagyon rossz ötlet volt. Ahogy pár milliméterre felemelte a fejét, rögtön lüktetni kezdett. Feladva minden próbálkozást visszazökkent az ágyra, és a plafont tanulmányozta.

Utált itt lenni. Régebben szerette, mert ilyenkor nyugta volt, és nem kellett elviselnie a sok, idegesítő, és bosszantó kölyköt. De most ki nem állhatta, mert ő nem volt vele. Hermione. Nagyon hiányzott neki. Átkozta azt a pillanatot, amikor belépett a halálfalók közé. Alkarjával eltakarta a szemét, mire azonnal a lány arca jelent meg az agyában. Göndör fürtjei lágyan omlottak le a vállára, és kissé szégyenlős arcán kedves mosoly ült. Belesajdult a szíve arra a gondolatra, hogy mi lenne vele, ha elveszítené. Még csak pár hónapja ismerte közelebbről, de máris beleszeretett. Mekkora egy vén szamár!

Halkan megnyikordult a gyengélkedő ajtaja. Piton elvette a kezét a szeme elől, és oda nézett. Dumbledore lépett be.

- Látom már jobban vagy, Perselus. – Halkan becsukta maga mögött az ajtót, és oda sétált az ágyához.

- Jól látod, Albus, majd kicsattanok – felelte gúnytós csöpögő hangon.

Az igazgatót nem zavarta ez a hangnem, már megszokhatta tőle. Közelebb húzott egy széket, és leült rá. Félhold alakú szemüvege mögül szemét, Pitonra emelte. A tanár lemerevedett, a tekintete, mintha olvasna a lelkében. Úgy érezte, mindent pontosan tud, azt, hogy mi történt a Foltozott üstben, hogy milyen közel kerültek egymáshoz Hermionével, és hogy milyen intenzívek az érzései a lány iránt. Mindent.

- Holnap már vége a tavaszi szünetnek, gondolod, hogy tudsz tanítani? – kérdezte, őszinte aggodalommal a hangjában.

- Hát persze, hisz már most egész jól érzem magam. Ha jól sejtem, délutánra már sétálni is tudok majd.

- Még szerencse, hogy Miss Granger magára talált – mondta aprócska mosollyal a szája szélén.

Piton teljesen ledöbbent. Hermione? Ő hozta el idáig? De hogyan? Ó mekkora egy marha! Ő egy boszorkány. Gondolatban gyorsan megrázta magát, majd gyorsan válaszolt, nehogy feltűnjön az igazgatónak, mennyire megdöbbent.

- Majd… – Megköszörülte a torkát, mert kissé rekedtes volt a hangja – Majd személyesen megköszönöm neki.

- Biztos nagyon fog örülni. Ma be fog nézni, nagyon félt téged. De ne aggódj, nincs egyedül.

Piton felvonta a szemöldökét.

- Tényleg?

- Igen. Mr. Malfoy gondját viseli. Nagyon maga alatt van.

Piton agyára lila köd szállt le, ahogy elképzelte Dracót és a lányt együtt. Feltámadt benne a vágy, hogy a föld alá tapossa a fiút, mint egy csótányt.

- Nos, megyek is – állt fel a székről az igazgató. – Nem küldik el magukat a levelek.

Oda ment az ajtóhoz, lenyomta a kilincset, de mielőtt kiment volna, visszanézett a háta fölött.

- Jut eszembe… Remélem tudod, hogy Miss Granger nemsokára tizenhét éves lesz.

Válaszra sem hagyott időt a férfinak, már ki is csusszant az ajtón, és becsukta maga mögött. Piton ledöbbenve feküdt az ágyában, és azon gondolkodott, valójában annyit tud-e, mint amennyit szükséges.

Délután három óra volt. Az ablakok tárva-nyitva, a hőség elviselhetetlen. Piton kitakarózva, meztelen felsőtesttel feküdt a gyengélkedőn. A nadrágját nem merte levenni, azt csak-csak elviseli, hogy egy diák felső nélkül látja, de azt, hogy gatya nélkül…

Ideje volt még egyszer megpróbálni. Ebéd előtt sikerült, most is biztos menni fog. Megragadta az ágy szélét, és megpróbált felülni. Karjaival húzta magát, és így sikerült felülnie. Remek. Már tud ülni. Hol a pezsgő?

Jóleső sóhaj hagyta el a torkát. A szél lágyan cirógatta kissé izzadt hátát. Lábait lelógatta az ágy széléről, de nem állt lábra. Nem akart siettetni semmit, mert tudta, ha elesik, holnap nem biztos, hogy tud órát tartani. Rákönyökölt a combjára, és lezseren előre dőlt. Szinte minden ízülete egyszerre roppant meg. Máris jobb. Halkan megnyikordult az ajtó, és ő felnézett. Hermione mogyoróbarna szemei néztek vissza rá.

A látványtól megdöbbenve állt pár pillanatig az ajtóban, majd odasietett hozzá.

- Jaj, Perselus, látom már jobban vagy! – mondta örömtől csillogó szemekkel, majd az egyik kezét izmos felkarjára tette. Piton elmosolyodott.

- Sokkal. – Megfogta a derekát, és kicsit közelebb húzta magához. Hermione elpirult, és zavartan sütötte le a szemét. Olyan szép, amikor zavarban van! – Köszönöm.

Felkapta a fejét, és értetlenül a szemébe nézett.

- Dumbledore elmondta, hogy te hoztál fel idáig. Nem kis lelki erő kellett hozzá, abban biztos vagyok. – Hüvelykujjával lágyan cirógatta az oldalát, majd mindkét karjával szorosan magához ölelte.

A lágy átkarolta a nyakát és arcát a hajába temette. Annyira jól esett neki a férfi ölelése, jobban vágyott rá, mint eddig gondolta. Piton kissé elhúzódott tőle, hogy a szemébe tudjon nézni, majd szinte azonnal lecsapott az ajkaira. Mohón falták egymást, mintha évekig nem találkoztak volna.

A professzor keze lejjebb csúszott a derekáról a csípőjére, majd még lejjebb vándorolt a combjára, amit megfogott, és egy határozott mozdulattal az ölébe emelte. Ezt a mozdulatot meg is bánta, mert vállába éles fájdalom hasított. Nem tudta elfojtani a fájdalmas nyögést.

- Te normális vagy? – szidta meg a professzort, és gyorsan úgy helyezkedett, hogy ne terhelje a súlyával sehol, mégis úgy maradjon, ahogy ő akarta. Ismerte, és ha ő azt akarta, hogy az ölében legyen, akkor ott is lesz, mindegy, milyen áron.

Piton szemei szikrát szórtak, de magában igazat adott neki. Nem normális.

Hermione lágyan megsimogatta a vállát, majd adott rá egy puszit is. A férfi elmosolyodott, és szorosan átölelte a derekát, fejét pedig a mellkasára fektette. Diákja finoman simogatni kezdte a haját, majd az arcán folytatta. Felnézett, és tekintetük összekapcsolódott.

Hermione lehajolt, és először csak egy apró puszit nyomott a szájára, majd hosszabb ideig nyomta rá. Piton megelégelte a játékot, és követelőzően birtokba vette a lágy puha ajkait, és vadul falta.

Mikor mindketten kapkodva szedték a levegőt elhúzódtak egymástól, és Hermione leült mellé. Jól tudta, hogy a férfi miért húzta fel magához, nem volt ostoba. De ő még nem akarta.

Piton a karját a dereka köré fonta, és az oldalához húzta.

- Nem is tudtam, hogy ilyen birtokló típus vagy – mondta tűnődve a lány.

- És még mi mindent nem tudsz. – Lehajolt, és egy csókot nyomott a szájára.

Hermione elmosolyodott, és lelkét hirtelen mardosó bűntudat járta át, mert eszébe jutott, mi történt tegnap este Dracóval.

Draco a szobájában ült, és a tegnap estén merengett. Nem hitte volna, hogy pont keresztapja fog segíteni neki megszerezni a lányt. Igaz, még nem volt az övé, de jó úton járt. Tegnap, miután nagy nehezen sikerült megnyugtatnia, megcsókolta. Ó, milyen jól tud csókolni! Nem is gondolta volna. Eleinte csak egy hülye fogadás következménye volt, amit elvesztett, de mostanra egészen megkedvelte őt.

Felült, és arra gondolt, mi szerepelt még a fogadásban. Felsóhajtott, és hátra simította a haját. Két hónap. Még ennyi idő állt a rendelkezésére. Felállt, és az ablakhoz sétált. Utálta magát, de büszkesége fontosabb volt neki, mint a lány. Még.

Este Madame Pomfrey visszaengedte Pitont a lakosztályába, de csak úgy, ha valaki elkíséri. Hermione kissé túl lelkesen vállalkozott a feladatra.

A férfi kinyitotta az ajtót, és belépett. Hátra nézett, mert a lány nem követte, hanem idegesen toporgott az ajtóban.

- Ugyan már. Nyugodtan gyere be – nyújtotta ki felé a kezét.

Hermione oda sétált, és a férfi nagy, meleg tenyerébe csúsztatta a kezét. Piton elindult a hálószoba felé, és húzta maga után. Hermione kissé megdöbbent, majd kihúzta a kezét, a férfi markából. A professzor hátra nézett, és felvonta a szemöldökét.

- Valami baj van? – kérdezte.

- Öhm… én csak… mondd, miért húzol a háló felé? – Micsoda ostoba kérdés! Hiszen egyértelmű volt a válasz.

- Madame Pomfrey mondta, hogy viseld gondomat – mosolyodott el a professzor. – Gondoltam, velem lehetnél még egy kicsit, hátha valami bajom lesz… na gyere – nyújtotta ki újból felé a kezét.

Habozott pár pillanatig, de úgy döntött, nem lesz belőle semmi baj, ha marad még egy kicsit, és megfogta a felé nyújtott kezet.

Besétáltak a hálószobába, ahol Hermione leült az ágyra. Nem is hitte, hogy ilyen kényelmes. Piton a szekrényben kotorászott, majd diadalittasan felmutatott egy melegítőnadrágot, és beviharzott a fürdőszobába. Hallani lehetett, hogy megnyitja a zuhanyt, majd hangosan káromkodik egyet, mert túl melegre állította a hőfokot.

A lány hanyatt dőlt az ágyon, és lehunyta a szemét. Mély levegőt vett, és az orra megtelt Piton jellegzetes, férfias illatával. Az oldalára gördült, megmarkolta a takarót, és az orrához húzta, így szagolta tovább. Az illat úgy ölelte körül, mintha maga a férfi tette volna. Szédülni kezdett, minden porcikájával érezte Pitont. Feljebb csúszott, így a fejét a párnára tudta hajtani. Itt még intenzívebben érezte. Sóhajtott egyet, majd álomba zuhant. Mély, fülledt álomba.

Valaki hozzáért az arcához. De ki? Hol van? Biztos a szobájában, de akkor ki ért hozzá? Csak képzelődik. A haja csiklandozza. De a haja nem ért le a lábáig. Egy meleg kéz rásimult a vádlijára, és lassan fölfelé haladva simogatta. A kéz a térde alá csúszott, így megtudta, hogy a két lába egymáson volt, mert a másikkal is érezte az érintést. Tehát oldalra fordulva aludt. Megemelte a lábát, így a teste hanyatt fordult.

Hirtelen minden beugrott neki. Este Pitonnál volt, vagy még mindig ott van? Elaludt az ágyában. Akkor, aki most ezt csinálja… Kinyitotta a szemeit, és tekintete találkozott Piton fekete, vágytól elhomályosult pillantásával.

FRISS

Helló minden erre tévedt olvasónak!

Sajnos mostanában nem volt sok időm írni, de úgy néz ki, hogy ma lesz friss! Kb. este 7 körül, szóval érdemes lesz benézni! ;D A merengőn is fent lesz, de ott sok idő mire elbírálják.

Perselusfan

Az álarc mögött - 10. fejezet

10. Fejezet

Váratlan fordulat

Ajkaik súrolták egymást, de mielőtt összeérhettek volna, Piton megállt, és elvigyorodott.

- Ugye nem akarunk a bujaság bűnébe esni? – suttogta hihetetlenül lágy hangon.

Hermione nem hitte el, hogy a férfi pont ilyenkor akar kiselőadást tartani az erkölcsről. Most már tudta, akarja a férfit minden porcikájával. A száján akarta érezni az ő, puha ajkait. Elhatározta, hogy most meg csókolja, senki sem tarthatja vissza, de ekkor benyitottak.

- Mr. Piton! Mr. Piton! – szaladt be az ajtón Tom lelkesen. – Itt van az a fickó, akit annyira várt!

- Köszönöm Tom – engedte el Hermione nyakát és elhúzódott tőle. – Mondja meg neki, hogy pár perc, és ott leszek.

Tom kiviharzott, és Piton felállt.

- Mindjárt jövök. Csak pár perc az egész – eresztett meg egy mosolyt Hermione felé, majd magára kapta a köpenyét, és leviharzott a fogadó részbe.

Hermione úgy ült, mint aki jéggé dermedt. Már majdnem sikerült. Majdnem megtörték a jeget, de úgy látszik, Fortunának más tervei vannak vele. Csalódottan felsóhajtott, és nyújtózott. Szinte már érezte, ahogy azok a vékony, puha ajkak durván, a szájára tapadnak.

Felállt, és körül nézett. Dohos és piszkos, mint eddig. Nem akart itt üldögélni, és várni Pitonra. Bement a fürdőbe, gyorsan átfésülte a haját, majd felfedezőútra indult.

Jó sokan szálltak meg a fogadóban ma este. A legtöbben furcsa alakok, de vannak itt egészen hétköznapi, akár muglinak is nevezhető személyek.

Vajon mi lett volna, ha Piton megcsókolja, és nem húzza tovább az időt? Akkor most még mindig egymást csókolnák? Vagy ráébredt-e a tanár, hogy óriási hibát követ el? Ezt sajnos senki sem tudta megmondani. Hermione tudta, hogy ma egy nagyot léptek előre a kapcsolatukban… igen, már lehetett kapcsolatról beszélni. Ez határozottan egy kapcsolat. De, hogy milyen, abban senki sem volt biztos. Barátságon alapul? Tiszteleten vagy talán szerelmen? Ezt talán maga Merlin sem tudta megmondani.

Az elmélkedésében egy furcsa, nyikorgó hang zavarta meg. Jobbra nézett, és tekintete találkozott egy szürke szempárral.

- Draco! – kapkodott Hermione levegő után.

- Igen, én – mosolygott a lányra a fiú. – Talán baj? – vonta fel a szemöldökét.

- Dehogy! – vágta rá még mindig a mellkasát markolászva. – Csak halálra ijesztettél.

- Nem állt szándékomban – simogatta meg a lány hátát. – Ennyire ronda vagyok? – nézett kételkedve.

- Nagyon vicces, egó bajnok – forgatta a szemeit.

- Hé, ez gonosz volt – játszotta meg a sértődöttet Draco. – Én is csinálhatok gonosz dolgot, de az nem fog tetszeni – vigyorodott el.

- Igen? Mégis mit? – kérdezte kissé kétkedve.

- Ezt! – mondta, majd belecsípett a lány oldalába.

- Áucs! Ez fáj! – Karon ütötte Dracót, és durci arcot vágott hozzá.

Malfoy felnevetett, mire Hermionéból is kitört a nevetés. Mindketten nagyon örültek, hogy találkoztak egymással. Még vagy egy órát töltöttek egymástársaságában, meglehetősen kellemes hangulatban. Beszélgettek a silány kiszolgálásról a Foltozott Üstben, az iskoláról, és a családról. Mindenről, ami eszükbe jutott. Végül Hermione kapott észbe.

- Ohh, már ennyi az idő? Nekem mennem kell – pattant fel a padról, amire idő közben lekuporodtak.

- Máris? – kérdezte kissé csalódottan Draco. – Hisz még csak most jöttünk bele.

- Tudom, tudom – mentegetőzött a lány. – De még bőven lesz időnk beszélgetni a suliban, igaz?

- Igaz – vallotta be Malfoy. – Akkor a suliban?

- A suliban – mosolygott a fiúra, majd elviharzott a szobája felé.

Mikor oda ért, Piton már javában elmerült az egyik könyvében. Hermionéra mintha hideg vizet öntöttek volna. Ennyi? Azok után, hogy majdnem megcsókolta ennyire érdeklődik utána? Ennyire érdekli, hogy amíg ő lent tárgyalt, addig ő elment, és nem várta itt? Hát szép!

Hermione kissé durcásan becsukta maga mögött az ajtót, mire Piton felnézett.

- Áh, Hermione – tette le a könyvet az asztalra. – Már azt hittem, hazamentél, és engem itt hagytál.

- Csak szívtam egy kis friss levegőt – mondta könnyedén a lány.

- Remek. Nos, akkor szedd össze a holmidat – állt fel a székéből, és letette a könyvét, a többi tetejére.

- Hazamegyünk? – kérdezte szemöldök ráncolva a lány.

- Igen. – Betette a könyveit egy zacskóba, és bűbájjal összezsugorította. – Hisz ez a Foltozott Üst. De, ha itt szeretnél maradni, akkor maradj csak…

- Nem – vágta rá a lány. – Csak annyira megszoktam ezt a… környezetet – mosolygott kissé szégyenlősen a tanárra.

- Értem.

- Akkor, megyek pakolni – mondta, és máris hozzá látott.

Tíz perc múlva mindketten ott álltak útra készen. Leadták a szobakulcsot, kissé rendbe szedték az amúgy is romos utat, és Piton zsebében végre ott lapult, amiért jöttek.

A férfi Hermione kezéért nyúlt. A lány nem húzta el, sőt, szinte lelkesen markolt bele a professzoréba. Piton elmosolyodott, és körbe fordult.

A Roxfort udvarán harmatos volt a fű. Egy éles csattanást követően két alak tűnt fel kézen fogva. Egymásra néztek, elmosolyodtak, és elindultak a kastély felé, de nem engedték el egymás kezét.

A kastély egyik tornyában, egy hosszú szakállú, horgas orrú, szemüveges varázsló nézte őket, és mosolygott hosszú szakálla alatt.

- Szereted a kviddicset? – kérdezte a lány váratlanul.

- Isten ments! – vágta rá azonnal a tanár. – Elég bugyuta sportnak tartom… ezért megyek ki csak akkor, ha a Mardekár is játszik.

Hermione elmosolyodott.

- Akkor egyezik a véleményünk.

Piton is elmosolyodott.

- Milyen sportokat szeretsz? – kérdezte Perselus a lánytól.

- Szeretem a műkorcsolyát, a snookert, és természetesen a teniszt – sorolta lelkesen. Eddig senkit sem érdekelt ez a téma.

- Csupa mugli sport – simogatta meg hüvelykujjával Hermione kézfejét.

- Bizony. A varázsló sportok mind durvák. Igaz, néha a műkori és a tenisz is eléggé kiborító, de még mindig jobb, mint a sárkánylovaglás.

Elértek a bejárati kapuhoz, és ott megálltak. Nem akartak kéz a kézben bemenni, de nem volt olyan könnyű elengedni egymást.

- Hogyan tovább? – kérdezte Hermione. – Ha meglátják, hogy együtt megyünk be, gyanút fognak.

Piton varázslattal letapogatta, hogy van-e bent valaki. Nem volt senki.

- Már ezt is kiterveltem – vigyorodott el a tanár.

- Oh, a Mardekárosok mindent előre megterveznek? – kérdezte kissé pajkosan a lány.

- Csak az esetek nagy többségét – válaszolt. – Szóval. Bemegyünk, és mivel most ebédidő van, bemész és megebédelsz. A reggeliről találj ki valamilyen rosszullétes szöveget. Miattam nem kell törnöd a fejed, nem szoktam szünetekben a többiekkel reggelizni. – Elengedte Hermione kezét. – Miután megebédeltél, lesz egy kis szabadidőd, de négykor gyere le a pincébe. Van egy kutatás, amihez jól jönne egy segítő kéz.

Hermione elmosolyodott, és kinyitotta a tölgyfaajtót.

- Számíthatsz rám – simította meg a férfi karját, és bement az előcsarnokba.

Piton is belépett mögötte, és nézte, ahogy a lány eltűnik az ebédlő ajtaja mögött.

Hermione a középen lévő asztal felé ment, ahol Harry is ült. Egymásra mosolyogtak, és leült mellé.

- Hé, Mio, merre voltál reggel? – kérdezte Harry, kikerülve mindenféle köszönési formát.

- Én… nem éreztem jól magam, mert… fájt a hasam – döntött végül a betegségéről.

- Oh… mitől? Ettél valami rosszat, vagy talán valami vírus? – kérdezte aggodalmasan a fiú.

- Nem, nem – rázta meg a fejét. – Tudod, Harry, ez női ügy. – Szedett magának a tányérjára egy kis krumplit, és karfiolt, majd magában mosolyogva remek ötletén, hogy női bajokkal huzakodott elő, enni kezdett.

- Ohh… – Harry csak ennyit tudott kinyögni. Tudta, jobb ezt nem firtatni.

Harry és Hermione gyorsan megebédeltek, és mikor elindultak a klubhelység fele, Piton belépett az étkezőbe. Egy pillanatra összenézett a lány és a tanár, és már mentek is tovább, ki-ki a saját dolgára.

Harry meg mert volna esküdni az életére is, hogy Piton egy másodpercre elmosolyodott. Nem tudta mi folyik itt, de ki fogja deríteni, az biztos.

A délután nagy részét beszélgetéssel, és házi dolgozatok írásával töltötték.

- Hermione! Én akkor is azt mondom, hogy mára fejezzük be. Teljesen ki van készülve az agyam! – hisztizett a fiú, aki már órákkal ezelőtt abba hagyta volna, de Hermione nem engedte.

- De Harry, még maradt három dolgozat! És az egyik gyógynövénytan. Tudod te is, hogy azt a legnehezebb megírni, mert kevés könyvben van benne a megfelelő válasz – érvelt a folytatás mellett Hermione.

- Nem érdekel, kész, ennyi, befejeztem! – dobta le a pennát az asztalra, és karba tette a kezét, mint egy durcás kisgyerek.

Hermione nem állta meg mosolygás nélkül.

- Rendben, akkor mára ennyi – csukta össze a tankönyveit, és az órára pillantott. – Oh, máris négy óra? Hogy repül az idő. Én most megyek… könyvtárba.

- Miért kell pontban négykor könyvtárba menned? – kérdezte még mindig kissé durcásan a fiú.

- Mert… meg kell etetni a narglikat – állt fel az asztaltól, és mit sem törődve Harry értetlen arcával, elindult a pince felé.

- Ha Ginny is ilyen hülye lesz azokon a napokon, felkötöm magam – mondta Harry, és felment a hálókörletébe.

Hermione szinte rohant a pince felé, de az iroda ajtaja előtt pár méterrel megállt, nem akart kifulladva érkezni. Pár pillanatig állt, kifújta magát, majd lassan oda sétált az ajtóhoz, és bekopogott. Piton szinte azonnal kinyitotta, és rámosolygott.

- Pontosan, mint mindig – állt félre az ajtóból, és Hermione belépett rajta.

- Ma mivel fogunk foglalkozni, professzor? – kérdezte miközben körbe nézett, hátha van egy árulkodó jel.

- Főleg elmélettel – felelt halkan, majd a kanapéra tessékelte a lányt. – Főleg a RAVASZ vizsgán előforduló főzeteket fogjuk tanulmányozni – ült ő is le, Hermione mellé.

- Rendben. Mivel kezdünk? – kérdezte élénken, tudásra szomjazva a lány.

Piton kuncogott halkan, majd elő vett egy vastag, kopott borítójú könyvet.

- Harmincnegyedik oldal.

Hermione oda lapozott és kissé megdöbbenten olvasta.

- Amortentia? – kérdezte kissé hitetlenkedve.

- Pontosan – mondta Piton, és magában vigyorgott. – Miután visszaértünk azonnal el kezdtem főzni. De először mondd el, mik a jellemzői – vette ki a lány kezéből a könyvet.

- Legfőbb jellemzője, hogy gyöngyházszínű, mikor elkészül. Főzés közben mindig változik a színe. Ha jó lett a főzet, akkor a gőz spirál alakban száll fel, de ha elrontják, akkor csak egyenesen száll felfelé. Aki nem ismeri ezt a tulajdonságát, az könnyen megmérgezheti azt, akinek beadja – darálta, mintha olvasta volna. – Mindenki olyan illatúnak érzi, amihez vonzódik – folytatta kissé elpirulva.

Piton elővett a zsebéből egy kis fiolát, amiben a főzet volt. Kivette belőle a dugót, Hermione kezébe nyomta, és az orrához emelte a kezét.

- Mondd, te milyennek érzed?

A lány még jobban elpirult, de mély levegőt vett a bájital gőzét beszívva.

- Friss pergamen – mondta csukott szemmel. – édes csokoládé és… arcszesz.

Kinyitotta a szemeit, és a tanár tekintetével találta magát szembe. Bátortalanul elmosolyodott, és visszaadta a tanárnak a fiolát.

- És te milyennek érzed? – kérdezte bujkáló kíváncsisággal.

Piton elmosolyodott, és az orrához emelte a fiolát.

- Én csak egy illatot érzek. – Bedugaszolta a fiolát, az asztalra tette és közelebb húzódott a lányhoz.

- Milyen illatot? – húzódott ő is közelebb a professzorhoz, és a lábuk egymásnak simult.

Piton végig simított Hermione nyakán, a kulcscsontjától, az álláig, majd az arcára simította tenyerét. Mélyen a lány szemébe nézett, és halkan suttogta:

- Eper.

Hermione elveszett a férfi szemében, és férfias illatában. Forgott körülötte az egész világ, majd később már nem forgott, mert megszűnt számára létezni.

Piton, a másik kezét a lány hajába fúrta, és az ajkait a szájára tapasztotta.

Sokkal lágyabb volt, mint amilyennek képzelte. Eper illatú szájfénye szinte megrészegítette. Finoman ízlelgette a lágy ajkakat.

Hermione majdnem elájult, annyira élvezte. Egy halk, elégedett nyögés hagyta el a torkát, hisz már olyan rég várt erre a pillanatra. Karjait a férfi mellkasára fektette, majd a nyaka köré fonta. Minél többet akart a férfiból, és minél közelebb akarta magához érezni. Kissé szétnyitotta az ajkait, hogy teret engedjen a férfi nyelvének is.

Piton észrevette, és ő is így cselekedett, hogy belülről is megízlelje a számára oly kedves szájat, de valami félbe szakította őket. Piton úgy húzódott el a lánytól, mint akit megrázott az áram.

Hermione értetlen szemeket meresztett rá.

- Én… sajnálom, de most mennem kell.

A lány olyan képet vágott, mint akit gyomorszájon vágtak.

Piton elhúzta a kezeit Hermionéról, majd jobb kezével a bal alkarját kezdte el masszírozni, mire a lány mindent megértett. Voldemort szólította.

- Menj csak – csúsztatta kezét a férfi térdére, és megsimogatta azt.

Piton hálásan mosolygott, majd megígérte, hogy hamarosan visszajön, és folytatják. Hermione csöndben kilépett, és felsétált az üres folyosókon egészen a bagolyházig, ahonnan a férfi távolodó alakját nézte.

Hermione nem aludt túl sokat, aggódott a férfiért. Amikor elaludt csak Piton arcát látta, ahogy Voldemort kínozza. Hajnalban feladta a próbálkozást, és inkább a tankönyvek mellett tette le a voksát. Ezzel sikeresen elterelte a figyelmét, és tudott aludni pár órát nyugodtan.

Délelőtt, a reggeli után, sétálni indult. Kiment az udvarra, lesétált a tó partjára, hátha ott kevesebbet gondol a férfire. De csak több emlékkép ugrott be róla. A keze, ahogy az övére simul, az ajkai, ahogy csókolják, ízlelik az ő száját. Nem tudta kiverni a fejéből sehogy sem. Még egy dolog szöget ütött a fejében. Mi lett volna, ha nem izzik fel a jegy? Mit tettek volna még? És egyáltalán ez, amit tesznek, nem rúg fel minden szabályt?

Jól tudta a választ. Legalább tíz ponton megsértették a házirendet. Nem tudta, mi tévő legyen. Az egyik oldalon ott állt a józan esze, vele szemben, pedig az érzései. Melyikre hallgasson? Mi a legjobb megoldás?

Sokáig töprengett ezen. Csak arra eszmélt fel, hogy a nap már magasan jár. Valószínűleg délután egy óra körül járhatott az idő. Hermione felállt, eligazgatta a ruháját, ami ezúttal is egy tavaszi kis ruhácska volt, és megfordult, hogy bemenjen a kastélyba, ám beleütközött egy mellkasba.

Ismerős illat csapta meg, de nem az, amire annyira vágyott. Felnézett, és Draco szürke szemeivel találta magát szembe.

- Hé, Mio! – fogta meg a lány karjait. – Óvatosan.

- Bocs… nem számítottam, hogy pont a Mardekárosok igazgyöngye fog itt állni, egy lépéssel mögöttem – felelte gúnyos vigyorra húzva a száját, majd elhúzódott Malfoy kezei közül.

- Ha-ha. Nagyon vicces, Granger. – Két ujja közé fogta a lány orrát, és finoman megtekerte, mire mindketten halkan elnevették magukat.

- Hova mész? – kérdezte a lány, miközben hátra dobta a válla fölött a haját.

- Edzeni – felelte mosolyogva a fiú.

- Edzeni? Hisz nincs nálad a seprűd, és be sem vagy öltözve – mondta kissé értetlenül Hermione.

- Azért, mert a Mardekár egy külön tárolóban tartja a seprűket, és mindenkinek az öltözőszekrényében van a ruha, de ez titok. – Az ujját a lány szájára tette, és kedvesen rámosolygott.

Hermione is elmosolyodott.

- Hallgatok róla, mint a sír.

- Nincs kedved velem jönni? – kérdezte, miközben elvette az ujját a szájáról.

- Nekem? Hisz én Griffendéles vagyok, nem félsz, hogy elárulom a taktikátokat? – kérdezte vigyorogva a lány.

- Ha a seprűket nem mondod el, akkor a stratégiát sem fogod… amúgy sem konyítasz túl sokat a kviddicshez – borzolta meg a lány haját, mire az durci képet vágott.

- Utálom, ha igazad van.

Draco felnevetett, majd Hermione társaságában lement a pályára, edzeni.

Mikor kirepült először tényleg az edzésre koncentrált, de a végén már csak a lányt szerette volna szórakoztatni, ami, a lány mosolyából ítélve, sikerült.

Edzés után lement a pályára, ahova a lány is leszaladt, és őrült pom-pom lányt alakítva, ujjongva ugrált párat. Sajnos az egyik ugrását elszámította, mert egyenesen Draco elé érkezett, megcsúszott, egy nedves fűcsomón. Malfoy eldobta a seprűt, és karjait a lány dereka köré fonta, hogy megmentse az eséstől.

Hermione belekapaszkodott a széles vállakba, és felnézett megmentője szürke íriszébe.

- Jobban kéne vigyáznod – dorgálta meg a fiú mindenféle indulattól mentes hangon.

Hermione nyelt egyet.

- Majd legközelebb… jobban vigyázok – engedett meg magának egy bátortalan mosolyt.

Draco nem tudta levenni a szemét a cseresznyeszín ajkakról. Hermione pontosan tudta, mire készül, de nem próbálta megelőzni a bajt. A fiú a lány hajába túrt, és olyan közel húzta magához, hogy már majdnem összeért az ajkuk.

Az álarc mögött - 9. fejezet

9. Fejezet

Egy lépéssel közelebb

Hermione meglepetten pislogott a tanárra, aki ijedtében megdermedt. Már éppen húzta volna vissza a karját, amikor a lány megmarkolta és közelebb húzta.

- Elnézést, professzor, vannak narglik a fejemben? – kérdezte a lány, mintha csak vendégségben lenne.

Piton nem hitt a fülének. Ez a lány nincs ébren. Alva jár! És róla álmodik, méghozzá nagyon agyament álom lehet, ha ilyeneket kérdez. Nem kéne annyi időt töltenie Lunával.

Hermione elengedte a professzor karját és közelebb húzódott hozzá.

Mi a fenéről álmodhat?! Szereplek benne én. Pár nargli. De miért fekszik mellettem ilyen szorosan? Talán fél a nargliktól. Akkor meg kéne nyugtatni, hogy nincs semmi baj. Talán.

Piton vett egy nagy levegőt, és átkarolta a lány derekát. A lány úgy bújt oda a mellkasához, mintha az élete függne tőle. Perselus elmosolyodott, de gyorsan emlékeztetnie kellett magát, hogy a lány most nincs ébren, nem tudja, mit művel. De olyan jó érzés volt neki. Megsimogatta a vállát, és az orrát megint megcsapta a kellemes eperillat. Elmosolyodott, lehunyta a szemét és mély álomba szenderült, ahol eper illatú nyuszik ugráltak.

Másnap reggel Hermione ébredt fel elsőnek. Elkerekedett szemekkel nézte a tanár békés arcát. Sikoltani szeretett volna, de a sokktól nem tudott. Csak egy mondat járt a fejében: Mi a fenét keresek a professzor karjaiban?!

Vett pár mély levegőt, hogy megnyugtassa zakatoló szívét, majd megpróbált visszaemlékezni, hogyan került a férfi karjaiba, de nem talált egyetlen emléket sem. Talán a professzor ölelte át miközben aludt? Teljes képtelenség. Hisz ő egy tanár!

Miközben Hermione azon gondolkodott, hogyan kerülhetett a tanár karjaiba, Piton felébredt, de nem nyitotta ki a szemét, kíváncsi volt, hogy a lány menekülni fog-e a karjaiból.

Fél óra múlva Hermione halkan megszólalt:

- Az nem lehet… hisz már kiskorom óta nem jött elő – suttogta alig hallhatóan.

Piton nem bírta tovább, kinyitotta a szemét és a tekintetük összetalálkozott.

- Jó reggelt – motyogta alig hallhatóan a megdermedt lánynak. – Hogy aludt?

- É… én… – Nem tudta, mit mondjon. Kérdezzen rá, miért fekszik a karjaiban? De mi van, ha azzal megsérti, mert csak azért ölelte át, hogy ne fázzon? Nem tudta, mit mondjon, ezért kibökte, ami először eszébe jutott. – Szeretem az epret.

Piton felvonta a szemöldökét.

- Úgy látom, még most sem ébredt fel egészen.

Hermione a feje búbjáig elpirult, és a párnába fúrta az arcát. A professzor elengedte diákját, és felült az ágyon.

- Még korán van. Lenne kedve elmenni, szétnézni az Abszol úton? – kérdezte csevegő hangon, mintha csak egy régi haverját hívná szórakozni.

Hermione felnézett, pislogott párat az újabb meglepetéstől, majd kissé hadarva válaszolt is.

- Persze, szeretem az Abszol utat, az a kedvenc utam.

Piton hátra nézett a válla felett.

- Egy igen is megtette volna. – Alig tudta vissza tartani a nevetését.

Hermione most is teljesen elpirult, és megfogadta, hogy csak tőmondatokban fog kommunikálni a tanárral a nap hátra levő részében.

Legelőször vettek maguknak pár ruhát, csak nem akartak abban lenni, amiben tegnap voltak. Piton a szokásos fekete gúnyáját, Hermione pedig egy másik, krémszínű, tavaszi ruhát, ami apró eprekkel volt díszítve. Piton magában elégedetten mosolygott, mert a ruha pont ott és annyira volt rövid, kivágott, hogy pont eleget mutatott a lányból.

Ezután a könyvesbolt felé vették az irányt. Amint beértek, ki jobbra, ki balra ment. Hermionét leginkább a legújabb Boszi Romanti könyvek érdekelték, Pitont természetesen a szakkönyvek. Mikor ki-ki megtalálta a számára legkedvesebb könyvet, a kassza felé menet kis híján összeütköztek. Egymásra mosolyogtak, majd egymás mellett odalépkedtek a pénztáros boszorkányhoz.

- Szóval hat könyv a kisasszonynak – ütötte be a kasszába az összeget –, és nyolc könyv a barátjának – villantott egy jelentőségteljes pillantást Hermionéra.

A lány zavartan lesütötte a szemét, és a füle mögé söpört egy kósza tincset.

- Ő nem… – Felnézett Pitonra, aki szintén kissé zavartan bámult rá. – Ő nem a barátom – motyogta alig halhatóan. – Csak egy… barát.

Piton elmosolyodott.

- Igen, barát – mosolygott halványan a lányra. – Nos, mennyi?

- Egybe vagy külön?

- Egybe – mondta Piton.

- Külön! – vágta rá azonnal Hermione.

Összenéztek, és felnevettek.

- Engedje meg, hogy kifizessem – duruzsolta lágy hangon a férfi. – Vegye ezt kárpótlásnak, a tegnap estéért.

A pénztáros boszorkány halkan felkuncogott.

- Öt galleon, tizenhét sarló.

Piton a nő kezébe szórta az érméket, lovagiasan a saját szatyrába tette Hermione könyveit is, és kifelé menet lelkesen cáfolgatták Bohók Bertalan legújabb felfedezéseit.

Úgy repült az idő, hogy észre sem vették, már egy órája voltak az Abszol úton. Végig járták a boltokat, megnézték mindegyik kirakatát, végül beültek egy csendes kis kávézóba. Csöndben beszélgettek, először a bájitalokról, aztán áttértek a gyógyításra, végül egymást kérdezgették a magánéletükről.

- Mondja, volt valaha házas? – kérdezte Hermione, és beleszürcsölt a kávéjába.

- Tényleg érdekli? – nézett bele a lány szemeibe, aki erre elpirult.

- Igen, érdekel. – Nem hagyta magát eltántorítani.

- Rendben – sóhajtott. – Egy feltétellel elmondom.

- És mi lenne az a feltétel? – kérdezte félénken.

Piton elmosolyodott, és hátra dőlt a székében.

- Tegezzen, Miss Granger.

Hermione először ledöbbent, de utána ő is elmosolyodott, és hátra dőlt a székében.

- Csak akkor, ha maga – nyomta meg ezt a szót – teljesíti az én egyik feltételemet.

- És mi lenne az? – vonta fel a szemöldökét.

- Ne hívjon Miss Grangernek. Az kissé furcsa lenne, ha én tegezném, maga pedig Grangerezne.

- Rendben – dőlt Piton előre a székében, és az asztalra könyökölt. – Nos, Hermione – ízlelgette a számára oly kedves nevet –, nem, még nem voltam házas.

- Oh – felelte frappánsan a lány. – Nos, Perselus – könyökölt ő is az asztal felé –, nem maradtál le semmiről.

- Honnan tudod? Talán már voltál férjnél? – vonta föl az egyik szemöldökét.

- Oh, dehogy! – vágta rá, talán kissé túl hamar. – Csak látom anyáékat, ahogy az évek során egyfolytában veszekedtek, hol erről, hol arról a csekélységről. Sajnos ennek meg is fizették az árát – mondta halkan a lány. – Két évvel ezelőtt elváltak.

- Negyedik év vége. Akkor volt egy időszak, amikor nem járt be az óráimra – szürcsölt bele a kávéjába.

- Igen, nagyon megviselt a válásuk. Sokszor volt sírógörcsöm, és – bár szégyellem – mély depresszióba zuhantam. – Miközben beszélt, végig az asztalterítőt nézte.

- És hogy sikerült kilábalnod belőle? – kérdezte lágy hangon a férfi.

Hermione felnézett azokba a csillogó, meleg, fekete szemekbe, amik az ő arcát figyelték érdeklődve.

- Én… öhm… Ginny megtudta Harrytől, hogy mi a helyzet, feljött hozzám, beszélgetett velem, és megpróbált jó kedvre deríteni. Először azt gondoltam, nem fog neki sikerülni, csak vesztegeti az idejét. Ezt meg is mondtam neki. Aztán jól leteremtett, és kijelentette, hogy nem azért csinálja, mert sok a szabadideje. Ő tényleg segíteni szeretne, és, mint barát, ki akar húzni abból a mély gödörből, ahova estem. – A lány elmosolyodott, és kihúzta magát, mintha kiemelkedne a szomorú emlékek vizéből. – Így lettünk a legjobb barátnők.

Piton csak csendesen figyelte a lányt. Depresszió. Nehezen tudta elképzelni, hogy mély depresszióba tud zuhanni, egy ilyen erős lány. De mégis megtörtént vele.

Oda jött a pincér, és letette az asztalukra a számlát. Hermione már elő is vette a pénztárcáját, de Piton a pénz után kotró kezére tette a kezét.

- Hagyd csak. Majd én…

- Nem – tiltakozott a lány, kissé kábultan a férfi meleg érintésétől. – Ezt már igazán szeretném én kifizetni.

Piton vágott egy grimaszt, és elvette a kezét.

- De csak a saját részed – mondta megjátszott szigorral, és az asztalra ejtett pár érmét.

Visszamentek a kocsmába, és felmentek a szobájukba, hogy még egyszer szemügyre vegyék a zsákmányt, amit a könyvesboltban szereztek. Hermione belekezdett az egyik, szinte már sablonos, romantikus novellájába, Piton pedig egy régebbi történetű könyvet tanulmányozott.

- Isteni színjáték? Ez meg hogy került ide? – kérdezte értetlenkedve.

Hermione felpillantott a könyvből.

- A nő említett valami ház ajándékát. Azt hiszem, ez a könyv volt az. Mugli iromány, biztos a nyakán maradt.

- Valamilyen Dante írta – vizsgálta meg a könyvet tüzetesebben.

- Durante Alighieri – segítette ki a lány. – Firenzei költő, illetve filozófus.

Piton kinyitotta a könyvet, és beleolvasott a tartalmába.

- Pokol, Purgatórium és Paradicsom? – kérdezte értetlenül. – Elég furcsa dolgokról írhatott.

Hermione felállt a fotelből, amibe kuporodott, oda sétált Piton elé, és lehuppant mellé, a kanapéra.

- Dante vallásos ember volt – kezdte el a magyarázatát – annak ellenére, hogy nem értett egyet a pápasággal. Ő az úgy nevezett Guelfek pártjához tartozott. Ezért később száműzték is.

Piton szinte megbabonázva figyelte Hermione lelkes, érthető, és megítélése szerint valószínűleg pontos magyarázatát.

- Még kis korában, 9 évesen, találkozott élete szerelmével, Beatricével. Sajnos az ő szerelmük nem válhatott valóra – fejezte be a mondatát halkan, és hosszan összenéztek Pitonnal.

- Ez mind szép és jó – húzódott egész közel a lányhoz –, de még mindig nem tudom, miről szól a mű. – Szinte suttogva mondta el ezt a mondatot.

Hermione arca kissé kipirult a férfi közelsége miatt, de igyekezte figyelmen kívül hagyni.

- Az eredeti címe Commedia, vagyis komédia volt, csak később adtak neki megfelelő címet. Ebben a művében a Poklot, a Purgatóriumot és a Paradicsomot úgy írja le, mint egy útikönyv Olaszország nagyobb városait. Komolyan hallani akarsz mindent erről a könyvről? – ráncolta össze a szemöldökét a lány, és kissé hitetlenkedő szemeket meresztett a tanárra.

- Igen. Meglehetősen érdekel a téma – mosolygott a lányra.

- Rendben – mosolygott vissza. – Akkor igyekszem rövidre fogni. A lényeg, hogy mindegyik helyre bepillantást nyer.

Piton tekintete Hermione cseresznyeszín ajkait nézte, miközben magyarázott.

- Először a Pokolban van, ahol, egy már elhunyt költő, Vergilius kíséri. Megismeri az összes bugyrát, és, hogy milyen szenvedések várnak azokra, akik oda kerülnek.

Rácsúsztatja a kezét a lányéra, és megsimítja a kézfejét.

- Ezután megy a Purgatóriumba – mondta kissé gyengébb hangon. – A… azt nem annyira ismerem. Oda azok a lelkek kerülnek, akik hajlamosak elkövetni mind a hét főbűnt.

- Pontosan, milyen sorrendben helyezkednek el a bűnök? – vágott közbe lágy, suttogó hangon Perselus.

- Az első kör a kevélység – nézett fel egyenesen Piton szemeibe. – A második az irigység, és a harmadik a haragosság. – Hátra vetette a válla fölött pár tincsét. – Utána jön a jóra való restség, a fösvénység és a torkosság.

Piton már nem csak a kézfejét, hanem a karját is simogatta.

- És mi az utolsó? – lehelte, szinte alig hallhatóan a szavakat.

Hermione oda hajolt a füléhez, és belesuttogott:

- A bujaság.

Elhúzódott a férfitól, és bár maga sem tudta mire, de várt. Nem is kellett sokáig. Piton a nyakára csúsztatta a kezét, megfogta a tarkójánál, és oda húzta magához.